Gyurkity Péter

Több böngészőt akar látni a Windowsban az EU

Az Európai Bizottság szerint a Microsoft magatartása jottányit sem változott, így további kemény intézkedésekre van szükség - arra kényszerítenék a céget, hogy a rivális böngészőket is vegye be az operációs rendszerbe.

A Wall Street Journal úgy értesült, hogy a két fél között zajló egyeztetések során felmerült a fenti lehetőség, vagyis azon opció, hogy az Internet Explorer mellett egyéb alternatívák, a riválisok által fejlesztett böngészők is bekerülnének az operációs rendszerbe, amelyek között mindössze néhány kattintással választhatnánk ki a számunkra legkedvesebb programot.

Az EU jelenleg is vizsgálja a cég üzletpolitikáját, mégpedig éppen a beépített böngésző, az Internet Explorer kapcsán. Véleményük szerint ugyanis ennek korai integrálására tette lehetővé a hatalmas piaci előny kialakítását és megőrzését, aminek megtörésére a riválisoknak nem túl sok esélyük van. Jól jellemzi a helyzetet, hogy a legerősebb alternatívaként felmerülő Mozilla Firefox a 20 százalékos részesedési határ átlépésével küzd, és bár az elmúlt időszakban több pozitív jelet láthattunk, egyelőre semmi nem utal arra, hogy a sokat kritizált IE előnye elolvadhatna.

Az Európai Bizottság ráadásul úgy véli, hogy az elmúlt években több alkalommal kiszabott, majd pedig megerősített, megismételt szigorú döntések sem kényszerítették a szoftvercéget politikájának és magatartásának módosítására, jóllehet ezek komoly pénzbüntetést helyeztek kilátásba, illetve szabtak ki. Az álláspont keményedését jelzi, hogy az Intelt nemrég 1 milliárd eurós bírsággal sújtották, a Microsoft tehát úgy érezheti, hogy az európai fél ezúttal nincs vicces, elnéző kedvében.

A javaslat értelmében az új felhasználók szembesülnének az új képernyővel, amelyen a kívánt böngésző kiválasztása lenne a feladatuk. Amennyiben megegyezésre kerül sor, a Windows 7 esetében az RTM-verzió érkezése táján valósulhat meg ennek integrálása, bár addig még sok idő van hátra, a vita pedig mindenképpen folytatódik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tntmax #123
    Szánalmas ez az eu bóhócbagázs is azért... kb annyi hasznuk van mint a jogvédőknek. Szaralakok.
  • phoenix1 #122
    Idézem: "Több böngészőt akar látni a Windowsban az EU"
    Akkor menjen be a legközelebbi sörözőbe és igyon meg legalább 4 korsó sört vagy akármit mindegy és akkor fognak látni több böngészőt, vagy mégjöbb menjenek ki betakarításkor a földekre ott is láthatnak böngészőket. :D
    De komolyan, egyáltalán nincsen szükség még több böngészőre. Már páran írtuk itten a hozzászólásba, hogy akik webfeljesztéssel foglalkoznak untig elig a mostani böngészők (nem mondok példákat); ne keljen már 6-nál több böngészőbe tesztelgetni, majd ha valamelyikbe netán nem úgy jelenne meg akkor a szegény webprogramozó szívja meg, mert "Több böngészőt akar látni a Windowsban az EU".
    Nonsense
  • cateran #121
    ja,még annyit: akinek van szaktudása...akinek meg nincs,az rohadjon meg,hmm?
  • cateran #120
    Uhh wazz,behányt a hdd amin az op rendszer van és hopp azon a vinyón,de másik partición volt a segédprogik gyüjtemény is..ennyi..máris nem elérhető a webes felület...
    b pontról:ha nem esett le az ironia (te hoztad fel az updates hülyeséget)akkor bocsi,feltételeztem 80-asnál nagyobb iq-t, némi humorérzékkel...mea culpa..
  • Julius Caesar #119
    juj bazeg, esetleg linuxot ne adjanak mellé? tipikus EU-s szarrágás. szarban van európa, és ez a legnagyobb gondjuk. mondjuk nyilván így több pénzt lehet elsikkasztani, mint egy esetleges társadalmi-gazdasági reformációval, meg szakértelem sem kell, elég az MS-t (nem védem őket) basztatni...
  • kvp #118
    "kvp: tudod hol bukik az elmeleted? nekem egy asus P5B-E lapom van amin egy attansic gigabit ethernet vezerlo kapott helyet. Na ez addig nem hajlando mukodni, amig a megfelelo drivert nem kapja meg hozza cdrol."

    Ezekre az esetekre van harom megoldas:
    -gyakran kell frissiteni a network install cd-t (mind linux, mind windows eseten) es az alaprendszer mellett csak a szukseges drivereket felrakni (pl. a halokartya driver szukseges, a hangkartya driver nem)
    -a hardvergyarto ingyen adhat a gephez egy biztosan mukodo network install cd-t (ezt mar irtam az elozo hozzaszolasomban is), nagyobb gyartok egyebkent megteszik foleg szerverek eseten (pl. hp assisted install cd)
    -letolthetove kell tenni hardverspecifikus csomagokat (a felhasznalo megadja, hogy milyen gepe van es megkapja a neki valo cd-t)
    -akinek a fenti harom megoldas nem jo, az pedig meg mindig vehet egy offline full install-os, sok dvd-s verziot
  • djw #117
    namost az EU részéről ez egy nagy faszság, már bocsánat... azért nem lesz jobb sem a ff, sem az opera sem a többi, hogy majd a user választhat telepítéskor...
    Mint usersupport rendszergazda mondom, a user reakciója a következő lesz: "mi az a firefox?" vagy "opera? nem szeretem a komoly zenét" vagy "internetezni akarok, akkor internet expóler" és mennyivel juttottunk előbbre? semmivel.
    Ha a FF meg az opera annyira szuper lenne, akkor minden user azonnal átállna... érdekes módon ez megfigyelhető a játékok világában is... manapság nem sokan játszanak már a doom2-vel, mert vannak jobbak.
  • tmisi #116
    A legnagyobb probléma az, hogy még a többség XP-t használ. Tapasztalatból tudom, felrakják az alap XP SP2-t (megjelenés kb. 2004 volt) és használják a beépített 6-os (!!) IE-t. És nem az explorerbuzikról van szó, hanem a kellően hozzá nem értőkről. Aki meg más böngészőt tölt le ehelyett, az úgyis újabbat tud csak leszedni, mert az van fent mindenütt. Tehát az kéne hogy az IE kérdés nélkül szedje a frisset, ne csak az update-be tegye, mert a warez windows userek úgysem frissítenek, vagy nem is tudnak. Pedig az M$-nek sem érdeke hogy másolt szoftver ide vagy oda, terjedjenek a sok IE6-on keresztül a kártevők.
  • coolpet #115
    Nem vagyok nagy webfejleszto.
    De ha nekiallok alkotni valamit, akkor megnezem a szabvanyokat, mintapeldakat.
    FF-el fejlesztek, mert arra megvannak a kello segedeszkozok:(measureit, colorpicker, web developer, DOM inspector, firebug, js console, css console es meg kismillio kisegito amit hasznalhatnek).

    Mukodik frankon a dolog, meglesem chrome, opera alatt is minden fasza.

    Teszt IE8, es mar a lap betoltesekor felugrosav, allow blocked content(lehet ismeros), majd szethullott weblap, egy darab sarga felkialtojeles tabla, hogy hiba az oldalon. Anyad, milyen hiba? ismeretlen tulajdonsag, nem ismert ojjektum stb... Anyad! Jon guugli, par perces keresesre ra, duplikalhaton a scripteket IE ala is, valamint egy kozeputban allapodok meg a stiluslapoknal, amit az ie is jol kezel/ismer. 5x annyi munkat beleolok a legegyszerubb lapba is, ha azt szeretnem, hogy minden bongeszoben ugyanugy nezzen ki(lsd ie vs barmi mas)

    Es vegezetul csak annyit mondok, hogy a webszabvanyok azert vannak, hogy be kelljen oket tartani. Ha a valo eletben forgalomma szemben megyek, vagy csak nem adok elsobseget, mar meg is vagtak. Ha megszegem a BTK szabalyait, akkor lecsuknak. Na a weben nem ez a trendi, minden szemet elfer, hiszen nagy a vilaghalo. Mondja valaki hogy nincs igazam.
  • krajcsovszkig #114
    Ez szerintem már g.ciség. Különben is, több honlap (pédául az e-felvételi) csak ievel megy, meg esetleg firefoxszal. Aki lesz.rja hogy mit használ, annak jó az ie, aki meg nem az meg letölti magának ami tetszik neki. Egyébként meg egy ingyenes programmal nemtom mit kell itt ennyit szarolni...