MTI

A BMW is manipulálhatta a dízelmotorok szoftverét

Házkutatást tartottak ma a BMW német autógyártó társaság müncheni központjában és egy ausztriai telephelyén a versenytárs Volkswagen (VW) dízelbotrányához hasonló manipuláció gyanújával.

A müncheni ügyészség közleménye szerint 11 400 rendbeli csalás gyanújával indítottak eljárást, nagyjából 100 ügyész és rendőr részvételével házkutatást tartottak a társaság központjában és egy meg nem nevezett ausztriai helyszínen. Sajtóértesülések szerint ez a felső-ausztriai Steyrben működő motorgyár, ahol naponta 6000 BMW-motort szerelnek össze.

A közlemény szerint a német közúti közlekedési hatóság (KBA) február 22-én tájékoztatta az ügyészséget, hogy a BMW képviselői elismerték, hogy a motor károsanyag-kibocsátását szabálytalanul befolyásoló szoftvert telepítettek a 750xd és az M5500xd típusú modellekbe. A tájékoztatás és további információk beszerzése alapján február 27-én nyomozást indítottak ismeretlen BMW-alkalmazottak ellen azzal a gyanúval, hogy olyan szoftverrel szereltek fel motorokat, amelynek révén a kipufogógáz-tisztítási rendszer csak vizsgálati körülmények között működik megfelelően, és így a motor a közúti forgalomban a megengedettnél több káros anyagot bocsát ki.

A BMW szerint nem jogsértés történt, hanem csupán tévedés. A házkutatás tényét megerősítő közleményükben azt írták, hogy tévedésből nem a kiszemelt modellváltozatokhoz rendeltek hozzá "korrekt módon kifejlesztett szoftver-részfunkciókat". Ezért tervezik, hogy visszahívják az érintett 11 400 autót, és kijavítják a hibát.

A VW dízelbotránya 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a társaságot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a műszaki vizsgán folytatott mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogénoxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A gyártó elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gyártmányát érinti, 8,5 milliót az EU-ban adtak el.

Hasonló visszaélés gyanújába került a Daimler is, amely tavaly bejelentette, hogy önként módosítja a káros anyag tisztítását végző berendezést szabályozó szerkezet beállításait több mint hárommillió Mercedes-Benz típusú dízelautónál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CairoJack #15
    "A BMW szerint nem jogsértés történt, hanem csupán tévedés..." - Értem én, tévedésből kifejlesztettek több ezer autóra installáltak egy olyan szoftvert, aminek az egyetlen célja a kibocsájtási értékek - szigorúan mérőpadon történő - manipulálása, majd ezen mérés értékeket - természetesen szintén pusztán "tévedésből" - hosszú évekig hirdették a marketing anyagaikban. Aha, hihető... kac-kac.

    Amúgy ebből látszik, hogy a különféle engedélyezési és egyéb állami hivatalok mennyire nem csinálnak semmit. Erre a csalásra nem több millió legyártott autó után kellett volna rájönni (főleg nem amerikai feljelentés nyomán), hanem az első 500 legyártott autónál, ami ezzel a szoftverrel került az utcákra. Ennyit érnek az állami szabályozó szervek. Egy kis pénz ide, egy kis nyomás oda, és a törvények már csak papírnehezékként szolgálnak. Szánalmas.
  • NEXUS6 #14
    Meglátjuk! ;)
  • paragic #13
    Ez egy fecske, meg az a sok százezer ember is egy-egy fecske, akik nem dízelt vettek. 2017 januárjában még 44% volt a dízelek részaránya, idén februárban pedig 32,5%, s mindez még a bírósági döntés előtt. Pár hónap és kettessel fog kezdődni ez a szám.
  • NEXUS6 #12
    Így is van, áprilistól két útszakaszon ki is tiltják az átmenő dízel forgalmat. Csak épp közben a települések országos szövetsége a tiltások ellen foglalt állást.Link

    Egyelőre ez egy fecske.
  • paragic #11
    Ez így még mindig nem pontos, mert Hamburg azért önként és dalolva kezdett korlátozásokba.
    Másrészt pedig a CO2 nem okoz rákot, így ez elég könnyű döntés.
  • Glutamin #10
    A mai modern turbos benzines motorok is kezdik a dizelek problemait hozni. Mar a koromcsapda is megjelent egy-ket tipuson.

    Az elektromos autok legalabb a lokalis pofekeles problemajat megoldhak csak a tomeges elterjedesuk meg sok evig eltart.
  • NEXUS6 #9
    Szal röviden, ez nem az igazság volt, hanem a szerény, elég szűk látókörű és meglehetős tájékozatlanságból kialakított véleményed, már megbocsáss a kemény szavakért.
  • NEXUS6 #8
    A hír igaz, csak nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Merciket, hanem Moszkivicsokat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. By jereváni rádió.

    Nem a németek akarják kitiltani a nagyvárosokból a dízelt, hanem egy külföldi cégek (pl. Toyota) által is támogatott civil szervezet adott be olyan beadványt a német szövetségi bíróságnak, hogy kötelezzék a nagyvárosokat, hogy esetleg vegyék fel a levegőminőség javító intézkedések közé a dízelek kitiltását. A tartományok vezetése hevesen tiltakozott, tekintettel a német autóiparra, és a német melósok munkahelyére, és a városok vezetése is fél szívvel van a dolgok mögött igazából. A média 1 mondatban persze annyit hoz le, hogy a német nagyvárosk ki akarják tiltani a dízeleket. Egy faszt akarják, röviden!
    Azért a civil méregzöld környezetvédőknek el kéne persze dönteni, hogy mit is akarnak, mert hála a gerjesztett dízel skandallumnak a dízel eladások csökkentek, ami az EU CO2 kibocsájtásának emelkedését hozta sok év után először.

    Másrészt. Természetesen sem a benyás motorok, de még kevésbé a villanymotorok elektronikája nincs meghekkelve, a céges infók meg hófehér tisztaságúak, egy 500 km hatótávú villanykocsi télen, fűtéssel -20 fokban is hozza az 500 km-t és egy km-rel sem kevesebbet. A benyások meg már jóideje csak orgona illatú vécéfrissítőt böfögnek fel magukból.

    Marhára utáltam, amikor az előző időszakban a dízelek kipufogóvég szopása volt permanensen, mert az mennyire nagyobb hatásfokú, meg mennyivel kevesebb CO2-t bocsájt ki, és aki benyást használ az gyerekgyilkos (unokáink jövőjét kockáztatjuk ugye), de minimum jegesmaci bocsokat kéjesen erőszakoló perverz. Ha a realitást nézzük, és ha választani kell, akkor valszeg nagyon hülye az aki egy 15 éves benyás kipufogójára akadna inkább rá, mint egy euro5 kategóriás dízelre.

    Amúgy meg pont amcsiban csinálnak sokkal súlyosabb ügyet belőle, ott már két vezetőt el is ítéltek, az egyiknél a bíró, rálicitált az ügyész által beterjesztett büntitételre is, csak hogy példát statuáljon. Pont egy a hatóságokkal a nyomozás során maxigáz együttműködő mérnökre. Fasza. Ha a céged neked kiadja, hogy optimalizáld a kocsi fogyasztását, az érvényben levő legális mérési ciklushoz, akkor gondolom itt mindenki első lenne aki beperelné a céget, és kirúgatná magát. Tök életszerű. Na mindegy.
  • Ender Wiggin #7
    Elmondom, miért vége. Hát kérlek alássan pl. azért, mert lassan már csak a németek gyártanak dízelt (nincs is dízel fétis igazából sehol, csak európában, meg a legsötétebb afrikában, ahol nincs más üzemanyag, csak melléktermék, azaz gázolaj). A legtöbb nagy márka már hibrid-benzin vagy full elektromos meghajtásban gondolkodik (Toyota, PSA, VOlvo, hgy csak a legutóbbi bejelentőket soroljam). Pl. azért, mert egyre több európai nagyvárosból fogják kitiltani őket. És bár való igaz, hogy a tömegközlekedés (Londonban pl. cserélik a teljes buszflottát, úgyhogy nem kell soká várnod erre sem), áruszállítás meg a hajózás is dízel, de a személyautókat sokkal könnyebb szabályozni, meg az egész iparágat átállítani. Így első lépésben ez megy. Elég szomorú, hogy a WHO már rég rákkeltőnek nyilvánította a dízel füstöt, de egy csalóbotrány kellett ahhoz, hogy felnyíljon a világ szeme (kivéve amerikát, ugye, mert a hülye amerikaiak sosem engedték elszabadulni a dízel-szörnyet).
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2018.03.21. 15:51:03
  • hawkie22 #6
    Tölünk nyugatra élek, egyelöre elég kevés olyan város van, ami a központokon kívül bárhol is tiltaná a dízeleket.
    #4: gázolajjal mennek, viszont ennek megfelelöen a károsanyagkibocsátásuk is többszöröse egy dízel-autónak. Csak érdekes módon azzal nem foglalkozik senki. Most valamiért a dízel lett kikiáltva közellenségnek.