Gyurkity Péter

Elkészült az AMD Radeon HD 4850

Néhány gyártó nem bírt magával és már a rajt előtt bemutatta az AMD legújabb fejlesztését, amely gyorsabbnak ígérkezik elődeinél. Pontos eredmények még nincsenek, így egyelőre a technikai részletekbe tekinthetünk be.

Az első HD 4850 kártyát a Sapphire tette elérhetővé, mégpedig saját internetes oldalán. Az AMD ugyan csak a jövő héten szerette volna lerántani a leplet az új sorozatról, ám a gyártó nem várta meg a hivatalos időpontot, inkább elsőként prezentálta a kártyát. Ennek fő feladata természetesen felvenni a versenyt az nVidia új sorozatával, bár azt még nem tudjuk, hogy teljesítményével pontosan mire is lesz elegendő a megoldás.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A kártya kinézetre erősen hasonlít a most is kapható HD 3850 típusokhoz. Az RV770 kódjelzésű grafikus chip 625 MHz-en fut, míg az 512 MB GDDR3 memória órajele 993 MHz. A DirectX 10.1 támogatás a korábbi ígéreteknek megfelelően megtalálható, a CrossFire X technológia révén pedig akár négy ilyen kártyát is összeköthetünk, hogy közösen dolgozzanak a nehezebb feladatokon. A PowerPlay technológia az órajel és a fogyasztás dinamikus szabályozásáért felelős, az pedig nem meglepő, hogy a megoldás a PCI Express 2.0 csatlakozóra épül.

A HD 4850 sima, egy bővítőhelyet elfoglaló hűtése a Hexus által elvégzett első teszt szerint meglehetősen csendes, különösen üresjáratban. A fejlesztés kereskedelmi ára 200 dollár lesz, ami tűrhető ár - persze ezt is nehéz meghatározni a pontos teljesítmény ismeretének hiányában. Az ígéretek szerint azonban az utód némileg gyorsabb lesz a HD 3850 változatokhoz viszonyítva - ezt hamarosan meglátjuk.

A jövő héten várható a hivatalos bemutató az AMD részéről, a HD 4870 kártyákkal kiegészülve, amelyek elsősorban magasabb órajelükkel hivatottak biztosítani a nagyobb erőt - nem beszélve a 4870 X2-ről, amely nevének megfelelően két chippel érkezik. Előbbi 300 dollár körüli áron indul útjára, utóbbiról (1 GB GDDR5 memória, fekete nyák, és 2 teraflops körüli teljesítmény) pedig szintén megjelent az első kép.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • palm pilot #82
    Elveri? FEle annyi pontszámmal? LOÁL!
  • Csaba42 #81
    Van rá valami észérved is, vagy csak azt sérelmezed, hogy nem azok az eredmények jöttek ki, mint amiket elvártál volna?
  • dez #80
    Nem ennyi utasítást tartalmaztak, hanem ennyi volt a max. passonkénti kódhossz. A kihasználásnak a sebesség szabott határt.
  • tomcsa4 #79
    Mit nem tudok? Akkoriban semmi nem hazsnálta ki még a 160-at sem (ami ha jól emlékszem a Radeon 9xxx szériának volt). Az az 512 csomag meg Vektor, Skalár és Textúra. Ezt értettem alatta. DE igen az igaz, hogy pusztán ezekkel nem sokra mentek akkor. Ma sincs kihasználva ez ügyben semmi.

    Az a 65535 meg az SM 3.0 vertexutasításaira értettem. Kép kirajzolásához először vertexutasítások kellenek, vagy rosszul tudom?
  • dez #78
    "GF 6os széria 65535 utasítást tartalmaz, míg a nyolcas széria tüöbbet (Radeon Xxxx meg 1536-ot, 512-512-512)."

    Szerintem inkább ne emlegess olyan számokat, amikről nem tudod, micsoda. :D
    Egy passban (itt: shaderkód-lefutásban) tudnak max. ilyen hoszzú shaderkódot végrehajtani. De egy 65536 szavas shaderkóddal ilyen 1fps jönne ki, szóval sok értelme itt nincs. A pass-ok indítása némi plusz időbe tellik, így jó, ha egy passba belefér minden, de nem dől össze a világ akkor sem, ha több kell.
  • dez #77
    Attól, hogy adatbáziskezelésben, és más effélében nem csúcstartó, általános célú matematikai számításokban nagyon tudja hozni a papírformát, szóval azok a FLOPS számok nem csak papíron igazak. Sőt, ilyen számítások esetén sokkal jobban, mint egy GPU. Mellesleg egy GPU még sokkal inkább elvérzik adatbáziskezelésben, szóval akkor miről is beszélünk?
  • tomcsa4 #76
    A netes teszteknek nem mindenki hisz, én például sohasem! Pláne, hogy nem tesztelik újra le őket, mikor driverekben igenis van fejlődés (és a support mindennél fontosabb). Igyekszem megnézni ezt azt, persze a csúcskategória (ha van még ilyen, 110k+) nem érdekelnek emiatt.

    A 8500GT az nem mindenben gyorsabb, mint a 6600GT: ahol shaderalkalmazás van, ott mérhető többlet, máshol nem, de shadereknél sem sok. GF 6os széria 65535 utasítást tartalmaz, míg a nyolcas széria tüöbbet (Radeon Xxxx meg 1536-ot, 512-512-512).

    Ha támogatja NV ha nem a DX 10.1et, MS úg seggbebassza, hog csak lesni fog. Ugyanis nem az NV diktál, hanem a Microsoft! És nem szabadidejükben a WC-n rakták össze a DX 10.1et, hogy holmi csicska NV itt buzizzon! Meglátjátok majd!
  • krajcsovszkig #75
    Amúgy vicces ez a cikk, boltokban már legalább egy hete lehet kapni ezt a kártyát, és tesztekből is van rendesen... Szeretem az sg gyors reagálásait... xD
  • krajcsovszkig #74
    "és mivel az ati 4.1 -es shadert használ , az ujabb játékokban az nvidia csak vergödni fog, mig az ati hasit
    Amíg az nvidia nem építi be a 4.1-es dhadereket, addig a kutya nem fog olyan játékot írni, ami azt használja, ráadásul a 4.1 elég kis előrelépés, emiatt nem kell aggódni."

    Ez nem egészen igaz, elvileg a Stalker Clear Sky is már DX10.1-SM4.1-es lesz... Az augusztus... (mondjuk ezt én sem értem, X-Ray engine elvileg nVidiás... :o)
    Amúgy nagyon jó kis kártya lett, nvidia is lassan az észnélküli teljesítmény (és méret,ár,fogyasztás,hőtermelés) növelés után elkezdhetne értelmesen fejleszteni, mert ha ez így megy tovább és az emberek kezdenek rájönni, hogy jobban járnak egy gyengébb, de minden más szempontból jobb kártyával (ami itt már nem is olyan gyenge...), akkor a zöldek csúnyán besz.phatják...
    Nekem már van (korábbi beszűkült nvidia-fan létemre) egy jókis HD3870-em, asse rossz, de most már sajnálom, hogy nem vártam ezt meg... :D
    AMDnek már csak prociból kéne valami értékelhetőt kihoznia, és akkor vicces dolgok lehetnek itt... ;D
  • Sanyix #73
    Áhh nem nagy szám, csak majdnem elveri az nvidia csúcskártyáját sokkal olcsóbban, optimalizálatlan driverekkel, nvidiára és dx9.5-re optimalizált játékokban... :D