Berta Sándor

Bezárt és újjászületett az AllofMP3com

Az AllofMP3.com-ot gyakorlatilag a létezése óta bírálták a szerzői jogi szervezetek. A sokat támadott orosz weboldal több napon át nem volt elérhető, azonban most ugyan más néven, de újra jelentkezett.

Korábban Susan Schwab amerikai kereskedelmi minisztériumi képviselő egyenesen Oroszország WTO-tagságának a feltételéül szabta a portál bezáratását, de eljárás indult a honlap ellen Dániában is, majd az Egyesült Államokban is beperelték az üzemeltető céget. Az AllofMP3.com az elmúlt napokban nem volt elérhető és úgy tűnt, az oldal végleg befejezte a működését. Ehelyett az orosz portál MP3Sparks.com néven jelentkezett újra.

Az orosz hatóságok nem kívánták kommentálni a hírt és arra a kérdésre sem voltak hajlandók válaszolni, hogy az AllofMP3.com állami nyomásra szüntette-e be a működését. Ugyanakkor számos érdekes momentum akad. Az első, hogy a portál eltűnése egybeesik George W. Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök néhány nappal ezelőtti nem hivatalos találkozójával. Másrészt az MP3Sparks.com gyakorlatilag alig, kizárólag a színeiben különbözik az elődjétől. A honlapot ugyanaz a moszkvai MediaServices nevű cég működteti, amely korábban az AllofMP3.com mögött is állt.

Vadim Mamotin, a MediaServices vezetője ugyanakkor elmondta, hogy az MP3Sharks.com-nak minden a legális zenei szolgáltatáshoz elengedhetetlenül szükséges licenc a birtokában van és hogy a cég már megállapodott a Multimedia and Internet Society nevű orosz szerzői jogi társasággal. Ezt megerősítette Oleg Nezus, a szervezet elnöke is. A megállapodást ugyanakkor - mint korábban az AllofMP3.com esetében - a nemzetközi zeneipar ezúttal sem fogadja el.

Arról nem szól a fáma, hogy az MP3Sharks ugyanolyan olcsón kínálja-e majd a zeneszámokat és az albumokat, mint az elődje. Az AllofMP3.com-nál egyetlen zeneszám letöltéséért csupán néhány amerikai centet, míg egy egész zenei albumért egyetlen dollárt kellett fizetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • longobard #9
    Nekem se jön be az mp3sparks.com se így, se úgy, hogy www van előtte. Fibernet a szolgáltatóm. Kamugyanús ez az újjászületés.
  • asdasdasd #8
    Ahelyett, hogy a jogrendszerüket raknák rendbe, inkább karhatalmilag lezuzzák a site-ot...
    Amugy meg mi a fax köze van az amerikaiaknak, hogy az oroszoknál mekkora a jogdíj.
    Talán náluk is értelmes áron kellene árulni.
  • Berber #7
    Szürik a netet. Alapból kitiltja a t-onlájn a cimet. Egyébiránt nem mp3-at, hanem cd minőséget lehetett letölteni onnan, és mondjuk 10$-ért kb. 40 cd-nyi anyagot. Én voltam imesh, torrent, kaptam sok virnyák, meg sz@r zene, onnan soha!
    Kár érte! Éllyenek az Orosz tavarisok!
  • Griphons #6
    Mivel ezek az oldalak nem is léteznek, erősen kételkedem a cikk igazságtartalmában. Mellesleg az AllofMP+.com-ról soha nem lehetett ingyen letölteni semmit. Nem értem miért favorizálják ezt a ruszki oldalt. Akkor inkább a kiadótól töltöm le pénzért, ugyanott vagyok.
    Amúgy meg torrent. :P
  • greg971 #5
    balee66 .... ne keresd az oldalt ... keress magyar torrentoldalakat ... ott "ingyen " van. ( HAJRÁ MAGYAROK! ) :D
  • balee66 #4
    őőő... nektek bejön az oldal? Mert nekem nem. Vagy errefelé nem is kéne hogy bejöjjön?
  • hiftu #3
    Tényleg. :D
    Persze poén lenne, ha MP3Sharks néven üzemelne. Jó kis fricska lenne a lemezkiadóknak. (Most elgondolkodtam ezen a meghatározáson: Nem zenét, mp3-t, hanem lemezt adnak ki. Valahogy előrevetiti, hogy nem minőséget fogsz kapni, hanem egy plasztik korongot, amin van valami. :D)
  • 1488 #2
    tök jó egyszer MP3Sparks.com néven említik, máskor MP3Sharks.com néven xD
    olvassátok el újra xD
  • strogg #1
    Hajrá ruszkik :)