SG.hu·

Google: WiFi-t a népnek

A Google a héten elindította ingyenes vezetéknélküli szolgáltatását szülővárosában. A kaliforniai Mountain View-ban felállított 380 WiFi-csomópont a város 11,5 négyzetkilométeres szeletét fedi le.

Minden felhasználónak 1 Mbit/s-os elérést biztosítanak, amelyet egy ingyenes Google-hozzáféréssel vehet igénybe. "A hálózat révén bevonhatjuk a főhadiszállásunk környezetében élő közösséget is. Gyümölcsözőnek bizonyult a helyi önkormányzattal, az iskolákkal, a könyvtárral, a szomszédos szervezetekkel és minden más megbízott tesztelőnkkel való kapcsolatunk, amely révén ingyenes vezetéknélküli internethozzáférést adhattunk a város kezébe" - fogalmazott Minnie Ingersoll, a Google termékmenedzsere a BetaNews oldalán.

A mostani projekt az első ilyen jellegű a cégnél, igaz korábban az Earthlinkkel közösen már indítottak hasonló szolgáltatásokat San Franciscóban. Azonban a vezetők cáfolták azon feltételezéseket, melyek szerint a vállalat országos hálózat kiterjesztését fontolgatná. Chris Sacca, a fejlesztésért felelős igazgató úgy nyilatkozott, hogy a fent említett híresztelések teljesen alaptalanok.

"A sikeres vezetéknélküli hálózatok beüzemelése elősegíti a versenyt a piacon, olcsóbb hozzáférési lehetőségeket, nyílt, szabványosított tartalom-platformokat eredményez, és a szolgáltatókat arra sarkalja, hogy alkalmazásaikban hagyjanak fel a walled-garden megközelítéssel" - nyilatkozta Ingersoll. A walled-garden keretében a szolgáltatók által jóváhagyott weboldalakra és tartalmakra irányítják a felhasználókat.

Amennyiben elég nagy igény mutatkozik a sebesség emelésére, felderítik ennek lehetőségeit. A helyi sajtó szerint a keresőóriás már 8 Mbit/s-os elérésekkel is kísérletezett.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© taoce2006. 08. 23.. 11:31||#7
ez sztem baromi jó ötlet a Google-tól. szuper lenne ha minden város totális lefedettséget kapna. akárhol vagy bármikor netközelben lehetsz. így egy csomó minden nagyobb teret kapna (rádió, tv,...) hajrá hajrá!
© Neurotoxin2006. 08. 21.. 09:22||#6
NeoG:ha te erre gerjetsz...
© ivitzp2006. 08. 21.. 08:56||#5
Google magyarországon is bevezethetné.

neoG ki az a moncsi ?
© Lazarus2006. 08. 21.. 01:12||#4
Nemértem ebbõl mi haszna van a googlenek?
/me <3 Google
© nedudu2006. 08. 21.. 00:36||#3
Rossz helyen lakom ;-)
© wanek2006. 08. 19.. 23:23||#2
Jó is az a WiFi, különösen akkor, ha az ember nem otthon van. Az otthoni WiFi-zés problémás lehet. És ezt az alapján mondom, hogy bármerre járok, állandóan találok védtelen hálózatokat, amikre rá is tudok csatlakozni a PDA-mmal.
© neoG2006. 08. 19.. 20:46||#1
ha a fényerõt maxra állítjátok a moncsin, akkor belátni a lányka szoknyája alá<#wow1>