Berta Sándor

Saját boltokat akar Európában a Microsoft

A tengerentúli konszern nem szeretne lemaradni az Apple mögött, ezért jövőre kiépítené saját üzlethálózatát Európában. Ez a lépés stratégiaváltást mutat.

Apple Stores kontra Microsoft Shops - úgy tűnik, hogy az európai felhasználók kénytelenek lesznek megszokni az új helyzetet. Az Apple után a redmondi társaság is saját üzletekkel jelenik meg a kontinensen. Mindez szorosan kapcsolódik a Surface táblagépek piacra dobásához, a társaság ugyanis exkluzív környezetben akarja kínálni a legújabb termékeit és ezzel is azt hangsúlyozza, hogy azok sikere mennyire fontos a számára.


A vállalat Nagy-Britanniában már keresi az ideális üzlethelyszíneket, az első boltokat pedig már jövőre megnyitná. A telektulajdonosokkal kapcsolatos tárgyalások már folyamatban vannak. Ezzel a lépéssel egyébként nem csak az Apple és az Apple Stores jelentette kihívásra akar reagálni, hanem részét képezi a nemrég bevezetett radikális stratégiaváltásnak is. Az utóbbi kapcsolódik a saját tábla PC kifejlesztéséhez és ahhoz, hogy a szoftverfejlesztés mellett a jövőben nagyobb hangsúlyt kaphat a hardverek létrehozása. Ezzel a Microsoft gyakorlatilag még inkább saját OEM-partnerei konkurensévé válik. A Surface tábla jóval több lehet egyszerű referenciaterméknél: a cél annak a gazdasági környezetnek a megteremtése, amelyben a hardver, a szoftver és a tartalom egyaránt megtalálható. Ennek részese többek között az Xbox konzol is.

A Microsoftnak már most is vannak saját boltjai, de azok csak az Amerikai Egyesült Államokban találhatók meg és ezeket csak arra használja fel, hogy a Windows 8 operációs rendszert és a Surface-t népszerűsítse. A Financial Times rámutatott, hogy már most van egy komoly különbség az Apple Stores hálózathoz képest: a Microsoft ugyanis az üzleteiben más gyártók termékeit, kiegészítőit is árulja, így például a Nokia és a HTC okostelefonjai, s egyes partnerei notebookjai is kaphatóak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #9
    Igen engem is fegyverrel fenyegettek Windows, Xbox meg MS egér vásárlására :)
  • zola2000 #8
    De igen, ha reális áron adják a cuccaikat.

    (ami a windowsnál ez a mostani 8500forint volt nekem a reális ár, mint első legális windows).
  • cloud.strife #7
    Ahhoz először olyan rajongó, felhasználótábort kellene kialakítaniuk mint az Apple, vagy a Sony. Jelenleg csak ennek a két cégnek van világszerte azonosnak mondható bolthálózata.
  • sanyicks #6
    én nem vagyok tolvajgeci, bezzeg az m$ egy helyzetével évtizedek óta visszaélő monopolgeci. Én megveszem ami jó, és kell, de ilyen m$ termék még nem volt hiszen mind szar, beleértve a vindózt is. Warezben sem tölteném le(már rég csak a vindózzal kell szenvednem az m$ termékek közül, a többi le van váltva), már ha a fent írt monopolhelyzettel nem élne vissza, és elérhető lenne minden, más os-re is is. De ennek a szar cégnek az a filozófiája, hogy akkor is az ő szarukat használjuk ha warezolunk, mert az nekik jó.

    Szegények, egy igazi versenyhelyzetben nem tudtak volna elérni nagy részesedést, de gondolom már az ibm is látja mekkora hiba volt anno kizárólagos os-t választani.
  • Sequoyah #5
    Hogy te tolvajgeci vagy az más kérdés... De valamiért nélküled is a világ egyik leggazdagabb cége:)
  • hurkaur #4
    bezzegalinux
  • sanyicks #3
    mert önszántából kb senki sem vásárol m$ terméket? A kényszerre meg ott a torrent ;)
  • fergusonpapa #2
    Kékhalál és tömeges öngyilkosság lehetett az oka
  • Sequoyah #1
    Westendben volt egy MS bolt, akkor miért zárták be fél év után?