SG.hu

Elektronikus információs táblák Esztergomban

Az Albacomp zrt. építi ki Esztergom elektronikus önkormányzati rendszerét. A projekt részeként a város hat pontján elektronikus terminálokon keresztül teszi elérhetővé az önkormányzati szolgáltatásokat és a várossal kapcsolatos hasznos információkat.

Vezeték nélküli internetelérést biztosító (WIFI) rendszer is kiépül a Széchenyi téren, amely bárki számára lehetővé teszi a világháló használatát az erre alkalmas készülékek segítségével. A jelenleg is folyó beruházás a tervek szerint 2006 év végén fejeződik be, így 2007-ben a járókelők és turisták már használhatják az új szolgáltatásokat nyújtó e-InfoPontokat.

A Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképesség Operatív Programjának (GVOP) 280 millió forintos támogatásával megvalósuló, összesen 320 millió forint értékű projektben hat e-InfoPont kezdi meg a működését 2006-os év végén Esztergom forgalmasabb pontjain. A város lakói és az oda látogató turisták a terminálok segítségével hasznos információkhoz juthatnak hozzá, mintegy húszféle önkormányzati szolgáltatást, valamint az internet nyújtotta számos más lehetőséget (például fórum, hirdetési felület, látnivalók, menetrend, vendéglátás, képeslapküldés, virtuális séta Esztergomban, segélyhívás) vehetnek igénybe.

Az Albacomp zrt. a projekt keretében az e-pontok teljes informatikai rendszerét, így többek között a hálózatot, a szélessávú internet kapcsolatot és az elektronikus kültéri terminálokat építi ki. Az e-InfoPontok külső megjelenését nagy odafigyeléssel és gondos tervezéssel kialakítva a modern technika jól illeszkedik a történelmi város védett műemléki épületei, terei közé.

Az Albacomp zrt. a fejlesztések keretében a város központjában található Széchenyi téren egy vezeték nélküli internet-hozzáférési pontot - úgynevezett hotspotot - épít ki, amely révén az erre alkalmas készülékekkel bárki szélessávú kapcsolaton keresztül ingyenesen csatlakozhat a világhálóra.

Az internet-elérést biztosító rendszerek fejlesztése mellett a tartalom sem kerül háttérbe. Az e-InfoPontok kiépítésével párhuzamosan megújul Esztergom város honlapja. Az Önkormányzat számára az Albacomp zrt. új portált állít üzembe, interaktív szolgáltatásokkal bővítve a meglévő honlapot. Az elektronikus önkormányzati rendszer és az új portál összekapcsolásával új, interneten elérhető szolgáltatások is kialakításra kerülnek, amelyek a lakossági ügyintézés gyorsítását és kényelmesebbé tételét szolgálják. Az új interaktív portál funkciók és az elektronikus ügyintézés az Esztergom honlapjáról lesznek elérhetőek (www.esztegom.hu).

Az Albacomp zrt. szolgáltatási üzletága számos sikert ért el az idei évben, így Esztergom mellett Hódmezővásárhelyen, Szolnokon, Kecskeméten, Homokháton, Pécsett és Zuglóban végezte EU forrásból támogatott e-önkormányzati projektek megvalósítását. Emellett ez év nyarán a vállalat egymás után két kistérségben - Szentesen és Hortobágyon - nyert el a szélessávú elektronikus műsorleosztó és adatkommunikációs hálózat szolgáltatásának jogát nyílt közbeszerzési pályázaton. Az év első kilenc hónapjában az Albacomp rendszerintegrációs bevételei meghaladták, konzultációs bevételei pedig megközelítették az egymilliárd forintot, így az év hátralévő időszakára tervezett forgalmat is figyelembe véve a szolgáltatásokból - az egyéb szolgáltatási területeket is beleértve - tervezett bevétel az év végéig már megközelítheti a forgalom 30%-át.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!