Gyurkity Péter

USA-Kína vita a vezetéknélküli szabványokról

Bevágta a durcit a kínai delegáció a Prágában megrendezett vezetéknélküli találkozón, ahol többek között az új szabvány kiválasztásáról kellett volna dönteni. Piszkos manővereket emlegetnek, az USA szintén a magatartást kifogásolja.

Az állami Xinhua hírügynökség jelentése szerint a prágai találkozón Kína ezúttal is sikertelenül próbálta elfogadtatni saját szabványát, amely az eredeti vezetéknélküli megoldások (IEEE 802.11) hibáit, hiányosságait hivatott kiküszöbölni. A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) inkább az amerikai IEEE ráncfelvarrott változatát támogatta, amit az ázsiai óriás küldöttsége azonnal kifogásolt, mondván, hogy a végeredmény tisztességtelen lobbi eredményeként született.

Az általuk javasolt WAPI (Wired Authentication and Privacy Infrastructure) szabvány központi része egy olyan titkosítási algoritmus, melyet Kínában fejlesztettek ki és amelyet teljes mértékben kínai cégek kontrollálnak. Kidolgozását katonai múlttal rendelkező szakemberi gárdára bízták, hogy biztosítsák a legjobb eredményt, és az elmúlt években folyamatosan igyekeztek rábírni a nyugati szervezeteket és cégeket, hogy alkalmazkodjanak a Kínában már kötelezővé tett szabványhoz. Ez mindeddig nem sikerült: bár 2004-ben még egy összeütközést is megkockáztattak az Intellel, végül a washingtoni tanácsra hallgatva az ISO elé vitték az ügyet, bízva a kedvező döntésben.

A márciusban lezajlott első szavazáson a 25 megjelent ország ismét az IEEE felújított megoldását támogatta, amely a 802.11i jelzést kapta és betömte a korábban kifogásolt biztonsági réseket, amelyeken keresztül a támadók sikerrel hatoltak be a vezetéknélküli hálózatokba. Kína nem nyugodott bele a döntésbe, mi több, bocsánatkérést követeltek az amerikai szervezettől, piszkos trükköket és tiltott lobbizást emlegetve. A tét nem csekély: a támogatott szabvány uralhatja a vezetéknélküli technológiával megvalósított hálózatokat, a laptopoktól kezdve a mobilokon át az egyéb hordozható eszközökig, internetkávézókig, egyetemekig, stb. Nem csoda, hogy az ázsiai óriás ezúttal sem hagyja magát.

Az ISO nem fűzött kommentárt a kínai delegáció kivonulásához, az IEEE viszont kifogásolta magatartásukat, és egyben felajánlotta, hogy amennyiben hajlandók folytatni a tárgyalásokat, lehet szó a WAPI és a nemzetközi szabványok közötti finomításokról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • oszi1113 #11
    Kinával addig fog packázni az usa, amíg be nem mondja az unalmast, azt sz*rik nagy ívben arra, hogy az amcsik mit akarnak, megtehetik hogy azt tegyék, amit ők akarank! A kocsikat már "hamisítják" odakünn, felhúznak 1-1 gyárat a nyugatiak mellé, azt 80%ban lemésolják a szomszéd verdáit, és már a saját kocsik uralják az eladásokat!
  • neccesnick #10
    Én biztos, hogy nem az amcsiknak drukkolok, de ha vitás ügyük van hozzák ide mindkét szabványtervezetet hozzánk, aztán adjanak pár millió dollárt és a legjobb szakembereinket szabaídtsuk rá a kettőre és dolgozzuk ki mi a legfrankóbbat. Amikor meg rábólintanak mindkét oldalról, hogy ez igen jó akkor meg közüljük, hogy oké, de mostantól ők fizetnek nekünk a licensz díjat.
  • Emmegki #9
    "Bevágta a durcit a kínai delegáció" -> im-net stílus rulz
  • BCS CORPS #8
    A kínaiaknak most egyébként tényleg igazuk van.
    Meg csöppet szar szerintem, hogy a legfőbb informatikai irányzatokat, szabványokat, stb meghatározó cégek min mind amerikai cégek.
  • Caro #7
    Ez esetben dögöljenek meg :)
    Röviden.
    Használjanak RSA-t!!!!
  • turul16 #6
    License dijak miatt.
    Szabványosításban pénz és politika van, az harmadlagos melyik a jobb.
  • Yfel #5
    Kina eleg nagy piac ahhoz, hogy bevezesse otthon a sajat szabvanyat, nem kell hallgatniuk senkire.

    Y
  • Caro #4
    Vajon miért ragaszkodnak annyira a saját titkosításukhoz?
  • devred #3
    Sajnos sok orszàg, sok mindent megengedhet magànak: "Az erosebb kutya b*szik"....
  • Benoke #2
    Ez kicsit faramuci volt, ilyen magatartást egy ország sem enged het meg magának, még akkor sem ha olyan pozicíóban van mint Kína.