Gyurkity Péter

Júniusban jön a GeForce GTX 200 és a Radeon 4800

Újabb részletek láttak napvilágot az AMD és az nVidia terveiről, amelyekből kiderül, hogy mindkét gyártó június második felében szeretné piacra dobni saját új generációjának első képviselőit.

A TG Daily értesülése szerint az AMD a 25. héten, vagyis június 15-22. között mutatná be legújabb fejlesztését, alig néhány nappal a GeForce GTX 200 sorozat első jövevénye után. Korábban még arról volt szó, hogy a piaci megjelenésre már májusban sor kerülhet, ám ez a jelek szerint nem jött össze, így marad a nyár eleji rajt - mindkét gyártó számára.

A GeForce 260 és 280 lesznek az új sorozat első képviselői. Mindkét változat a 65, majd nem sokkal később már 55 nanométeren készülő D10U jelzésű chipre épül, GDDR3 memóriával - utóbbi chip 512 bites interfésszel és 1 GB memóriával jelenik meg. Az AMD ezzel szemben a Radeon HD 4850 jelzésű variánst dobja elsőként piacra, amely az 55 nanométeres RV770 grafikus chipet hordozza magán, valamint 512 MB GDDR memóriát. A lap szerint a két chip nem igazán vethető össze, már csak azért sem, mert az árban igen jelentős eltérés lesz tapasztalható.

A HD 4850 esetében a megjelenésnél nem lesznek nagy utánpótlási gondok, az AMD és partnerei kellőképp felkészültek a rajtra. A hónap végén azonban még egy további változat debütálására is sort kerítenek, ez pedig nem más, mint a HD 4870, amely azonban csak júliustól lesz elérhető a szaküzletekben. Ez a kártya szintén az RV770 chipre épül, órajele viszont magasabb, a 256 bites interfészre támaszkodó 512 MB memória típusa pedig már GDDR5 lesz. Ezzel várhatóan maga mögé utasítja a rivális fejlesztéseket, legalábbis ami a sávszélességet illeti, ám mindez nyilván az áron is meglátszik majd.

A HD 4800 sorozat tagjai 7.1-es hangzást is támogatnak a HDMI csatlakozás által, ami pedig a fogyasztást illeti, az egychipes kártyákhoz 450 wattos tápot, a kétchipes variánsokhoz pedig 550 wattos tápot ajánlanak. Az ár az előzetes becslések szerint a 4850 esetében 190 és 220 dollár között, a 4870-nél pedig 250 és 270 dollár között lesz majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akuma #27
    Van ebben igazság, meg inkább túlméretezett tápot írnak le, minthogy később újjal mutogassanak rájuk, mert a megvett ajánlott táppal nem ment, vagy fagyott a gép...
  • Theodolit #26
    nem tudom mit filoztok ezen a jajj hány wattot fog ez fogysztani problémán amit a gyártó ajánl az teljesen felesleges mennyiség....azért irják hogy a hülye gyerek a drágább tápot vegye mert jajj az áll itt....
  • sirpalee #25
    hüJe

    legközelebb akkor írj a témáról ha van róla fogalmad is.
  • Sanyix #24
    Én láttam pár tesztet geometry shaderről(elég jó dolgokat lehet vele csinálni) nv, és ati kártyákon. Az nv-nek olyan szinten siralmasan megy a gs, hogy az hihetetlen (kb -75% fps-ben), még jó hogy ők irányítják a vkártya piacot, így csak akkor terjed el a gs- használata ha ők akarják, különben jónagy szívás lenne. Vagy a köv szériában már normálisan műxik?
  • gkalcso #23
    Értem én az iróniát. Nem azt mondom, hogy nem kell a teljesítmény, hanem azt, hogy ne fűtőtestet gyártsanak. Ahová bemegy 100/200W, annak egy jó része ki is jön hő formájában.

    > ...ti...
    Használom mindkét OS-t. A via meg nem játékra való, de gondolom ezt te is tudod.
  • gabor0315 #22
    :D ott a pont
  • Bagoly81 #21
    és mivel fogunk rajta játszani? a kriziszen amit végig vittünk? játék kiadások terén rosszul álnak..... ti mivel fogtok rajta játszani?:D aknakeresönek jo a via is :D
  • item #20
    Na ezaz, jöjjenek csak ki az újak a "régiek" pl 3870 x2 meg ezek meg olcsobbak lesznek DD, nekem csak jó, lecserélem a 3870 est egy x2 esre.. GPU Folding rulz!!
  • gkalcso #19
    A via alaplap fogyasztásában benne van a videókártya mellett a proci, memória, stb fogyasztása is. Érdekes, hogy egy régebbi csúcskategóriás kártya fogyasztása jóval nagyobb, mint egy újabb alapkártyáé, aminek hasonlóak a képességei.

    palm pilot: 200W, hogy jól fusson egy játék - háát.
  • dez #18
    Cell vs. G80 @ ray-tracing