Gyurkity Péter

USA: elkészült a virtuális határfal

Elkészült az amerikai-mexikói határ egy szakaszán húzódó virtuális fal, amely mozgásérzékelőkből és az azokat kiegészítő csúcstechnológiás eszközökből áll. Az amerikai fél jobb eredményeket vár a drága játékszertől.

A Belbiztonsági Minisztérium pénteken jelentette be, hogy végre elkészültek az arizoniai határszakasz 45 kilométerén húzódó úgynevezett virtuális fallal, amely a Boeing mérnökeinek munkája eredményeként épült fel. Az eredeti tervek szerint ennek már tavaly nyáron meg kellett volna történnie, ám szoftverhibák miatt egészen mostanáig csúszott az átadás. Az illetékesek bizakodók, és a kormányzat további szakaszokon építené ki a rendszert.



A Projekt 28 néven emlegetett program egy főként mozgásérzékelő műszerekből, figyelőtornyokból, valamint fejlett mobil kommunikációs eszközökből álló rendszert takar, amely a támogatók szerint főleg modern mivolta révén alkalmas az illegális bevándorlók hatékonyabb megszűrésére, visszatartására. A költségvetés 20 millió dollárból áll, ám ez csak erre a viszonylag rövid szakaszra vonatkozik, mivel Bush elnök és kormánya nemrég arra kérte a kongresszust, hogy további 775 millió dollárt különítsenek el a rendszer kiterjesztésére és újabb területek bevonására. Michael Chertoff, a minisztérium első embere úgy nyilatkozott, hogy saját szemével látta a rendszer nyújtotta eredményeket, így nincsenek kétségei annak hatékonyságát illetően.

A virtuális határ és az illegális bevándorlás általános értelemben vett kérdése azonban igen komoly vitákat kavar az Államokban, nem véletlen, hogy utóbbi az elnökválasztási előjáték egyik legfontosabb témájaként szerepel nap mint nap a médiában. A kormányzat a csúcstechnológiás rendszert még egy valódi fallal is kiegészítené, amely 700 mérföldön keresztül húzódna a határ mentén, míg mások szerint a most elkészült és a folyamatban lévő hasonló megoldások feleslegessé teszik azt. Maga Chertoff úgy véli, hogy a falra is szükség van, ám kérdés, hogy a modern kori Limes mikor és hogyan épül majd fel.

Ezzel egy időben növelték az illegális bevándorlókat alkalmazó cégek büntetésének mértékét, a minisztérium pedig beszerezte negyedik olyan robotrepülőgépét, amelyet kifejezetten járőrözési célokra használnak majd - a gépparkot hamarosan két újabb példánnyal bővítik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #26
    Alagutat akartam írni.

    Érdekes lesz ez a kerités mindenféle terepviszonyok között. Az a fránya terep ugyanis nem hajlandó mindenütt sík szántóföld formába beállni. Vannak folyók, patakok, hegyek, sivatagok...

    Sebaj, annál több pénzért lehet ilyeneket építgetni. Jól fellendül az elektronikai meg az építőipar. Tán abban reménykedik ott valaki, hogy a gazdasági válságot is ilyenekkel lehet majd csökkenteni?

    Mások meg abban reménykednek (gondolom én) hogy az emberek figyelmét ezzel is el lehet terelni a hitelválságról... tiszta Magyarország?
  • halgatyó #25
    Majd árkot ásnak alatta:-)))
  • halgatyó #24
    Nagyon igazad van, jogos a felvetés!

    A "szabadkereskedelem" élharcosa... de a munkaerő szabad áramlása már nem tetszik nekik... brrroáff
    ugyanilyen büdös álszent banda irányítja az egész világot
  • halgatyó #23
    Hát, ez nem semmi! A szabadság hazája...
    VOLT.

    Ez valami világtendencia lehet. Mindenhová falak, kamerák. Előbb valakik szépen csenben rátelepszenek a KÖZterületekre, aztán jön a magánkerítés meg a magánkamerák.

    Sajna, Magyrország semmivel sem különb, sőt! Mi nem a színesbőrű bevándorlók ellen építünk falakat meg kamEraerdőket, hanem a saját középosztályunk ellen.
  • NEXUS6 #22
    És akkor még vegyük hozzá azt is, hogy az amcsi szabadkereskedelmi egyezmény miatt milliók lettek munkanélküliek Mexikóban, akik azért mondjuk úgy talán erkölcsileg jogosan keresnének munkát abban az országban, ami végül is tönkre tette őket.
  • Vogel #21
    Mért? A 450es órabér diákmunkáért jobb? Én elmennék 700ért lapátolni :D Az havi 130e :P
  • rigidus #20
    > 3m magas villanypásztort kihúzni oszt jóvan, felügyelet sem kell csak áram :)

    Az nem jo mert akadalyozza a szarazfoldi drogimportot, ami nagyban lassitja a meg gondolkodasra kepes szavazoreteg zullesztesenek utemet. Szoval nem olyan rossz am ez a virtualis fal: pocsek hatasfok mellett irdatlan sokba kerul, draga az uzembentartasa, igy joval tobbet lehet lenyulni a kozpenzekbol es ha nagyon szukseges meg lehet kerni a szemelyzetet, hogy nehany percre forduljanak el...
  • Swind #19
    Ugyan mar, Jerry sehol sincs Speedy Gonsaleshez.. soha sem kapja el:)
  • Rincewind #18
    Ez a legnagyobb baromsag, amit az USA az utobbi idoben csinalt...

    Ezzel nemhogy megszabadulnak, de inkabb novelik az orszagban tartozkodo illegalis bevandorlokat. Rengeteg Mexikoi regebben csak idenymunkakra ment at az USA-ba (dinnyet szedni nyaron, stb) es utana szepen hazamentek. Ennek multja volt es eddig jol mukodott. De a szigoritasok miatt sokan nem akarjak kockaztatni a hazamenetelt, igy inkabb maradnak, sot inkabb atcsempeszik a csaladot is...

    Arrol nem is beszelve, hogy az egesz Amerikai gazdasag (foleg deli allamokban es nagyobb varosokban) egyenesen epit az illegalis munkara. Rengeteg olyan munkat megcsinalnak az illegalis bevandorlok, amit senki mas nem volna hajlando elvegezni annyiert. Kivancsi vagyok ki menne el csirkeszart lapatolni 4 dollarert orankent... :P

    Szelmalomharc ez az egesz meg penz pazarlas...
  • sarkiroka #17
    és vajon amerikát érdekli a magyországon dolgozó pl román vendégmunkások sorsa?