Berta Sándor

Német könyvkereskedők a Google Books-megállapodás ellen

Rossz irányba tett lépésnek nevezte a Német Könyvkereskedők Egyesületének vezetője a Google és az amerikai írók, illetve kiadók szövetsége között létrejött egyezményt.

"A megállapodás egy trójai féregre hasonlít, amellyel a Google a globális tudást akarja megszerezni és a kulturális közigazgatást átvenni" - jelentette ki Alexander Skipis, az egyesület ügyvezető igazgatója. A szakember úgy vélte, hogy az írók szerzői jogait nem lehet egyetlen összeg kifizetésével örökre elvenni. Ráadásul egy kiadó csak akkor védheti meg a szerzői jogokat, hogy ha a mű bekerül a könyvjogi adatbázisba.

Az amerikai egyezmény viszont ellentétes a jelenleg hatályos európai jogszabályokkal. Ráadásul az európai politika védi a versenyhelyzetet, ezzel szemben a Google Books monopolhelyzetbe kerülhet és később könnyen egy kézben birtokolhatja majd a tudást és az információkat. Fennáll annak a veszélye, hogy a vállalat a jövőben befolyásolhatja a felhasználók választásait, ízlését és vásárlási szokásait. Európa, illetve a kontinens könyvkereskedői számára ezért szóba sem jöhet egy hasonló egyezmény megkötése. "A jelenlegi szabályokkal hatékonyan védjük a sokszínű kultúrát Németországban és Európában" - tette hozzá Skipis.

Az 1825-ben alapított német egyesületnek könyvkereskedők, viszonteladók, antikváriumok és kiadók a tagjai, akiknek célja egy olyan fair szerzői jog megvalósítása, amellyel mind a cégek, mind az olvasók jól járnak. Mint ismeretes, a Google néhány napja jelentette be, hogy 125 millió dollárt fog fizetni annak érdekében, hogy pontot tegyen a szerzői jog megsértése miatt ellene indított polgári peres eljárásokra.

A netes óriás ellen kiadók és szerzők nyújtottak be több keresetet, miután a Google könyvszkennelő projektje kiverte náluk a biztosítékot. Szergej Brin, a konszern társalapítója szerint a történelmi egyezséggel elhárult az út a könyvek online publikálása előtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • feamatar #1
    ez undorító... furcsa azért hogy még a könyvkereskedőknek is van lobbija. pedig lassacskán a könyvpiac is az utolsókat rúgja. Ha elterjed az epapír a nyomtatott médiára is kiterjed az, ami ma a filmek és zenék esetében van.