MTI

Feladta amerikai terveit a Huawei

A kínai Huawei többször is megkisérelt betörni az amerikai mobiltávközlési piacra, de mivel törekvése biztonsági aggodalmak miatt emelt gátakba ütközött, ezért már nem próbálkozik.

A Financial Times beszámolója szerint "Nem érdekel bennünket többé az amerikai piac" - jelentette ki Eric Xu ügyvezető alelnök a vállalat elemzőknek rendezett éves tájékoztatóján kedden. Értékesítési árbevétele alapján a világ második legnagyobb mobil távközlési hálózatiberendezés-gyártója az elmúlt egy év alatt az Egyesült Államokról fokozatosan más térségekre helyezte át terjeszkedésének súlypontját.A Huawei Technologies Hungary megerősítette a lapértesülést, azzal a kitétellel, hogy a piac feladása kizárólag a mobilhálózati berendezésekre vonatkozik, az okostelefon-készülékek értékesítésére és az Egyesült Államokban folytatott kutatási-fejlesztési tevékenységre nem. "A távközlési berendezések szegmensben a terjeszkedés nem szerepel az elsődleges célok között. A kutatás-fejlesztési központ és az okostelefon-értékesítés továbbra is prioritás marad, sőt, kisebb, alternatív szolgáltatóknak még távközlési berendezéseket is eladunk".

A Huawei annak ellenére sem tudott szerződést kötni az Egyesült Államok egyetlen vezető hálózati szolgáltatójával sem, hogy beszállítói kapcsolatban áll a világ 45 legnagyobb szolgáltatójával. harmadik legnagyobb amerikai mobilszolgáltató, a Sprint Nextel és az annak megvásárlására pályázó japán Softbank éppen az elmúlt hónapban kötelezte el magát az amerikai képviselőház hírszerzési állandó bizottsága előtt, hogy nem vásárolnak hálózati berendezést a kínai vállalattól. Az Egyesült Államok képviselőházi hírszerzési állandó bizottsága tavaly október elején potenciális nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánította a kínai Huawei és a ZTE vállalatot.

A Huawei már ezt megelőzően is üzleti nehézségekbe ütközött az Egyesült Államokban a kínai hadsereggel való állítólagos összefonódása miatt. A konszern 2008-ban visszalépett az amerikai 3Com technológiai vállalat megvásárlásától, mivel tudomására jutott, hogy az akvizíció nem fogja megkapni Washington jóváhagyását. Két évvel később a Huawei a Sprint Nextel hálózatát próbálta megvásárolni, ami szintén kormányzati közbelépésen hiúsult meg. A Huawei számos más kisebb távközlési akvizíciós kísérlete is kudarcba fulladt az Egyesült Államokban. 2011-ben például egy mindössze 2 millió dolláros távközlési technológiai szabvány megvásárlásától esett el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)