Berta Sándor

8 millió dollárt gyűjtött össze a Wikipedia

A Wikipedia online lexikont működtető alapítvány az elmúlt nyolc hétben összesen több mint 8 millió dollárt gyűjtött össze a felhasználók, illetve különböző cégek és szervezetek felajánlásaiból. A Wikimedia Foundation sikeres kampánnyal zárta a tavalyi és kezdte az idei esztendőt. Az összeg egyben azt jelenti, hogy sikerült jelentős mértékben meghaladni a korábban kitűzött 7,5 millió dolláros határértéket. Az akcióban összesen 230 000 magánszemély vett részt, ez 125 000-rel több adakozót jelent, mint tavaly.

"A legtöbb felajánló nem gazdag ember. A többségük diák, tanár vagy éppen szülő, mindannyian olyan emberek, akik naponta használják a Wikipediát és készek fizetni is azért, hogy a projekt folytatódhasson" - jelentette ki Sue Gardner, a Wikimedia Foundation ügyvezetője. A vezető hozzátette, hogy csak ezeknek a nagylelkű adományoknak köszönhetően működtethető továbbra is a népszerű online lexikon és ezek a felajánlások teszik lehetővé azt is, hogy ne kelljen az oldalakon reklámokat elhelyezni.

Az eBayt alapító Pierre Omidyar cége az Omidyar Network egymaga nagyban hozzájárult az akció sikeréhez, mivel a 100-tól 10 000 dollárig terjedő adományok esetében automatikusan megduplázta a felajánlott összegeket. Csupán ez félmillió dolláros pluszt jelentett a Wikimediának.

Az alapítvány idei üzleti tervében egyébként 9,4 millió dollár kiadással kalkuláltak. A pénzt legnagyobb részét, 3,3 millió dollárt, a szerverek és más technikai eszközök működtetése, illetve karbantartása viszi el. 1,1 millió dollárt az újabb adományok megszerzésébe fektet a szervezet, míg 3,9 millió dollárból más projekteket (Bookshelf, LiquidThreads stb.) finanszíroznak.

A Wikipedia hosszú távú működtetésére az alapítvány már kidolgozott egy stratégiát, ezt azonban az internetes közösség eddig meglehetősen visszafogottan fogadta. Jimmy Wales, a Wikipedia alapítójának - magyar nyelven is elérhető - felhívására tavaly december végén egyetlen nap alatt 430 000 dollár gyűlt össze.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • djw #3
    fizessél magad a wikipédiának, ha akarsz, de az én adómmal ne gazdálkodj ;) fizetek így is eleget.
  • Julius Caesar #2
    Lehet szidni a wikipédiát, de szerintem összességében egy pozitív, értelmes kezdeményezés. Inkább oda küldöm a pénzem, mint vmelyik párt kampányára...
  • endrev #1
    Hatalmas kulturális jelentősége van a Wikipedia-nak, nem túloz az alapító. Kormány-szinten kellene ezt finanszírozni, ahogy a művelődési házak sem önfinanszírozók.