MTI

Kimerülést okozhat az otthonról való munkavégzés

Az otthonról való munkavégzés a kimerülés és idővel akár a teljes kiégés veszélyével fenyegethet, mivel a távmunkát végzők közül sokan egyszerre próbálnak megbirkózni a családi- és a hivatásbeli elvárásokkal.

A New York állambeli Troyban működő Renssealer Műszaki Intézetben dolgozó Timothy Golden a nagy informatikai vállalatok által alkalmazott távmunkások bevonásával készített tanulmányt. A 316 résztvevő mindegyikének egy kérdőívet kellett kitöltenie. A kérdések között szerepelt, hogy az otthoni kötelezettségeik megzavarják-e őket munkájukban, a házimunka miatti stressz megnehezíti-e számukra a hivatásukra való koncentrálást, illetve, hogy a munkájuk okozta fesztültség és időelvonás mennyiben befolyásolja a közös családi tevékenységeket.

Az eredményei szerint azok a távdolgozók, akiknél fennállt a konfliktus a hivatásbeli- és a családi elvárások között, sokkal kimerültebbek lettek a nap végére, mint azok, akik egyértelmű választóvonalat húztak a kettő közé. A Journal of Business and Psychology című folyóirat internetes kiadásában megjelent tanulmány ugyanakkor nem talált jelentős különbséget a kimerültség szempontjából a hagyományos munkaidőben dolgozók és azok között, akik maguk osztották be a munkaóráikat: például késő este dolgoztak, hogy napközben a gyerekekre vigyázhassanak - olvasható The Daily Telegraphban.


A szélessávú internet kapcsolat elterjedtségének köszönhetően jelentősen növekszik a távdolgozók száma Nagy-Britanniában. Ehhez az is hozzájárul, hogy a vállalatok igyekeznek nagyobb rugalmasságot biztosítani alkalmazottaiknak, és emellett emelkedik azoknak a magánvállalkozóknak a száma is, akik saját - akár üres szobában vagy a kerti lakban kialakított - irodáikban dolgoznak. Mandy Garner, a munkáltatókat és az édesanyákat "összehozó" workingmums.co.uk oldal szerkesztője szintén hangsúlyozta, hogy az otthonról dolgozóknak vigyázniuk kell, hogy elkerüljék a kiégést. "Amikor otthonról dolgozol, akkor a többiek, beleértve a saját családodat is, hajlamosak azt gondolni, hogy van időd megcsinálni az összes házimunkát" - magyarázta.

Garner ezért azt tanácsolja a távdolgozóknak, hogy húzzanak világos demarkációs vonalat a munka és a család között. Próbáljanak meg elszigetelt munkakörnyezetet kialakítani maguknak - akár a házon kívül -, és ha az anyagi helyzetük megengedi, akkor saját telefonvonalat is kötessenek be. "Néhányan azt a módszert alkalmazzák, hogy felöltöznek, és tesznek egy kört a háztömb körül, hogy mentálisan is felkészítsék magukat az otthoni munkanapra" - tette hozzá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #13
    sanyicks:
    -nincsenek pszichopata ex-elvtárs főnökök akik egésznap figyelnek, és állandóan belédkötnek.

    Ez manapság már nem porbléma. Skype, mobiltelefon, messanger, akármi. Ha a főnök pszichopata akkor bárhol megtalál, és mivel "kötetlen" a munkaidő így bármikor megteheti.
  • sanyicks #12
    Ja te amikor dolgozol kikapcsolod a fűtést? Okos megoldás, mert újra felfűteni lehet többe fog kerülni mintha nap közben is fűtve maradna(másrészt nappal megy a legkevésbé a fűtés amúgy is, mert éjszaka van hidegebb), ráadásul idő is kell hozzá hogy újra felmelegedjen. Egy átlagos gép meg havonta 1000-2000 forintnyi áramból elvan egész nap...
    Ennyi az összköltség.
    -nincs bejárási költség (van olyan távmunka ahol hónapokig a cég felé sem nézek főleg a külföldiek), másrészt egyszer 2x egy hónapban veszek tömegközlekedési jegyet hogy bejussak, az kb 1000 forint, ellenben a 10000 forintos bérletekkel(vagy ennyit még bliccelni is lehet :D )
    -nincsenek pszichopata ex-elvtárs főnökök akik egésznap figyelnek, és állandóan belédkötnek.
    -jóval olcsóbb kaja (nem kell étkezdét keresni, hanem össze lehet dobni otthon valamit)
    -az üresjárat nem abból áll hogy internetezek, és nézem az órát hogy mikor mehetek már haza
    -kellemes környezet, nem fújatják rád a hideg levegőt, nem izzasztanak meg azok akiknek a szobában éppen melegük van/fáznak, nem kell a telefonba ordítozásukat hallgatni, nem idegesít a többiek járkálása, pofázása, röhögcsélése, munkahelyi pletykálkodás, stb. Elmehetek kábelezni, pössenteni anélkül hogy várnom kéne másra miközben majd befosok/más rámnyit/pletykálni kezd a piszoárnál, és még sokminden.
    -több szabadidő, mert nem kell utazni, meg ugye az üresjárat is jobban kihasználható nem kell kivárni a délután 5 órát..
    -nincsenek idegesítő szar pénégyek teleaggatva a legszarabb vírusirtókkal, összevissza korlátozott nettel.
    -nem pakolják ki a házat míg távol vagyok...
  • Komolytalan #11
    Azért egy óránkénti 100W fogyasztás (gép+villany, pedig az egész nap biztos nem szükséges) eléggé elmarad a bejárás költségeitől, legyen az csak egy BKV bérlet. 1 nap mondjuk 1kWH~50Ft, 20 napra 1000 Ft, vs 9800. A net számlát ugyanúgy tudja fizetni a cég béren kívüli juttatásként ahogy a bérletet, csak míg net már van 2500Ft-ért is jó, bérletre ez nem igaz.

    A távmunkával az az egy gond van, hogy csak olyan esetben végezhető, ha a munka mennyisége elég jól becsülhető, és kizárólag mennyiségi alapon (értsd: ha rosszul becsülsz, lehet hogy napi 12 órát fogsz dolgozni 8 óra bérért). A cégek ebből kifolyólag nem is igen erőltetik a távmunkát, alkalmazottként. Külsősként meg elég nehéz biztosítani az optimális mennyiségű melót (egyik hónapban napi 16 óra, hétvégén is, utána 2 hónapig semmi).
  • Magiszter #10
    Nos én szívesen végeznék itthonról munkát. Vidéken lakom falu szélén és ha Pestre kell bejárnom minden munkanap az autóval: 60-70 ezer, tömegközlekedéssel 50 ezer. (a bezin áremelkedésével ez még több és több lesz)
    Nos ha tegyük fel keresek havi 120-at (átlagfizu), annak a felét utazásra költöm a másik felét meg rezsi+kaja+stb. Akkor nekem jobban megéri ha itthonról dolgozom, hiszen lehet hogy 10-12 órával többet fűtök, de 1.) a fűtés mindig megy. Szerintem kevesen kapcsolják ki mikor elmennek otthonról hogy aztán az 5 fokos lakásba érkezzenek haza. 2.) Az utazás során ha kocsival mész az autód is amortizálódik, javíttatni kell ami nem 2 forint és nem fizetik sehol. 3.) Az utazás során is érnek stresszhatások, a 230-al ledudáló mercis, a kamionosok versenye az M3-ason...stb. Pesten meg még katasztrofálisabb dolgok is szoktak lenni. Aztán bemész és lehet hogy a kollégák szemétkednek, a főnök meg folyton a hátad mögött áll, mert nincs jobb dolga és csak azért liheg a nyakadba mert otthon az asszonynak fájt a feje este.

    Otthon meg bezárkózom a szobámba, bekészítem a kaját/piát, tudok főzni is közben, vagy bedobni egy mosást. És mellette dolgozom. Irodai munkánál bőven elég az internet+telefon kombó. Hisz mit csinálsz egy irodába? Interneten és telefonon kommunikálsz. Legalább is nálunk így ment anno.
    A család meg addig vagy munkában van, vagy mással foglalkozik.

    Szóval vidéki emberként azt mondom sokkal kényelmesebb lenne itthoni munkát végezni, csak sajnos erre Magyarországon kb nulla a lehetőség. Már munkát találni se egyszerű úgy önmagában.
  • AgentKis #9
    Az utazás alatti miatti stressz teljesen kiesik...
  • torreadorz #8
    A távmunkához olyan alkat is kell, nem elég egy laptop meg internet (gondolok itt arra hogy ugyanúgy időben kelsz reggel, meg lehet nézni az emberek többségét hétvégén, ha nincs külső kényszer 9-10-nél hamarabb ki sem kel az ágyból).

    Másrészt meg, majd számold ki hogy mennyit fizetnél ki fütésre, villanyra stb ha télen otthonról távmunkázol... Simán összemérhető a bejárás költségével, azzal a különbséggel hogy ezt a cég nem fizetné, cserébe heti 1x igy is úgy is be kéne menned a céghez (olyan távmunka nincs hogy hónapokig a cég felé sem nézel), tehát még a bérletet sem usznád meg. Persze biztos van aki jobban jár a távmunkával, csak fel akartam hivni a figyelmet rá, hogy ez sem feltétlen leányálom, csak sokak fejében csak annyi van hogy "de jó otthonról dolgozok!", az meg már nincs hogy na ja de cserébe +8 órával többet füt...
  • sanyicks #7
    Ezeknek a sztahaonistáknak a bejárós munka is ugyan ezt okozná... valakiknek nagyon nem áll érdekében a távmunka, általános munkaproblémákat (ami különben senkit sem szokott érdekelni a vállalatok vezetésében), a távmunkára fogják.
    De nem értem miért ha ócsóbb, és könnyebb munkaerőt találni. Magyarországon értem hogy a beteg vágyait a dolgozóik basztatásával kiélő szoci érában is vezető beosztású vezetők vannak.
  • Cat #6
    "de mióta kijöttem Londonba teljesen a "Home office" az életem"

    Emiatt minek mentél akkor ki Londonba? Megkapnád az angol fizetést, és élnél itthon mint Marci Hevesen. Havonta egyszer meg kiutaznál megbeszélésekre.
  • Csaba42 #5
    Én is elutasítottam a főnök azon javaslatát anno hogy otthonról is tudnék dolgozni, ne költözzek ezért albérletbe egy másik városban. Nekem szükségem van arra az érzésre, hogy be kell menni valahová. Nem érzem tőle magamat bezártnak, az emberektől elszigeteltnek, több lehetőségem van az emberi kontaktusra (nem a zsebtolvajokra gondolok :)).
  • Tetsuo #4
    Khm, khm. Egy meglepo tenyt fogok kozolni! Minden munka okozhat kimerulest!