Berta Sándor

Büntető­eljárás indulhat a Tesla ellen az USA-ban

A vizsgálat minden korábbinál komolyabb és nagyobb következményekkel járhat.

A müncheni tartományi bíróság már 2020 júliusában kimondta, hogy a Tesla Motors a jövőben nem reklámozhatja a robotpilóta-rendszerét az autonóm közlekedés kifejezéssel, mert az túlzó és megtéveszti a fogyasztókat. Az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (NHTSA) szintén jelezte, hogy vizsgálják a szoftvert, majd kiderült, hogy a Tesla Full Self-Driving (FSD) programja halálos veszélyt jelent a gyerekekre, mert nem ismeri fel megfelelően őket. Most a Reuters arról számolt be, hogy a cégnek az Autopilotról nyilvánosságra hozott megtévesztő reklámjai és nyilatkozatai miatt büntetőjogi vizsgálat indulhat a Tesla Motors ellen az Amerikai Egyesült Államokban.

Az amerikai igazságügyi minisztérium tavaly kezdeményezte a vizsgálatot, miután egyre több olyan autóbaleset történt, amelyben egy aktivált Autopilot funkcióval rendelkező Tesla volt érintett. Azt ugyanakkor még túl korai lenne megítélni, hogy az eljárás milyen irányba fog zajlani, de komolyabb lehet, mint más vizsgálatok, mivel büntetőjogi vádakat emelhetnek a gyártó és annak vezetői ellen. A Reuters idézte Elon Musk múlt heti bejelentését egy közelgő frissítésről, amely lehetővé teszi majd, hogy az ügyfelek "a kormánykerék érintése nélkül" vezessenek munkába, barátokhoz vagy a szupermarketbe. A vállalat egy videóban azt állította, hogy a vezetőülésben ülő személynek csak jogi okokból kell ott ülnie, "az autó magától vezet". A Tesla ugyanakkor kifejezetten felhívta a figyelmet arra, hogy a kezeknek mindig a kormánykeréken kell maradniuk. Az asszisztens "nem teszi a gépkocsit autonómmá".

Az amerikai igazságügyi minisztérium most azt akarja kideríteni, hogy a társaság félrevezette-e az ügyfeleket, a befektetőket és a szabályozó hatóságokat. Az eredmény lehet büntetőjogi felelősségre vonás, polgári jogi szankció, de olyan döntés is születhet, hogy lesz semmilyen következmény. A döntés meghozataláig azonban még hosszú az út és a nyomozóknak még sok tennivalójuk van, például olyan belső dokumentumokat, e-maileket kellene találniuk, amelyek bizonyítják, hogy a Tesla vagy Musk félrevezető nyilatkozatokat tett. Ami nehéz lehet, mert általában mindig van megfelelő figyelmeztetés. Musk például a múlt héten azt mondta, hogy "nem azt mondjuk, hogy a technológia készen áll arra, hogy senki ne üljön a volán mögé".

A friss pénzügyi eredmények bemutatásakor Elon Musk azt is elismerte, hogy idén már nem kapnak engedélyt arra, hogy a járműveik ember nélkül tegyék a dolgukat. Az Autopilot képes az autót önállóan kormányozni, gyorsítani, fékezni és sávban tartani, de ez még nem autonóm vezetés. Ehhez az amerikai szövetségi államokban külön engedélyre is szükség lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #7
    "meg a penzbuntetes is csak akkor ha a konkurencia lobbizta azt ki"
    Újabb valótlan kvp féle konteózás, nem ezeknél lobbizás, pl. környezeti kárt okoztak, kaptak rá büntetést.
    - Tepco, which stands for Tokyo Electric Power Co, was ordered to pay a whopping £330 billion in compensation to victims of 2011's Fukushima disaster.
    - Oil giant British Petroleum (BP) was also charged with an initial criminal fine of £2.8 billion in 2012 for its central role in the Deepwater Horizon oil spill in the Gulf of Mexico but its costly compensation process later lifted the bill to roughly £47 billion.
    - The Bank of America, which has paid out an estimated $82.7 billion since 2000
    - While the criminal fine of £1.7 billion ($2.3 billion) levied against Pfizer in 2009 was considerably less than the large fines handed out to companies like Tepco, BP and Bank of America, the fine still set a new record at the time as the largest healthcare fraud settlement and criminal fine to date.
    De persze nyugodtan prezentálhatod a dokumentumokat amire alapozod hogy lobbi tevékenység eredményei ezen bírósági döntések, de vélhetően ismét csak nem fogunk ilyet látni, a 'tudományod' addig tart ameddig szubjektíven be kell mondani valamit.
  • kvp #6
    "Ez jogi lehetetlenség!"

    Amerikaban nem. A cegek sok esetben kezelhetoek szemelyekkent. A buntetes lehet penzbuntetes de vegso esetben lehet a ceg felszamolasa vagy allamositasa is. Az esetek tobbsegeben persze megkeresi a birosag, hogy az adott cegnel ki felel az adott dontesekert es a ceg ellni eljarast kiterjesztik az erintett konkret szemelyekre. Igy mehet ott valaki egy ceg hibaiert bortonbe. Persze a nagytoke vilagaban ez nem jellemzo, meg a penzbuntetes is csak akkor ha a konkurencia lobbizta azt ki.
  • Akva #5
    "büntetőjogi vizsgálat indulhat a Tesla Motors ellen"

    Ez jogi lehetetlenség! Egy céget nem lehet börtönbe zárni. Büntetőeljárás csak konkrét személyek ellen indulhat.
  • nirriti #4
    Mint minden összeesküvéselmélet a tied is hiányt szenved a tényekben. A Teslát nem azér veszik épp most elő mer Elon vett valamit 44 milliárd dodóér.
    Már évek óta kapják a vizsgálatokat mer problémás a robotpilótájuk.
    A marketingesek meg egyáltalán nem segítenek a szitun.
    Elon le kellett, hogy mondjon a Tesla vezérigazgatói pozíciójáról pontosan azér mer szeret nagyot mondani.
    A rövid verzió az,hogy az SEC részvényárfolyam manipulálás miatt vizsgálódott utánna mivel szokása volt nagyot mondani amitől ugye felment a részvényének az ára és persze a bejelentése kamu volt mer még évekkel később sincsen sehol amit beígért a befektetők meg nem szeretik ha félrevezetik őket.
    Tökéletesen működő robotpilóta bejelentés 2016-ban... Azt mondta már akkor működött igaz még mindíg képtelenek karambol nélkül menni.
    2019-ben azt mondta mindjárt jön a robot taxi és hülyeség bármi mást vennni.
    Most épp 2024-et ígérnek a taxikra, de inkább ne vedd azt se készpénznek.
    Tesla Semi 2017-es bejelentés.. Még mindíg nem látni azokat a kamionokat az utakon.
    Cyber Truck bejelentés 2019-ben.... Jövőre talán elkezdik gyártani.
    Emlékszel mikor 2012-ben kitalálta a hyperloopot ami pár év múlva már vitte is volna a népet gyorsabban mint a repülők...
    2016-ban arról tweetelt, hogy 2018-ban egy dragont küld a Mars-ra.
    2017-ben a nagy távolságú légközlekedést találta ki, hogy forradalmasítja rakétákkal. Ami természetesen tök olcsó lenne.
  • NEXUS6 #3
    A kérdések jók, válaszok azonban soxor nincsenek. Pár éve, amikor még úgy tűnt, hogy marha közel van a teljes önvezető szintet ígérő kánaán, akkor komolyabb szabályozás, sztenderdek nélkül engedték az utcára ezt a technológiát, gyak kísérleti stádiumban. Azóta a szabályozók, előírások egy része legalább megérkezett, viszont az 5-ös szintű önvezető rendszer megvalósíthatósága egyre messzebbnek tűnik.

    Musk sokáig évente megígérte, igaz technikai konkrétumok nélkül, hogy a kocsijai ezt fogják tudni hamarosan. Szal a terméket gyak leszállították, igaz még nem tudja teljesíteni, amit a marketingesek ígértek, de legalább veszik mint a cukrot. Nem is lett volna baj ha a vásárlók egy része, gyak öngyilkos módon , nem a használati utasításban leírtakat, hanem a marketing brosúrában levő reklámot alapul véve kezdi el használni.

    A többi gyártó talán nem ígér fűtfát, meg a sok évtizedes botránytörténelmükből okulva okosabban, nagyobb hozzáértéssel kezelik az ilyen szitukat, és nem visznek félkész technológiát az utcára, nem a felhasználóval tesztelik a technológiát. Musk-nak meg kell értenie, hogy ez nem űrkutatás, ahol nem gond, ha esetleg 1-1 rakéta elposszanásakor néhány ember életét áldozza a haladás érdekében.
  • Ender Wiggin #2
    Ebben számomra az a furcsa, hogy a Tesla rendszer az egyik legjobb a piacon. Mégis szar. Akkor milyen lehet a többi? És mindennek ellenére a lobbi csak nyomja és nyomja ezeket a felesleges cuccokat...
  • Bibike85 #1
    Musk megvette a Twitter-t , szólásszabadságot hírdet, Trump jöhet vissza és már indul is a per a Tesla ellen. Kicsit sem furcsa! :D