SG.hu·

Szélessávú hozzáférés megosztása vezeték nélkül

A Wiboost, hálózatfejlesztéssel foglalkozó seattle-i cég, és a Kaliforniai Egyetem oldalágaként létrejött Mushroom Networks, olyan vezeték nélküli technológiát fejlesztett ki, amellyel a szomszéd lakók megoszthatják egymással DSL vagy kábeles internet-hozzáférésüket.

"A két vállalat egymástól függetlenül fejlesztette ki technológiáját, így meglehetősen különböző módon közelítették meg a problémát. Ám mindkettőjüknek sikerült megoldaniuk azt, hogy a szomszéd lakók a jövőben hagyományos vezetéknélküli routereiket összekössék és így egyszerre fogadjanak DSL- és kábelhálózatokon adatokat. Az ötlet leginkább ahhoz hasonlít, amikor az autópályát megtoldják még egy sávval, hogy gyorsítsák a forgalmat" - írja a John Markoff, a New York Times újságírója.

Az ötlet meglehetősen hasonlít a szintén seattle-i illetőségű Speakeasy korábbi kezdeményezéséhez. Három évvel ezelőtt a cég WiFi NetShare programjában arra biztatta előfizetőit, hogy osszák meg WiFi-hálózataikat szomszédjaikkal.

Glenn Fismann, a WiFi Net News munkatársa igencsak megkérdőjelezi a kezdeményezés életképességét. Kommentárjában azt vonta kétségbe az újságíró, hogy az internetszolgáltatók áldásukat adnák egy ilyen jellegű szolgáltatás működtetésére.

Azonban már sokan rájöttek a megosztásban rejló lehetőségekre. Thomas Evslin szaktanácsadó-író blogjában részletesen közli, hogyan helyezett el egy WiFi-antennát háza tetejére, hogy 25 vidéki szomszédjával megoszthassa internet-hozzáférését. Az USA egyes területein több, magánszorgalomból felállított hálózat is megtalálható. Az egyik legismertebb a manhattani Neighbornode, amelynek saját weboldala is van.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Taybore2006. 01. 20.. 11:34||#10
Nekünk már kb 3 éve wireless van leosztva a net, és még csak nem is vagyunk szomszédok, légvonalban kb 120-150 méterre van egymástól a két WLAN Bridge.
© Basic2006. 01. 20.. 08:32||#9
Szerintem sem nagy ügy. Én is megosztottam a netet a haverommal, aki a mellettem levõ bérházbanlakik, csak nem wlanon, hanem bluetoothon.
© faz2006. 01. 20.. 07:56||#8
De most... öb... ez nem olyan mint mikor rájövök hogy a távirányítómmal a szomszéd tévéjét is tudom kapcsolgatni? 😊

Ha tényleg az van amit mondotok akkor simán jó, ameddig a szomszédomnak csak a maradék jut (bár ezt nem ltáom a cikkben...)

(A szomszédom úgyis rögtön elõfizet majd amint elindítom a bittorrentet)
© [HUN]PAStheLoD2006. 01. 19.. 22:19||#7
Hohha.. igen nagy teljesítmény kellett ehhez . gondolom egy okos manáger látta, ahogy bármelyik félpr0 linux hekker ezt csinálja @home

2 wlan router .. mondjuk linksys wrt54gL és máris mehet a móka. csak kell rá egy okos program. de legegyszerûbb, ha round-robin módon a 2 együtt adogatja a gatewayeket .. és aztán traffic shapingelnek, ha a pr0nletöltés nem elég gyors a szomszédba' :]

meg vszleg slave-master felállásba lenne ezt a legegyszerûbb megoldani..
© ZoliJ2006. 01. 19.. 18:27||#6
a gép csak egy routerhez kapcsolódik, a routerek kommunikálnak egymás között
© PLaci2006. 01. 19.. 18:18||#5
Már eddig is léteztek 2 WAN portos router-ek, bár azt nem tudom, hogy hogy oldják meg azt, hogy 1 gép 2 router-t használjon....
© Flashy2006. 01. 19.. 15:57||#4
ki lehet belõle olvasni olyat, hogy 2 független net elõfizetés, 2 router, és valamiféle dinamikus terheléselosztással összefogni a 2 netet. ez alapból egyáltalán nem is hülyeség, a kihasználatlan sávot a szomszéd letöltése "elviheti" kölcsönbe amíg nemkell.
© asysoft2006. 01. 19.. 14:47||#3
Ez miben különbözik a WLAN routertõl? Így elsõ olvasatra semmiben...
© szombi2006. 01. 19.. 13:04||#2
Kifejlesztették...
Nálunk már évek óta csinálják, úgyhogy csúnyán elkéstek...
© Andris2006. 01. 19.. 12:19||#1
Biztos örülnek neki a szolgáltatók... ilyenért felmondhatják a szerzõdést. Bár a forgalomkorlátos csomagok miatt nem hiszem, hogy ez nagyon elterjedne.