Berta Sándor

Lemaradásban van az európai autóipar

A Volkswagen első embere úgy vélte, hogy az európai gyártók még utolérhetik a tengerentúli vetélytársaikat.

"Az autóipar nagy struktúraváltás előtt áll. Egyrészt jön az elektromobilitás korszaka, amelynek keretében a belső égésű motorok a háttérbe szorulnak. De még ennél is nagyobb kihívás jelent majd a gépkocsik összekötése az internettel. A jövőbeli járműmodelleket elsősorban az intelligenciájuk fogja megkülönböztetni egymástól. Mindegyik autó egy saját csomópont lesz a hálózatba kötött gépkocsik világában és a szoftverek meghatározó szerepet játszanak majd, mert alapvetően meg fogják határozni a járművek karakterét. De ha nagyon őszinték vagyunk, el kell ismernünk, hogy ezen a területen sokkal jobbak az olyan IT-cégek, mint a Google és az Amazon." - jelentette ki Herbert Diess, a Volkswagen vezetője.

"A digitalizálás korszakában új képességeket kell megalkotni. A szoftverek, az alkalmazások és az autókban lévő különleges szolgáltatások segítségével lehetővé vált, hogy más ágazatok szolgáltatói is megjelenjenek a gépkocsigyártás területén. Ez a jelenség nem új, mindig volt rá példa. A fotóágazatban például csak néhány vállalat élte túl a változásokat és számos új piaci szereplő jelent meg az innovatív technológiáknak köszönhetően. Ebből következik, hogy a járműiparnak meg kell birkóznia a digitális átalakulással, ha túl akarja élni ezt az időszakot." A müncheni születésű menedzser pályafutásának első állomása a Bosch volt, majd 1996-ban a BMW-hez váltott, 2015-ben pedig a Volkswagenhez került. Idén április óta vezeti a gyártót.


Dizájnötletből nincs hiány a cégnél

Diess szerint az elektromobilitás és a digitalizálás közül az utóbbi a fontosabb. Az autók interneteszközzé válnak, amelyek teljesen össze lesznek kötve az okostelefonokkal. A gépkocsik világához fognak tartozni a szoftverfrissítések is, amelyek segítségével szét lehet majd osztani az új funkciókat. Az a világ lezárul, amikor a járműveknek egy frissítés miatt be kellett hajtaniuk a szervizekbe. Ez a számukra sokkal fontosabb változás, mint az, hogy a belső égésű motorokat az elektromos motorok váltják fel. Emellett az ügyfelek még inkább a középpontba kerülnek. Az autógyártóknak jelenleg alig vannak közvetlen kapcsolataik az ügyfeleikkel, a kommunikáció szinte kizárólag a kereskedőkön keresztül zajlik. Ez meg fog változni, például a gyártók által biztosított szoftverfrissítések miatt.

"Az egyértelmű, hogy az ügyfelek döntik majd el, hogy mik történnek az adataikkal. Az mindenesetre az ő érdekük is, hogy a gyártók az információkat felhasználják például a közlekedésbiztonság javítására. Az adatokat is jobban kell kezelni; túl sok vezető van, akik az útjaik során inkább a mobiltelefonjaik információira és nem a gyártók beépített navigációs eszközeire támaszkodnak. Én nem hiszem, hogy ne lehetne a Google, az Apple vagy az Amazon elleni versenyt megnyerni, az viszont biztos, hogy jelenleg sokkal több adattal rendelkeznek. De ez a következő években meg fog változni. A legnagyobb információgyűjtőknek jelenleg az Amerikai Egyesült Államokból a Google és az Apple, míg Kínából a Tencent és az Alibaba számít. A gyártók közül fontos a Tesla, valamint a Nio és a Byton. A gépkocsik hálózatba kötöttségével az internetezésre fordított idő globális viszonylatban a kétszeresére nő majd, ezáltal pedig teljesen új piacok jönnek létre" - ecsetelte a Volkswagen vezetője.

A menedzser kiemelte, hogy a járművek hatalmas adatmennyiséget fognak generálni. A távlati cél természetesen egy önállóan közlekedő autó megalkotása. A gépkocsikból kinyert információkkal nagyon sok dolgot lehet kezdeni. Egyszerűbbé tehető és jobban megszervezhető a parkolóhelyek keresése, ráadásul a környezetvédelmi szempontokat is jobban figyelembe lehet venni. Pontosabbá válhat a dugók előrejelzése vagy a veszélyes helyzetekre való figyelmeztetés. Összességében elmondható, hogy a közlekedést a jövőben jelentősen hatékonyabban lehet majd vezérelni. Ehhez azonban szakemberek kellenek. Wolfsburgban már most körülbelül 10 000 fejlesztő dolgozik, de közülük csak néhány száz foglalkozik a szoftverekkel. Ezért a társaságnak új képességekre kell szert tennie, akár más cégekkel való partneri kapcsolatok, akár felvásárlások útján.


"A járművek fejlesztése és gyártása bonyolult folyamat, amihez idő kell. Kifejlesztettük a saját modellciklusainkat, amelyek több évre nyúlnak el. Viszont ezenkívül átfogó szoftverismeretekre is szükségünk van. A programfrissítések havonta fognak érkezni, ezt a gyakorlatot már ismerjük az okostelefonok világából. E rövid időszakokhoz nekünk is alkalmazkodnunk kell és az is biztos, hogy az autóipar még inkább techágazattá válik majd. Az idő sürget, ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy sikerülni fog az átállás. Ez az ágazat nagyon lassan reagál az új dolgokra, ennek hátterében pedig a hosszú termékciklusok állnak. Egy típus modellváltása átlagban hat év, tehát két termékciklus akár 12-15 évet is felölelhet. Ez elegendő időt biztosít arra, hogy a munkavállalóinkat is felkészítsük az új követelményekre. A digitális átalakulás a jövőben felgyorsul majd. Ezért folyamatosan új dolgozókat veszünk fel és szorgalmazzuk , hogy a meglévő munkatársaink folyamatosan képezzék magukat" - szögezte le végül Herbert Diess.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #15
    Na!
    Magyarország majd változtatni fog ezen ! /is/
  • ostoros #14
    Igen, de a hackeléshez elég néhány ember is. Pl. Kim Jong Un parancsba adja, az alatta lévő specialisták, akik már kész megoldással rendelkeznek, csak megnyomják az entert...
  • asgh #13
    Ezer és egy jobb módja is akad annak, hogy megakadályozzák a polgás szabad mozgását, ehhez nem kell önvezető autó.
    Hogy hazai példánál maradjak, anno Demszky közlekedési táblákkal tiltotta ki a tüntető gazdák traktorait Budapestről.
    Lám mennyivel frappánsabb megoldás, mint holmi önvezető járművek hackelése...
  • Ender Wiggin #12
    ostoros rátapintott...

    amúgy meg azt hiszem nem olyan egyszerű az önveztők kérdése, hogy végre lesz-e olyan rendszer, ami nem vezeti bele az autót az előtte álló másikba vagy figyeli-e (az emberi sofőrhöz hasonlóan), hogy a járdán a parkoló járművek takarásában fut egy gyerek, aki lehet, hogy lelép elé, és mindezt úgy, hogy ne kelljen az eső, por vagy bogártetemek szenzorokra rakódása miatt állandóan átadni a vezetést az utasnak. ennél komplikáltabb az egész, mert pl. egy csomó egyéb jármú van és lesz az utakon, amik nem automatizáltak és ezek sofőrjeinek emberi mivoltával is számolni kell, mert őket kitiltani és automatizálni lehetetlen. ha pedig ők dönthetnek számítógépes beavatkozás nélkül, akkor az autósoktól sem lehet erőszakkal elvenni ennek a lehetőségét. tehát marad minden opcionális, aminek végső soron szintén lehet pozitív hozadéka, de valószínűbb, hogy nem.
  • ostoros #11
    Nem inkább azért kell az önvezetés, hogy az emberek ne tudjanak önállóan vezetni? Ha úgy hozza a helyzet, utasunk az autóban egyszerű rabbá válik, akinek az autó úti céljára, sebességére, semmiféle ráhatása nincs?
    Aki nem tud önállóan közlekedni, az lázadni sem tud. Az csak ücsörög a kis kocsijában, várva, hogy az okos autó kiengedje, már ha kiengedi egyáltalán valaha, és nem belehajt utasunkkal a Dunába.
    Akkor majd eljönnek azok az idők, hogy a tiltott területre egyszerűen nem hajt be az autód, mondjuk például, hogy hazánknál maradjak, a tüntetők kocsija nem lesz hajlandó 35 kilométernél közelebb megközelíteni Felcsútot.
    Vagy újságírónk, sőt, nem csak ő, hanem senki más sem, lesz képes megközelíteni bizonyos titkos létesítményeket.
  • defiant9 #10
    Alapvetően egyetértek.
    Amit máshogy látok az hogy az önvezető platform-nak kereskedelmileg is fontos eleme az hogy kié(a gyártóknak ez nagyobb motivációs erő mint az optimális forgalomszerveződés). Teszem azt egy US tech vállalat önvezető platformja a legfejlettebb, akkor az EU-s autó gyártók is kénytelenek ezt license-elni egyébként elvesztenék ezt a fogyasztói szegmenst. Innentől pedig ez egy elég hosszú spirál, minél többen használják annál kifinomultabbá tud válni, aki az elején lemarad az könnyen végleg lemarad(Nokia analógia). A platformba pedig idővel be fognak szivárogni a kereskedelmi megoldások, a konkurencia dolgát pedig kellően el lehet vele lehetetleníteni. Minek nyomkodnál egy zsebtelefont ha ott van a műszerfalon egy méretes kijelző, hangfelismeréssel és egyéb extrákkal. A platform integrálhatja a telefonodat is ami az út során így leginkább csak töltődik.
    Remélem a sok randa út széli óriásplakát eltűnik ha nem kell a szélvédőn kifelé bámulnia a sofőrnek :)
  • kvp #9
    "Azért kell azonban az önvezető kocsi, mert akkor a júzer figyelme felszabadul és a kocsiban is büntettlenül fogyaszthat."

    Nem, azert kell az onvezeto auto, mert akkor a mostani utak kapacitasaba befer 2-3x tobb auto, jelentosen kevesebb balesettel. Raadasul ha mar csak onvezeto autok lesznek, akkor zart autopalyan jelentosen novelheto az autok sebessege is, kvazi 0 kovetesi tavolsag mellett. Az automata rendszerek ebben mar most jobbak.

    Varosaban ugyan csokkeni fog a vegsebesseg, mert az automata auto lassabban vezet es betartja a sebessegkorlatozasokat is, ellenben sokkal kevesebb dugot okoz, igy az atlag sebesseg nohet. (tehat lassabban megy amikor mozog, de kevesebbet all dugoban meg lampanal, igy megis hamarabb odaerunk)

    Az, hogy a vezetonek nem kell odafigyelnie csak egy bonusz, amivel sok embernek eladjak, de a cel az, hogy a meglevo infrastrukturaba tobb auto ferjen be, ugyanis az olcso elektromos autok hatasara tobb ember engedheti meg hogy autot tartson. (meg ha csak olyat is, ami csak munkaba jarni meg bevarsarolni jo es autopalyara fel sem mehet) Ok plusz auto vasarlok. Raadasul a tomegkozlekedes is valthat a kisebb forgalmu vonalakon a ritkan jaro nagy jarmuvekrol a gyakrabban jaro kisebb jarmuvekre, plusz soforok felvetele nelkul. Ez is nagyjabol mindenkinek jo, kiveve a soforoket.

    "A másik dolog ami aggaszt a digitalizációban a következő. Értem én, hogy havonta érkeznek majd szoftverfrissítések az autókba, de akkor itt is az lesz, mint a laptopoknál, tableteknél és okostelefonoknál, hogy egy év múlva már be lesz lassulva, el lesz avulva az egész és nem lehet majd normálisan használni, újat kell majd venni?"

    Nem. Az autok eseten nem hagyjak a felhasznalonak hogy a kozponti rendszert piszkalja, ezert minden frissitesnel ujratelepiti magat. Kb. mintha minden frissitesnel (akar naponta) ujrahuznank a telefont 0-rol. A szorakoztato rendszer az varhatoan jol belassul meg minden, de maga a fuggetlen kozponti vezerles akar minden inditasnal ujra lesz rakva. (a Tesla is ezt csinalja, minden frissites ujratelepiti a rendszert es torli a tulaj osszes gyarilag nem engedelyezett modositasat, extra beallitasat, stb.) A Teslakat sem torik fel annyira gyakran, pedig folyamatosan a neten logo, naponta frissulo es joreszt mar most is onjaro autokrol van szo, amiben van tavvezerlesi opcio is. (a felhasznalo altal telefonnal elohivhato a garazsbol, de akar a kozponti Tesla tavfelugyelet is barmikor atveheti oket taviranyitasra) Szoval a jovo az nagyjabol mar itt van, csak valahogy senki nem akarja eszrevenni. (ja es egyebkent eddig meg nem is tortent nagyon semmi problemas...)
  • NEXUS6 #8
    Hát igen. Én is azt látom, hogy az IT rendszerek biztonságra a kártevőkre úgy kell tekinteni, mint a biológiai megfelelőikre, ez is egy ökoszisztéma. Nincs abszolút biztonság, illetve kártevő és hibamentesség, hanem van egy szint, egy egyensúlyi állapot, amikor az eszközök nagyrésze még működőképes, és van egy ferőztöttségi szint, amely felett ez rohamosan gyorsuló ütemben visszaesik.

    A monokultúrák nem kedveznek a biztonságnak. Miért a Windóz, vagy az Android a legfertőzöttebb platformok? Nagyon egyszerű, mert ezek a legelterjedtebbek.

    Szóval ha lesznek ezek a digitális autók, akkor ha nem lesz megfelelően sokszínű a platform összetétel, hanem hasonlóan beteg, mint a mobiltelóknál, akkor szerintem is nagy bajok lesznek. Pl. jön a vírusfertőzés és lám az ország közlekedése leáll.
    Valóban ezt akarjuk?
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.08.28. 16:01:22
  • bundasjezus #7
    "Azért kell azonban az önvezető kocsi, mert akkor a júzer figyelme felszabadul és a kocsiban is büntettlenül fogyaszthat. Okos."
    Pontosan így van. Sajnos kevesen merik ezt elismerni, pedig ez a motivációja az egésznek. A kamu indok pedig a balesetmegelőzés az önvezetés révén, de ezt annyira kell komolyan venni, mint amikor a társadalom egy emberként követeli a techgyártókon és az elektromos autók gyártóin, hogy a ritkaföldfém bányákban szüntessék be a gyermekmunkát. Tehát semennyire. A pénz beszél.

    A másik dolog ami aggaszt a digitalizációban a következő. Értem én, hogy havonta érkeznek majd szoftverfrissítések az autókba, de akkor itt is az lesz, mint a laptopoknál, tableteknél és okostelefonoknál, hogy egy év múlva már be lesz lassulva, el lesz avulva az egész és nem lehet majd normálisan használni, újat kell majd venni? Vagy ezt hogy oldják majd meg? Egy öt éves "okos" autó annyira lesz működőképes és használható, mint most egy öt éves okostelefon? Mert akkor komoly bajok lesznek.
  • NEXUS6 #6
    Kb egyetértek. Olyan autók kellenek az embereknek, amelyek 20 évig elüzemelnek, ha nincs valami új fícsör, amiért érdemes cserélni.
    Most a marketing duma az, hogy ez az elektromos/digitális technológia. És pláne az utóbbi. De kérdezem, hogy attól hogy a kocsiba van beépítve, mennyivel tud többet a tabletem? Nyilván semennyivel.
    Azért kell azonban az önvezető kocsi, mert akkor a júzer figyelme felszabadul és a kocsiban is büntettlenül fogyaszthat. Okos.
    Visszagondolok a legutóbbi autós kirándulásomra, a sofőrnek egyedül nem kattogott a kezében a telefonja. Szal a júzer kb kap egy olyan szolgáltatást, amit a már meglevő mobil eszköze tud. Összességében 3+1 utassal számolva kb 30%-kal nagyobb forgalom, tartalom generálható, emellett az új technológia kifejlesztése és ára világviszonylatban pedig az Apollo program kihívásaival, költségeivel vetekszik.

    Szal ezt az előbbi fejlesztési költséget az a plusz 30% extra forgalom fogja majd valamikor kitermelni, amit a sofőr tehermentesítésével nyerünk!? És az is a gúgli, fészbuk, akármilyen közösségi szolgáltatónál fog lecsapódni!
    Hát szerintem ez marhára nincs átgondolva kedves Herbert! ;)
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.08.28. 13:35:29