Berta Sándor

Az osztrák oktatásba bekerül a wikik és a blogok használata

Osztrák szakértők évek óta érvelnek amellett, hogy a diákok tananyagába vegyék be a Web 2.0-s szolgáltatások megismerését. Erőfeszítéseiket most siker koronázta, egy új rendelet előírja a wikik és a blogok világának megismerését.

Web 2.0 - közösségi hálózatok hatékony használata című legújabb rendeletét az osztrák oktatási, művészeti és kulturális minisztérium nemrég küldte el az iskolai tanácsoknak. A szabályozás középpontjában az úgynevezett médiakompetencia oktatása áll. A cél az új médiák alkalmazásának erősítése. A kremsi Duna Egyetem 2008-2009-es tanulmánya szerint tanulás során minden ötödik diák keres fel oktatási platformokat és 24 százalékuk használ rendszeresen Web 2.0-s eszközöket. A szövetségi oktatási intézmények esetében ez az arány 60 százalék.

Hiába azonban a magas érték, sok tanár a mai napig ódzkodik attól, hogy a digitális médiákat és technológiákat, elsősorban a wikiket, a blogokat vagy éppen a közösségi hálózatokat az oktatás részévé tegye. Pedig az elképzelésekben nem ez szerepelt. "Gyakorlatilag tíz éve szerepel a tanítási tervekben, hogy a digitális médiákat be kell vonni az oktatásba" - jelentette ki Erika Hummer bécsi tanár. Hummer egyike azoknak a pedagógusoknak, akik a 130 úgynevezett eLSA-iskola egyikében dolgoznak. Ezekben az intézményekben kiemelt hangsúlyt helyeznek az elektronikus tanulásra és a digitális médiák használatára. Blogok, wikik, oktatási platformok, közösségi oldalak egyaránt szerepelnek a tananyagokban. "Sok iskola azonban nem vesz tudomást ezekről az elvekről. A mostani rendelet ugyanakkor azt akarja elérni, hogy a tanárok a fiatalok életstílusához igazítsák a munkájukat. Az oktatók bizonyos generációja viszont hallani sem akar az internetről" - ecsetelte a helyzetet Hummer.

Bernhard Jungwirth, a Saferinternet.at munkatársa szerint sok tanár azért ódzkodik a világhálótól, mert nem ismerik annyira jól ezt a területet, mint a nebulóik. Nem csak technikai kérdésekről van szó. A Saferinternet.at próbál segíteni a helyzeten, rendszeresen ismertetőket készít, amelyek különböző témákra, például az adatvédelemre, a számítógépes biztonságra, a webes vásárlásokra vagy a kiberzaklatásokra térnek ki. Ezek az anyagok népszerűek és keresettek, de az internettől félő pedagógusok álláspontjának megváltoztatása nem megy egyik napról a másikra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pasi29uk #1
    "Bernhard Jungwirth, a Saferinternet.at munkatársa szerint sok tanár azért ódzkodik a világhálótól, mert nem ismerik annyira jól ezt a területet, mint a nebulóik."

    Aki info tarnárnak jelentkezik az egyetemre és későbbeiekben oktatni is akar (nem csak egy kamu diplomát szerezni) azok tudják előre, hogy mi vár rájuk >> intenzív és folyamatos autodidakta képzés!

    Nem óckodni kell a tanítástól hanem takarodni a pi*ába... ha nem tudod tartani a lépést. Én zavartam el infó tanárt (gyakorlat vezetőt) az egyetemről miután sorozatos jópofaséggal próbálta leplezni hozzá nem értését. Mi lett az eredmény? Kaptunk egy másikat aki képes volt tanítani minket és nem fordítva.