Berta Sándor

Mobil irodává is válhatnak a robotautók

A svájci Rinspeed cég az idei Genfi Autószalonon akarja bemutatni az önállóan közlekedő gépkocsik jövőjét. A járművek mozgó irodává és otthonná válhatnak.

Mint arról korábban beszámoltunk, az XchangE nevű prototípussal a Rinspeed bizonyos szempontból teljesen új alapokra helyezi a robotautókat. Frank M. Rinderknecht, a svájci vállalat illetékese szerint napjainkig senki nem igazán gondolta végig konzekvensen ezt a témát a vezetők szemszögéből. Az autósoknak egy ilyen gépkocsiban nem kell tovább folyamatosan az úttestet bámulniuk, hanem szinte bármit csinálhatnak. Adódik a kérdés, hogy ennek tükrében, miként kell úgy kialakítani a járművek belső terét, hogy a vezető és utasai optimálisan tevékenykedhessenek.

Az elkészített gépkocsiba olyan ülések kerültek, amelyek hasonlítanak a repülőgépek Business Class osztályú üléseire. A kormány átlátható multifunkciós kapcsolókat kapott és a vezérlés teljesen elektronikus (Steer-by-Wire), azaz például a kormány eltekerése csak egy elektromos jel a kerék elfordítására, így használaton kivül az középre tolható. Miután az utasok az út során gyakorlatilag bármilyen üléspozícióba kerülhetnek, ezért teljesen új irányítási és megjelenítési koncepciót kellett megvalósítani. A rendszert a Harman szállítja és a teljesen új fejlesztésű, HTML5-re épülő skálázható információs platformon alapul, ami védett a hackertámadásokkal szemben is.


Az XchangeE számos navigációs, szórakoztatási és szervizfunkciója összesen négy képernyőn jeleníthető meg. A kormányba egy 1,20 méter széles kijelzőt építettek be, míg hátulra egy 32 hüvelykes, 4K felbontású monitor került. A tartalmak megjelenítése és a funkciók bekapcsolása gesztusvezérléssel történik. Az autó képes kommunikálni a külvilággal, számos valós idejű adatátvitelre képes szenzorral látták el, sőt, az integrált LTE-modulnak köszönhetően még felhőszolgáltatásokkal is kapcsolatba tud lépni. A gépkocsi adatait a Deutsche Telekom platformja elemzi ki. Útvonaltervezés mellett lehetőség van különböző vezetési profilok létrehozására és útvonal-ajánlások figyelembe vételére.


A járműhöz kizárólag az RFID-technológián alapuló intelligens vezérlőrendszeren keresztül lehet hozzáférni. Az utasok és a vezető olvashatnak, zenét hallgatnak, szörfölhetnek a világhálón, játszhatnak, filmeket nézhetnek, megbeszélést tarthatnak, dokumentumokat szerkeszthetnek vagy akár kávét is főzhetnek. A fejlesztők biztosak abban, hogy az új járművek miatt a közúti közlekedés előtérbe fog kerülni a vasúttal, a repülőgépekkel vagy a távolsági buszokkal szemben. Az utasok extra időhöz juthatnak, amit teljesen magukra fordíthatnak, miközben a szenzoroknak és a hálózatba kötöttségnek köszönhetően biztonságosan elérhetik a céljukat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Blutarsky76 #6
    Majd a Skynet eldönti.
  • Pityu83 #5
    Nyugi már pár évvel ezelőtt is volt egy dokumentum film a life networkon azt hiszem és készítik már a robot szeretőket,ott mondogatták a robot fetisiszták hogy annyira várják már mert úgy szexelnének robotokkal,na és legalább nem kell a csajoknak udvarolni meg elfogadni őket.Én kilőném az ilyen robot buzikat de hát az emberiség csak lefelé sűlyed de nagyon.
  • halgatyó #4
    Csak az nem világos, hogy miért kell ehhez autóban ülni, és miért nem otthonról irodázik aki amúgyis a távolból végzi a munkáját?
    Így ez az autó-mobiliroda csak egy ócska hazug aljas megvezetés a félhülyéknek, hogy könnyebben benyeljék ezt a robotautó tervet.
  • barret #3
    Szép új világ! Vajon beférkőztek közénk az idegen robot civilizáció emberei???
    Mert itt már arra megy ki a játék,hogy az embereket mindenhonnan kitúrják...(Mindenhol robotok)
    Kíváncsi vagyok,mikor találják már fel a robotszeretőt! Elvégre a szex kidobott idő,
    amit nyilván munkával is el tudnánk tölteni! Ugye jobb lenne? :D
    És lenne még sok ötletem...
  • barret #2
    Kíváncsi vagyok kit fog érdekelni a Forma 1,ha robotautók fognak egymás ellen versenyezni... És remélem a súlyemelést is gépesítik :D
  • NEXUS6 #1
    Höhöhö. 35 évvel ezelött láttam ilyen fantáziákat és 15 évvel ezelöttre ígérték!
    XD

    Amúgy vajon ezeket a szályenszfiksönöket olyanok tervezik, akiknek nincs is kocsijuk és mindenhova tömegközivel járnak?
    Csak mert kb olyan mint egy vonatfülke, az egész. Lehet vele csapatni rendesen!:D
    Gondolom, hiába van benne villany oltári nyomatékkal, csak lekorlátozzák, mert kilötyög a kávé, meg félora alatt leszopja az aksit.
    Kanyarvadászat mi, faxom?!
    XD