Berta Sándor

Feltörték a Sony Music görögországi honlapját

A PlayStation Network (PSN) feltörése óta már hetek teltek el, de úgy tűnik, a helyzet egyáltalán nem javult, sőt, az elmúlt napok eseményei azt mutatják, hogy inkább romlott.

Május 20-án az F-Secure munkatársa jelentette be, hogy egy olyan adathalász oldalt fedeztek fel, amit akaratán kívül a Sony Thaiföld üzemeltetett. "Tudjuk, hogy nem illik a földön fekvőbe belerúgni, de éppen most fedeztünk fel egy aktív adathalász honlapot a Sony egyik szerverén. Ennek a dolognak azonban semmi köze sincs a PSN feltöréséhez" - írták a biztonsági kutatók. Az F-Secure azonnal értesítette az új fejleményről a japán céget. A portálon egy olasz hitelkártyákat kínáló vállalat ügyfeleinek hozzáférési adatait próbálták megszerezni a bűnözők.

A legújabb fejlemény a Sophos Security Blog beszámolója szerint pedig az, hogy ismeretlen személyek megszerezték a Sony Music görögországi honlapjának adatbázisában tárolt neveket, felhasználói azonosítókat és e-mail címeket, majd megjelentették a pastebin.com-on. A listából hiányoznak ugyanakkor a jelszavak és a telefonszámok. Az elkövetők az információkat egyébként egy úgynevezett SQL Injection akciók végrehajtására képes eszköz segítségével szerezték meg.

Sir Howard Stringer, a japán cég első embere épp a napokban nyilatkozta azt, hogy attól tart, hogy a következő években rossz világ köszönt ránk, ezért nem is tudják garantálni, hogy a felhasználók adatai biztonságban lesznek. A szakember hozzátette: a hatékonyabb biztonsági intézkedések nem jelentenek feltétlen garanciát az újabb adatlopások elkerülésére. Ezt követően vált ismertté, hogy egy bűnöző a So-net internetszolgáltató ügyfeleit vette célba. Az oldalra bejutó hacker a feltört fiókok tulajdonosaitól összesen 100 ezer jen (232 ezer forint) értékben lopott el virtuális pontokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pasi29uk #4
    Az oldalra bejutó hacker a feltört fiókok tulajdonosaitól összesen 100 ezer jen (232 ezer forint) értékben lopott el virtuális pontokat.

    Ezzzzzzzzzzzz!!!!!! GIGA LOL!!!!
  • cateran #3
    Hihi...nagy moka lenne -mar ha igaz:D-...A Sony:" mi vagyunk a JANIIII!"...aztan jani most 2 kezzel kapta el a harci faszt....szopoalarcban raadasul..:DD
  • sanyicks #2
    állítólag ez a ps3 linuxos témánál felmutatott sony arcoskodás miatt pattant ki, megszivatták geohot-ot, aztán pár hacker berágott kicsit.
  • opeca #1
    Hát ezt a Sonyt most rendesen ráültetik a f@szra.