Berta Sándor

Jimmy Wales tudományos forrássá tenné a Wikipediát

Az ifjú Wales egyik kedvenc műve a World Book Encyclopedia volt, azonban akkor még aligha gondolta, hogy évtizedekkel később az ő nevéhez fűződik majd a legnépszerűbb online lexikon létrehozása.

Jimmy Donal Wales 1966. augusztus 7-én született az egyesült államokbeli Huntsville városában. Édesanyja, Doris iskolaigazgató volt. A Jimbo becenevű fiatalember magániskolába járt, ahol nem csak az irodalommal, hanem a számítógépekkel is korán kapcsolatba került. Tanulmányait 1989-ben fejezte be és az 1990-es évek közepén már a chicagói tőzsdén dolgozott, ahol kisebb vagyonra tett szert. 1996-ban megalapította a Bomis nevű internetes céget és ott indította el az első lexikonprojektjét. 2000 márciusában Wales elindította a Nupediát, amelyet csak kevesen olvastak és amelyet csak néhány szerző látott el cikkekkel.

Wales 2000 végén figyelt fel a Wiki rendszerre és beépítette azt a Nupediába, majd később az oldalt átnevezték Wikipediára. Az új lexikon 2001. január 15-től volt elérhető a wikipedia.com címen. Ekkor már mellette volt Larry Sanger. 2002-ben azonban a két üzletember összeveszett és Sanger távozott a Wikipediától. Azóta Jimbo az önkéntesek segítségével sikeresen felépítette a népszerű online lexikont és a Times magazin megválasztotta a 100 legbefolyásosabb ember közé.

Második feleségével és lányával Floridában él, de általában az év kétharmadában úton van. Regisztrálva van a Facebookon, de hiányoznak nekik a korábbi nyugodt évek, amikor az e-maileket még nem az okostelefonján olvashatta, hanem a számítógépén. A Wikipedián jelenleg 260 nyelven összese 16 millió cikk és bejegyzés található, ezek közül 3,5 millió angol és 181 409 magyar nyelvű. "Amikor elindítottuk a Wikipediát, akkor még csak azt tartottam elképzelhetőnek, hogy bekerülünk a legnépszerűbb száz vagy ötven oldal közé. Az, hogy ma a világ öt legnépszerűbb honlapja között vagyunk, valami egészen különleges dolog. Most pedig szinte elveszek a 10 éves születésnapunkkal kapcsolatos megkeresésekben" - nyilatkozta Jimmy Wales.

A szakember és a Wikipedia számára azonban közel sem zárult jól a tavalyi esztendő, hiszen támogatókat kellett szerezniük. Wales útra kelt és megpróbált adományokat gyűjteni, de erőfeszítéseit csak néhány héttel ezelőtt koronázta siker. Sikerült 16 millió dollárt összegyűjtenie és ez az összeg - egy időre - biztosítja a honlap fennmaradását. Az összeg egyébként közel kétszerese a tavalyinak, ez is azt bizonyítja, hogy a bővülő online lexikon fenntartása egyre nagyobb pénzt emészt fel. Ha Jimbo a Google példáját követné és engedélyezné a reklámok elhelyezését a Wikipedián, akkor milliárdokat kereshetne, de erről hallani sem akar. "A Wikipedia reklámmentes marad. Adományokkal támogatnak bennünket és ez így is marad. Ez jó nekünk és jó a világnak is" - szögezte le határozottan a szolgáltatás társalapítója.

Wales meglehetősen ambíciózus és nagyon komoly tervei vannak. "Meggyőződésem, hogy az internet a következő évtizedben el fogja érni a benne rejlő globális lehetőségeket. 2020-ra már a következő egymilliárd ember is online lesz, de ők nem európaiak vagy észak-amerikaiak lesznek, hanem kínaiak, dél-amerikaiak és afrikaiak. Ez pedig sok kulturális lehetőséget nyit majd meg" - közölte az üzletember. Nem véletlen, hogy az internetes lexikont működtető Wikimedia Alapítvány a következő években elsősorban ezekre a régiókra akar összpontosítani és növelni szeretné a regionális nyelvekben elérhető cikkek és bejegyzések számát.

2011-ben nyitották meg a Wikipedia indiai irodáját, és Wales azt szeretné, hogy 2015-re már 400 millió helyett egymilliárdan használják a Wikipediát. A másik fő cél, hogy a honlap egyre több tudományos munka forrásává váljon. (Napjainkban sok egyetemen és iskolában tilos idézni a Wikipedián található anyagokból.) A szervezet fokozatosan átalakul, egyszerűbb lesz az oldal kezelése, a cikkek írása, szerkesztése. A cél az, hogy egyre többen írjanak bejegyzéseket és gazdagítsák a közös tudásbázist. Emellett Wales kiemelten fontosnak tartja, hogy a jövőben a jelenleginél több nő írjon Wikipedia-anyagokat.

A szakember végül kitért a Wikileaksre is, amelynek szerinte semmi köze nincs az eredeti Wiki gondolathoz. A leleplező portál ugyanis csak elérhetővé teszi egy szerveren a dokumentumokat. 2006-ban a Wikileaks azt állította, hogy egy titkos információkat tartalmazó Wikipedia. Ez a kijelentés azonban Wales szerint szerzői jogsértés volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #9
    Ja egyébként igen. Ezek lesznek a mánágerek, akik meg tényleg tanultak, azok végzik az igazi munkát, persze jóval kisebb fizetésért.
  • sanyicks #8
    pedig éppen ezeket veszik fel :) akiknek nincs annak már az életrajzát félredobják.
  • Merces #7
    ....az..... álomország tengerparpartján, jobb lesz ha belenyugszol, hogy többnyire az álltalad emlitett impotens barmok kerülnek vezető pozicióba......
  • nextman #6
    Nem látom be mért nem szabad idézni belőle, ha egyébként utánajársz az idézett rész helyességének. Ugyanis sokszor jobban, átláthatóbban, érthetőbben vannak wikin leírva a dolgok, mint a szakmai oldalakon, folyóiratokban.
  • Julius Caesar #5
    Jó dolog a wikipedia, helyén kell kezelni, nem szabad tudományos értekezésekbe, esszékbe, dolgozatokba használni, de alap tájékozódásra kiváló.
    És tudom, hogy majd megköveznek, de nekem Jimmy Wales szimpatikus ember és őszintének tűnik.

    Éljen a wikipédia, hajrá!
  • Zolivok #4
    HÉ HUSOM EDDIG TART A CIKK Jimmy Donal Wales
  • bvalek2 #3
    Ha Jimbo a Google példáját követné és engedélyezné a reklámok elhelyezését a Wikipedián, akkor milliárdokat kereshetne, de erről hallani sem akar.

    Lehet hogy a milliárdoknál fontosabb neki hogy tükörbe tudjon nézni, illetve nyugodtan aludhat, "gerincproblémák" nélkül? Éljen Jimbo
  • Bhalage #2
    jo amugy a wiki en szeretem utanaolvasni dolgoknak.

    a pontositasok szuksegeben egyetertek! de ezert is jo!
  • coolbboy83 #1
    Akkor nem baj, ha a sok pontatlan dolgot kijavítják, a hülyeségeket törlik.
    Sok egyetemista Wikipediaból ír szakdogát.... meg is érdemlik amikor megbuknak.
    Aki az egyetemet végiglógja, és majd ácsingózik a nagy fizetésre, mert neki diplomája van !!
    Az ilyenek egyre lesznek jók, KIRÚGNI ŐKET....