Berta Sándor

USA - hat csapás rendszer a szerzői jogsértők ellen

Az internetszolgáltatók és a médiacégek új rendszert vezetnének be az Egyesült Államokban a szerzői jogsértéseket elkövetők egyszerűbb felderítése és megakadályozása céljával.

A tengerentúli internetszolgáltatóknak nincs bajuk azzal, ha segédseriffet játszanak - legalábbis erre lehet köveztetni a legújabb elképzelés kapcsán, amit a Wired ismertetett. Az új modell a hat csapás rendszer nevet viseli és nem nevezhető túlzottan szigorúnak. A már tavaly bemutatott rendszer a leghamarabb az év végén valósulhatna meg. Az ötlet kidolgozásáért és megvalósításáért a Center for Copyright Information felel. A hivatalos indoklás alapján a hat csapás rendszer a felhasználók felvilágosítására és nem a megbüntetésére helyezi a hangsúlyt.

Ahogy a neve is mutatja, az új szerzői jogsértések elleni modell összesen hat szintből áll. Az internetszolgáltatók kizárólag a szerzői jogvédő szervezetek jelzésére lépnek akcióba és az internetező először egy figyelmeztető e-mailt kap, amelyben felhívják a figyelmét arra, hogy internethozzáférését valaki vagy valakik szerzői jogsértésre használták fel. A második e-mailben már szerepel az amerikai szerzői jogi rendszer leírása is. A harmadik és a negyedik jogsértés esetén az illető számítógépén felbukkanó ablakok jelennek meg, így akarják biztosítani, hogy garantáltan megkapja a figyelmeztetéseket.

Az ötödik szint már kicsit komolyabb: különleges oldalra irányítják át az éppen böngésző vagy letöltő felhasználót, míg a hatodik szint esetén korlátozzák a letöltési és feltöltési sebességét. Ugyanakkor teljes letiltás vagy az internetelérés átmeneti lekapcsolása nem kerül majd szóba. A jelenlegi tervek alapján az egyes szintek között mindig minimum hét napnak kell eltelnie. Amennyiben valaki úgy érzi, hogy jogtalan dolog történt vele, akkor 35 dolláros illeték mellett kérheti az ügy kivizsgálását.

A Wired rámutatott, hogy a rendszer - az eredeti elképzelésekhez képest - koránt sem lesz szigorú. A hat csapás modellt az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) kezdeményezésére dolgozták ki és öt nagy amerikai internetszolgáltató, köztük az AT&T és a Cablevision is támogatja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Omega #15
    A "jogvédők" legszívesebben jobban büntetnék a torrentezést, mint az emberölést. A döntéshozókban egy darabig kitart a józan ész, de előbb, vagy utóbb ennek vége szokott szakadni. Most még csak az szerepel a tervekben, hogy e-maileket küldözgetnek, meg esetleg néha megvonják a netet, de nem csodálkoznék rajta, hogyha hamarosan szabálysértési bírságról küldözgetnék a határozatokat torrentezés címén. Kicsit később pedig majd fel lehet tölteni a börtönöket is gaz letöltőkkel.
  • Vol Jin #14
    Ez nekem is eszembe jutott.
    Egyébként korábban a jogvédők csináltak olyat, hogy egy random 0 és 1 bithalmazt feltöltöttek a torrentre, hogy Madonna legújjabb albuma, vagy Bruce Willis akármilyen filmje.

    Leszedték a nagy semmit a felhasználók, miközben az IP-címük ment egy listába, hogy ezek a galád torrentezők.
  • Vol Jin #13
    Tarkón lövik.
  • Skyline85 #12
    Köszi de amint javitották a cikket megkaptam .
  • NEXUS6 #11
    Hát ja. Kérdés, hogy ez az eljárás az amit a "jogvédő" szervezetek csak úgy követnek, vagy ez valami jogilag, törvényi szinten is megjeleő dolog, csak mert ez a cikkből nekem nem derül ki egyértelműen. A szerzői és szomszédos jogok megsértése nálunk elég komoly bűncselekménynek minősül, a szoftverlopás különösen. Több év büntire ítélheti az embert a bíróság.

    Amcsiban lehet, hogy másképp működik, ott polgári peres úton nyúvasztják meg az embert több millió dollárra a cégek sztárügyvédjei, nálunk viszont hivatalból üldözendő bűncselekmény.
  • hapi #10
    Soha nem vettem még magyar országon adat hordozót és nem is fogok!
  • ugh #9
    Penge szep uj vilag.
    Tombol a fasizmus.
    Milyen evet is irunk? 1984?
  • Narxis #8
    Jó hát mi röhöghetünk még rajta de aki ott megkapja az idézést, hogy csiliótrilió dollára perlik mert letöltött 2 Rihanna meg egy lady gaga számot annak nem vicces dolog.

    Mondjuk mi meg birkák vagyunk mert fizetjük a védelmi pénzt az adathordozók vásárlásával.
  • caius marius #7
    A legviccesebb talán mégis az, hogy a fogyasztónak kell azért fizetni, ha tévesen előszedik. Potom 35 dollárért kivizsgálják, hogy nem e hibáztak. Zsír..
  • gforce9 #6
    Mivel folyamatosan arról ír a cikk, hogy az internetező kapja az emaileket, így nem, nem gondoltam. Mégis hogy irányulna ez a warezoldalak ellen, amikor csak az internetező cseszegetéséről szól.