Berta Sándor

Egész Berlint vezeték nélküli hálózat fedi majd le

A The Cloud nevű brit cég a német főváros egész területén elérhető WLAN-hálózatot akar létrehozni. A szigetországi vállalat ezért már fel is vette a kapcsolatot a berlini vezetőkkel.

A 2003 tavaszán Londonban alapított The Cloud jelenleg összesen 850 WLAN-hotspotot működtet Németországban, Svédországban és Nagy-Britanniában. A partnerei között van többek között a Vodafone, az O2, az iPass, a Sprint, a Skype, a Vonage, a Telenor, a British Telecom, az Ericsson, valamint az Intel is. A berlini szenátus rendkívül érdekesnek találta magát az ötletet és a vállalat szakemberei által ismertetett konkrét ajánlatot. A testület szóvivője szerint azért támogatják a beruházást, mert így egy nyílt és semleges platform valósulhatna meg, amire azért van szükség, mert senki nem tudja, hogy melyik technológia fog a jövőben népszerűvé és elterjedtté válni.

A The Cloud előnye, hogy a cég egy többszolgáltatós platformot működtet, vagyis az adott hálózat üzemeltetését nem egyetlen szolgáltatóhoz köti. A közös platformon szolgáltatásokat nyújthatnak mobil és internetszolgáltatók éppúgy, mint VoIP- vagy kábelmegoldásokat kínáló cégek. A társaság tervei szerint a következő két esztendőben minél több európai metropoliszt akarnak ellátni saját WLAN-hálózattal. A szakemberek jelenleg is több mint 30 európai nagyváros vezetőivel folytatnak tárgyalásokat ez ügyben. Az egyes városok vezetőinek csupán a WLAN-antennák felszerelését és árammal való ellátását kell engedélyezniük.

Ben van Dongen, a The Cloud menedzserigazgatója elmondta, hogy nemrég fejeződött be stuttgarti beruházásuk. A baden-württembergi városban összesen 50 hotspotot szereltek fel, amelyek segítségével bárki csatlakozhat a MobilCity Region Stuttgart nevű portálhoz és az internethez. Hozzáférési pontok találhatók a városházán, a városi könyvtárakban, a stuttgarti villamosok körülbelül 30 megállójában, valamint a helyi kastély környéki kávézókban.

Hasonló beruházásokra került sor eddig Londonban, Manchesterben, Edinburghben, Amszterdamban és a svédországi Karlskronában. Ilyen méretű projekt eddig többek között Drezdában valósult meg, de például Párizs is vezeték nélküli hálózatot szeretne. Szerencsére hazánkban is egyre több ilyen beruházás valósul meg. A kezdeti győri példa után elektronikus információs táblákat helyeznek üzembe Esztergomban is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Flashy #2
    hetente másik városról jön ugyanez a hír...
  • csorfab #1
    Na, még egy ok, amiért Berlinbe akarok költözni...