Berta Sándor

Először használnak kvantum­számítógépet a közlekedés optimalizálására

A Volkswagen Lisszabonban próbálja ki a módszert.

A német autógyártó a portugál fővárosban indította el a világ első olyan projektjét, amelynek keretében a közlekedés optimalizálásához a D-Wave nevű gyártó egyik kvantumszámítógépét alkalmazzák. A programban kilenc MAN buszt szereltek fel a Volkswagen saját fejlesztésű rendszerével, amely képes szinte valós időben kiszámolni a leggyorsabb útvonalakat az egyes járművek számára. A cél az, hogy a buszok időben felismerjék a dugókat és kikerüljék azokat. Ezáltal a menetidő - még csúcsidőben is - erősen csökkenhet és jelentős mértékben gördülékenyebbé lehet tenni lehet a forgalmon.

A kifejlesztett rendszer két részből áll. Az első az utasprognózisért felel meg, míg a másik az útvonal megtervezéséért. Az előbbihez a szakemberek adatelemzést végeznek és azt kutatják, hogy melyik megállókban milyen időszakban van különösen nagy utasforgalom. Ehhez földrajzi koordinátákat és mozgásfolyamat-adatokat egyaránt felhasználnak. Így pontos közlekedési lehetőségek kínálhatók az embereknek és optimálisan kihasználható a rendelkezésre álló buszflotta. Az útvonaltervező algoritmus ugyanakkor minden egyes busznak saját elterelő útvonalakat javasol dugók esetén.

A megalkotott rendszer előnye, hogy gyakorlatilag bármelyik város és bármekkora buszflotta esetében alkalmazható, a Volkswagen pedig elképzelhetőnek tartja a megoldás kiterjesztését akár a taxitársaságokra is.

A német gyártó munkatársainak tavaly novemberben sikerült először lefuttatniuk egy kvantumszámítógépen a forgalomvezérlő szoftvert. A megoldást már akkor bemutatta Lisszabonban a Volkswagen és a D-Wave.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!