SG.hu·

Jól jövedelmez a böngésző-kiegészítők fejlesztése

Számos gyártó nem csak böngészőket, de azokhoz kiegészítőket is telepít a számítógépeire. Sok felhasználó ennek nem igazán örül, viszont a fejlesztőknek ez komoly bevételt jelent.

Különösen a Google, az MSN, a Yahoo és az Ask.com kiegészítő modulok népszerűek. A keresőcégek 80 cent és 2 euró közötti összeget fizetnek a számítógép-gyártóknak minden egyes előre telepített alkalmazásért. A fejlesztők pedig köszönik szépen és milliókat zsebelnek be az ilyen megrendelések segítségével. Mivel sok felhasználó nem ad ki pénzt szoftverekért és nyílt forráskódú programokat, illetve kiegészítő modulokat használ, ezért a fejlesztők ezt érzékelve maguk is váltottak. Sok cégnek ez az üzlet jelenti a mentsvárat a mostani gazdasági világválság idején.

Jó példa minderre a BitTorrent Inc. esete. A cég tavaly decemberben bezárta online letöltési boltját. Ashwin Navin, a BitTorrent vezetője tavaly novemberben indoklásképpen elárulta, hogy az átmeneti időszakban egy jól jövedelmező kiegészítőfejlesztési üzletnek köszönhetően maradnak majd talpon. A BitTorrent telepítése közben a felhasználók eldönthetik, hogy a szoftver feltegye-e számítógépükre az Ask.com toolbart is.

A Comcast piackutató cég felmérése szerint napjainkban már a Google-keresések 12 és a Yahoo-keresések 18 százaléka ilyen kiegészítők segítségével valósul meg. Az Ask.com-nál ez az arány még magasabb, 42 százalék. A DivX Networks vállalatnak sincs oka panaszra, hiszen a tavalyi esztendő első 9 hónapjában a Yahoo Toolbar DivX több mint 14 millió dolláros bevételt hozott a konyhára. A Yahoo azonban 2008 novemberében váratlanul felmondta a szerződést és emiatt a cégnek el kellett bocsájtania munkatársai tíz százalékát.

A felhasználók ugyanakkor nem örülnek az előre telepített kiegészítőknek, még akkor sem, ha néhány modul igazán hasznos. "Sok vállalat nem csak a toolbarokat, hanem a widgeteket, smiley-jeleket és képernyőkímélőket is feltelepít a számítógépekre. Egyszerűen túl sok a szemét és az embereknek rossz szájízük lesz az egésztől" - jelentette ki Chester Ng, az Opencandy társalapítója. Az Opencandy célja, hogy megújítsa ezt a piacot. A cég lehetővé teszi a szoftverfejlesztőknek, hogy dinamikus módon mások programjait elhelyezhessék a saját alkalmazásaik telepítőjében.

A megoldás nem csak a kereskedelmi forgalomban kapható, hanem a nyílt forráskódú szoftverek készítőinek is hasznos lehet. A felhasználó pedig maga döntheti el, hogy igényt tart-e a kiegészítőre vagy sem. Az Opencandy hosszú távon egy a Google Adsense mintáján alapuló letöltési platform lehet, amely külön bevételt biztosíthat a fejlesztőknek. Számos funkció segítené, hogy minden látogató csak az őt valóban érdeklő és számára hasznos modulokat töltse le.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© [HUN]FaTaL2009. 03. 03.. 23:30||#8
Köcsög toolbarok, mind adware kategória. :/
© Sil782009. 03. 03.. 20:47||#7
Miért pont Firefox van a képen? A "hivatalos" Firefoxban nincsenek elõretelepített toolbarok, ráadásul a kiterjesztések telepítés után könnyen letilthatóak/uninstallálhatóak is, ha valaki épp feltette, de meggondolta magát (vagy csak nem figyelt oda más programok telepítgetésekor).
© galocza2009. 03. 03.. 19:28||#6
semmi bajom ezekkel, ha
-megkérdezik, akarom-e
-gond nélkül le lehet szedni.
az elejével az a gond, hogy az ember csak kattintgat bolondul installkor oszt csodálkozik mi micsoda. a másodikkal meg - ha makacs a kis szemét, és van azért olyan...
elég remek ingyenes progikat lehet használni ezeknek az opcionális cuccoknak köszönhetõen (ccleaner, recuva, daemon-tools): a fejlesztõk megkapják a lét letöltésenként, én nem rakom fel õket, a gúgli meg a jahú bossa meg nyugodtam megy aludni, hogy kezelte a válságot 8)
© torcipepe2009. 03. 03.. 08:08||#5
de egy mininoti kijelzõje, csak 600 pixel magas, ebbõl kb 400, amin az oldalak megjelennek, a többit elfoglalja a tálca, az ablak teteje, a böngészõ és könyvjelzõk eszköztár, valamint a többlapos böngészés fülei. gyárilag én is google eszköztárral vettem és még tesóm a daemon tools eszköztárát is feltette. szerencsére el lehetett távolítani mindkettõt.
persze ha nagyobb képméret kell, ott az F11.
© Gerygrey2009. 03. 02.. 22:45||#4
A méret nem akkora gáz, amikor a legolcsóbb teszkós monitor 1024 pixel magas...
© Sir Ny2009. 03. 02.. 21:14||#3
ezek a toolbarok csak csökkentik a böngészõben az oldal méretét. nagyon jól tudja ezt a gugli is, ezért nincs gugli toolbar a chrome-ban.<#taps>
© Alfa Of NS2009. 03. 02.. 20:05||#2
Úgy utálom ezeket a ToolBar-okat mint a sza*rt <#gonosz2>
© DjDano2009. 03. 02.. 19:38||#1
ezek a Google és Yahoo toolbarok a halálom.... Az se normális aki ezeket telepíti