Berta Sándor

Kiszűrt egyes utasokat az Uber

A szolgáltató titkos szoftvert használt erre a célra. A hatósági ellenőrzések ellen is bevetették.

A The New York Times kiderítette, hogy az Uber egy Greyball nevű program segítségével célzottan kiválogatta azokat az utasokat, akiket nem szívesen akart szállítani. A cég számos országban alkalmazta a megoldást és később megerősítette az információt. A közösségi utazásmegosztó többek között a konkurencia különböző módszereivel és a rendőrségi ellenőrzésekkel szemben is igyekezett megvédeni a sofőrjeit, s erre célra szintén ezt az alkalmazást használta.

Az Uber egyik szóvivője kiemelte, hogy a szoftver elutasítja azon felhasználói megkereséseket, amelyek sértik az általános üzleti feltételeiket. A kiszűrt személyek között voltak olyanok, akik például megtámadták a sofőröket, vagy versenytársak, amelyek megzavarták a szállítótevékenységet, illetve olyan ellenfelek, akik megpróbáltak a hatóságokkal közösen csapdát állítani az Uber-vezetőknek. A programot elsősorban ott alkalmazta a cég, ahol a sofőrök biztonsága miatt kellett aggódni , de később a rendőrségi ellenőrzések miatt is használták Bostonban, Párizsban és Las Vegasban, illetve külföldön Ausztráliában, Kínában és Dél-Koreában.


A The New York Times jelenlegi és egykori munkatársakra hivatkozva számolt be a Greyball használatáról. Az érintett utasok vagy elutasító választ kaptak vagy olyan autókhoz irányították őket, amelyek nem is léteztek. Egy 2014 végi portlandi esetben - mely város illegálisnak minősítette a használatot - például egy ellenőr az app megnyitásakor látott ugyan hívható autókat, de azok valójában csak a képernyőjén voltak jelen. A rendőröket és más hivatalnokokat a hitelkártyáik alapján szűrték ki. A taktika része volt az is, hogy a kormányzati épületeket a sofőrök térképein tiltott területnek jelölték be, és azokat a felhasználókat, melyek ezek környékén sokszor indították el a programot, nem kívánatosnak minősítették.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #6
    Persze, ezt tudom, nem erre gondoltam. Arra akartam utalni, hogy kizárólag a sofőrök részére lenne egy zárt felület, ahol a cikkben tárgyalt esetekről, utasokról tájékoztatják.
  • Tikal #5
    Az utasokat is pontozzák... ha sok a probléma egy utassal akkor kizárják.
  • gforce9 #4
    Egy értelmes utazásszervező portálon nem csak a sofőrt, hanem az utast is pontozzák.
  • TokraFan #3
    Szerintem a megoldásnak van létjogosultsága, csak nem így! Azzal semmi baj nincs -sőt, egyenesen szükséges-, hogy a korábban valamilyen problémát okozó, vagy agresszív, veszélyes utasokat adatbázisba szervezze a rendszer, hogy erről a későbbiekben információval szolgáljon a sofőröknek. Ugyanakkor az nem jó megoldás, hogy nem létező autókhoz irányítják őket, vagy egyszerűen kititltják őket a rendszerből.
    Egy jelzőrendszer kellene, ami az app-on keresztül tájékoztatja a sofőröket arról, hogy az utassal korábban problémák voltak. Innentől pedig döntsön a sofőr, hogy ennek ellenére beengedi az autójába, vagy sem! Ez ugyanis kizárólag az ő magánügye!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2017.03.08. 13:03:36
  • kvp #2
    Ha jol ertem megtamadasnak minosult az is ha valaki rendor, adoellenor, vagy eppen veletlenul kormanyzati epulet kozeleben lako volt. A gond ott van, hogy ha az osszes az uber engedelyezeseert felelos embert kizarjak a szolgaltatasbol, akkor eleg hamar tiltolistan talalhatjak magukat az adott varosban. Ez hosszu tavon kontraproduktiv. Ez olyan mintha a kormanyzati alkalmazottak szamara le lenne tiltva a google, barhova is utazzanak. Eleg hamar betiltanak a szolgaltatast a vilagon mindenutt. Egyszerubb peldaval elve, lehet a rendorokre lovoldozni, de elobb utobb visszalonek (raadasul legalisan), akar mar a megelozes celjabol is es ez eleg karos az egeszsegre.
  • Jawarider #1
    Nem visz/vitt olyan utast az Über aki megtámadta a sofőröket ? Botrányos...