Berta Sándor

Zenei és böngészőfronton is erősít a Baidu

A Sony Music, az Universal Music és a Warner Music egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a legnagyobb kínai kereső árulhassa a zeneszámaikat. A Baidu kiadta böngészője bétaverzióját.

A 470 millió fős felhasználói táborral rendelkező Baidu nem a három nagy zenei kiadóval, hanem azok közös cégével, a One-Stop Chinával kötött licencmegállapodást. Ezzel egyben pont került a két fél között hosszú évek óta húzódó jogi vita végére is. A licencszerződésnek köszönhetően a kínai vállalat többek között Britney Spears, a Take That és Janelle Monaé dalait is felveheti a kínálatába, akár az eredeti kiadásokról, akár mandarin vagy kantoni nyelven készített feldolgozásokról van szó. Ezenkívül a cég legálisan kínálhat letöltési és zenei streaming szolgáltatásokat. További terjesztési lehetőséget jelent a ting! nevű zenei közösségi platform. A kínálatban a kezdetben 500 000 zeneszám lesz elérhető, ám ezeket kizárólag kínai IP-címmel rendelkező számítógépekről lehet majd letölteni.

A három kiadó 2005-ben perelte be Kínában a Baidut, de a pert 2007-ben elveszítették, a kínai legfelsőbb bíróság ugyanis úgy ítélte meg, hogy a társaság nem tehető felelőssé azért, hogy az MP3-as keresőszolgáltatásában illegális másolatok is találhatók. A Baidu piaci részesedése Kínában jelenleg 76 százalék. A The New York Times cikke szerint a Baidu minden egyes letöltés után egy csekély összeget fog átutalni a kiadóknak, amelyek egy bizonyos összeg felett részesednek majd a reklámbevételekből is. A megállapodás értelmében minden folyamatban lévő jogi eljárást befejezettnek nyilvánítanak a felek.

Szakértők szerint a kiadókkal történt egyezség tovább erősítheti a Baidu pozícióját Kínában, hiszen a helyi online piac folyamatosan növekszik. Vélemények szerint az együttműködés a kiadóknak is kedvez, hiszen a streamelt lejátszások után is bevételhez jutnak. A Baidu közleménye szerint már zajlik a kiadók zenei katalógusának feltöltése a cég szervereire.

A lépés megváltoztathatja a kínai zenei piacot, a Baidu azonban nem csak ezen a területen akar hosszú távon a Google konkurensévé válni, hiszen bejelentette a saját böngészőjét is, ami kísértetiesen hasonlít vetélytársa Chrome programjára. A hasonlóságra először bloggerek hívták fel a figyelmet, míg a PC World azt emelte ki, hogy a szoftver egyszerű és megbízható, a fejlesztők ugyanis nagy hangsúlyt fektettek a biztonságra. A programnak egyelőre csak a bétaverziója érhető el, ennek ellenére már 30 000 webes alkalmazás tölthető le hozzá. Ezek között vannak zenelejátszók, képregény-olvasók, sőt digitális szakácskönyvek is.

A kínai óriáscég már április elején jelezte, hogy zeneszolgáltatást akar indítani. A letöltött dalok után járó jogdíjakról a kínai jogkezelő szervekkel már akkor megállapodtak, de még folytak a tárgyalások a nemzetközi lemezkiadókkal. Április végén a kínai kulturális minisztérium illegális zeneterjesztés miatt büntetett meg 14 oldalt, köztük a Baidut is. A kormányhivatal ezt azzal indokolta, hogy a cég többszöri figyelmeztetés ellenére is hozzáférhetővé tett kalózzenéket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)