SG.hu

Digitális Győr - vezetéknélküli digitális infrastruktúra

Győr városa az Intel segítségével továbbfejleszti a "digitális Győr" projektet, amely 2003-ban indult az egész városban elérhető, szélessávú internet- hozzáférés feltételeinek megteremtésével.

A projekt egy városi szélessávú, vezetéknélküli internetes hálózat kialakításával hozzájárul a város gazdasági és társadalmi fejlődéséhez. Egy Public-Private Partnership (köz- és magánszféra közti együttműködés) keretében a város egy moduláris, skálázható, szabványos vezetéknélküli digitális infrastruktúra létrehozását célozza meg, melynek magja egy térinformatika alapú adatintegrációs alkalmazás lesz. Az integrációs alkalmazás egyesíti majd a különféle köz- és magánszférai intézmények adatait, digitális szolgáltatásait.

Ezen projekt előkészítésére Győr Megyei Jogú Város a Széchenyi István Egyetemmel közösen 23 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a teljes rendszer megvalósítási tanulmányának elkészítésére. A tanulmány meghatározza a rendszer technikai paramétereit, a rendszer szolgáltatásait igénybe vevők körét, a lehetséges szolgáltatási portfoliót, valamint a rendszer kiépítésének és üzemeltetésének pénzügyi modelljét.

A közterületi tájékoztatás javítására a mozgássérültek számára is hozzáférhető információs oszlop került a Győri Fürdőbe, illetve az önkormányzat egy újabb információs oszlop kihelyezését tervezi a Megyei Könyvtár elé. Ezeken a berendezéseken Győrrel kapcsolatos közérdekű információk érhetők el. A projekt későbbi szakaszában elektronikus önkormányzati szolgáltatások is elérhetők lesznek az információs oszlopokon.

A fenti eszközökön kívül több vezeték nélküli, a rendőrségi bázisra képeket továbbító térfigyelő kamerát szereltek fel a város forgalmasabb, biztonsági szempontból fontosabb pontjain. Jövőbeli tervek közt szerepel, hogy a Rendőrséggel közösen a rendszer tovább bővül, valamint hogy mobil kamerák segítségével kiemelt turisztikai és sport rendezvények biztosítása is hatékonyabban valósulhat meg.

A projekt irányítói következő lépésként Győr belvárosának teljes lefedését biztosító, vezeték nélküli információs hálózat beindítását határozták el. Ezt követően pedig egy olyan tömegközlekedései rendszert kívánnak kiépíteni, mely lehetővé tenné, hogy a forgalomirányítás valós idejű információkat kapjon a tömegközlekedési járatok telítettségéről és pillanatnyi helyzetéről. A tömegközlekedési eszközök megállóiban várakozó utasokat a következő járat érkezési idejéről, illetve annak telítettségét az ott elhelyezett információs terminálokon keresztül fogják tájékoztatni.

További terv egy olyan tűzoltási bevetést támogató rendszer kifejlesztése, amely alkalmas lesz arra, hogy a tűzfészek közelében tartózkodó lévő tűzoltó sisakkamerájáról közvetített kép a parancsnoki jármű számítógépének monitorján megjelenjen.

A rendszer magában foglalja majd valamennyi hivatal már kiépített digitális hálózatát, s ez által megteremtődik az úgynevezett E-önkormányzati ügyintézés technikai lehetősége, amely szintén a lakosság kényelmesebb ügyintézését szolgálná. A projektet Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata az I. Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképesség Operatív Program támogatásában jelenleg valósítja meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Troppauer #8
    A wimax-bol 3 fele verzio, melyik lenne???
    Nem feltetlenul az inteles a legjobb.
  • uboat #7
    Vagy ugy éve még volt gyor ssid wlan hálozat,most márt az sincs!
  • klastrom #6
    Hidd el a FideSS se tenne csodát talán többet nyúlna...
  • gomb2 #5
    Ha jól tudom, Fehérvár (nagy reményekkel és nem feltétlenül reménytelenül) pályázik az Intel támogatására, ergó el akarja csaklizni a moneyt. Mivel ahogy az előttem szóló is említette, Győr csak felvette a pénzt, aztán kiépítettek valamit, ami működött egy rövid ideig, majd leállították/tönkrement, azóta síri csend. Az Intel meg "gondolom" nem olyan multi, aki hagyja, hogy játszanak a pénzéből...

    Sztem Szfvár is hamarosan kaphat egy ilyen rendszert. Nemtom mennyi a költsége, de ez a WI-FI a főutcán + 'Dugóhúzó' (lásd. Újbuda) + tömegközlekedés nyomonkövetése manapság tán minimum lenne - főleg fővárosszinten!

    Kár,hogy a választások olcsó ígéretek helyett személyi kultuszba váltottak idén az önkormányzatoknál... legalább megígérhették volna
  • szombi #4
    Szoci városvezetés...
  • uboat #3
    Eléggé csak bukott dolog lett az egész!
    Voltak olyan igéretek hogy térfigyelök,digitális autobuszok aztan 3év alatt nem lett belöle semmi sem!Felvették a támogatást aztán ugye jó magyar szokás hivén eltünt!
  • pepe003 #2
    Ilyesmi más városokba (pl. Székesfehérvár) mikor lesz?
  • klastrom #1
    Most hirtelen kapkodnak a barmok nehogy elvesszen a prodzsekt...hihihihi