3D-holográfia cégbe fektet be a Volkswagen

A német konszern a terület vezető technológiai vállalkozásába invesztál.

A drezdai és luxemburgi székhelyű SeeReal Technologies olyan fejmagasságban lévő kijelzőket (HUD-okat) fejleszt, melyek támogatják a kiterjesztett valóság technológiát. A Volkswagen kisebbségi tulajdonrészt szerzett a cégben, így biztosítja azt, hogy a jövőben hozzáférjen az egyre fontosabbá váló kijelzőtechnológia autóipari felhasználásához. A fejlesztéseknek köszönhetően a vezetés a jövőben még biztonságosabbá és kényelmesebbé válhat.

A 3D-holográfia alkalmazásával gyakorlatilag közvetlenül a sofőrök előtt jelenhetnek majd meg a veszélyes helyzetekre figyelmeztető jelzések és azok nem csupán egy hagyományos képernyőre lesznek kivetítve. Az üzleti partnerek a telefonon szintén hologramokként fognak megjelenni, az utasok pedig 3D-ben játszhatnak majd Tetrist. A következő generációs HUD-ok már alkalmasak lesznek a 3D-s megjelenítésre, akár úgy is, hogy szinte teljesen beleolvadjanak a környezetükbe és mind a mélységükben, mind a szélességükben innovatív megjelenítési koncepciókat fognak lehetővé tenni az autósok számára. A hagyományos műszerfalak eltűnhetnek, a helyüket átvehetik a virtuális kapcsolók és kijelzők.

A két fél már tavaly év vége óta együttműködik a kutatásokban. Dr. Axel Heinrich, a Volkswagen innovációs vezetője kiemelte, hogy a kiterjesztett valóság terület kulcseleme a jövőbeli mobilitási és interakciós koncepcióknak. Ezért is építenek olyan kulcstechnológiákra, mint a holográfia, amely a kiterjesztett valóságot csodálatos módon mutatja be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #1
    ezek most nagyon rámentek erre a 3d/holo vonalra. De marhaság. El fogja vonni a figyelmet a vezetéstől... Engem rohattúl idegesítene ha marhaságok jelennek meg előttem.
    A mostani kocsikban amúgy is kismillió olyan cucc van ami felesleges viszont simán elvonja a figyelmet a vezetésről.