Berta Sándor

Kínában ellenőriznék a nyilvános WLAN-hotspotokat

A kínai hatóságok arra kényszerítik a nyilvános WLAN-hotspotok üzemeltetőit, hogy jegyezzék fel azt, kik és milyen célokra használják az internethozzáféréseket.

A bárokban, éttermekben, szállodákban, könyvesboltokban, magániskolákban és más intézményekben elhelyezett WLAN-hotspotok működtetőinek rögzíteniük kell felhasználóik személyazonosságát és el kell tárolniuk a forgalmi adatokat is. A The New York Times szerint az érintett vállalkozások kötelesek beszerezni az ellenőrzésekhez használható, átszámítva 2100 euróba kerülő szoftvert, amit a Rain-Soft Software nevű sanghaji konszern fejlesztett ki és ami egyszerre legfeljebb 100 internetező szörföléseit tudja nyomon követni.

Azoknak a cégeknek, amelyek nem hajlandók eleget tenni a rendeletben leírtaknak, kénytelenek 1600 eurós büntetést fizetni, és persze emellett elveszítik működési engedélyüket is. A kínai belbiztonsági minisztérium közlése szerint az új szabályozás célja a zsarolások, a feketekereskedelem, a szerencsejátékok, továbbá a káros információk és a számítógépes kártevők terjesztése elleni fellépés erősítése.


"Ez tisztességtelen. Az egész arra megy ki, hogy ellenőrizni lehessen az információkat" - nyilatkozta Wang Bo, a L'Infusion nevű helyi kávézó tulajdonosa, aki felháborodva fogadta a rendelet bevezetését. A szigorúbb szabályok miatt a kávézók és éttermek tulajdonosai attól tartanak, hogy elmaradnak a vendégeik. Az egyik ügyvezető arról panaszkodott, hogy a forgalom 30 százalékkal csökkent, miután az ellenőrzések miatt leállította a WLAN-hotspotot.

Másoknak egyszerűen nincs pénzük a szoftver bevezetésére. "Ezt megvalósíthatja egy Starbucks vagy egy McDonald's, de nekünk csak néhány olyan vendégünk van, akik az internetet is használják" - közölte Ray Heng, a Sand Pebbles Lounge nevű, mexikói ételeket kínáló étterem tulajdonosa. A szabályozás egyelőre csak Pekingben lépett hatályba, kérdéses, hogy a többi régióban is bevezetik-e.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skynet85 #2
    Kínában nem... egyébként is akinek nincs vaj a füle mögött annak mind1 vpn Mon is csak arra van hogy sok hülyével elhitessék, hogy így majd a havi 2 terra warez forgalom láthatatlan marad... látom a beszélegetést a rendőrségen ,,jaj Te ezek Vpn-t ahsználtak - ó jajj akkor most nem tehetünk semmit" ahha persze...
  • Higgs Bozontos #1
    Nem azért a 20 fillérért de az egyes VPN szolgáltatások nem azért vannak, hogy ne lehessen úgymond ellenőrizni a netemet ?