Berta Sándor

Speciális tapéta az elektroszmog ellen

Minden eddiginél jobb elektromágneses sugárzást blokkoló tapétát sikerült kifejleszteniük német kutatóknak. A tapéta azonban képes arra is, hogy a sugárzást ne csak leárnyékolja, de el is nyelje.

Korábban már számos esetben próbáltak meg kifejleszteni olyan tapétát, amelyik képes blokkolni az elektromágneses sugárzást. A legtöbb program sikeres volt, azonban ezek az anyagok ennek ellenére sem terjedtek el. Most viszont az Ilmenaui Műszaki Egyetem kutatóinak a Müncheni Papírtechnikai Intézet munkatársaival közösen sikerült létrehozniuk egy olyan anyagot, amely nem csak blokkolja a sugárzást és meggátolja kikerülését, de ráadásul magába is szívja és fogva tartja. A korábbi tapéták erre nem voltak képesek, mindig visszaverték a sugárzást.

A szakemberek különböző papírrétegeket és vasport használtak fel. Ennek az összetételnek köszönhetően gyakorlatilag mindenfajta elektromágneses sugárzás, illetve az azt kibocsájtó eszköz leárnyékolható, legyen szó mobiltelefonokról, WLAN-készülékekről vagy lokátorokról. Az új tapéta másik előnye, hogy alkalmazásához nincsen szükség semmilyen különleges tudásra, ugyanolyan könnyen felvihető a falra, mint a hagyományos társai.

A szakemberek szerint az új anyaggal beboríthatók lesznek nemcsak az elektromágneses sugárzás elleni védelemre szoruló helyiségek, de akár az elektromos készülékek vagy a hagyományos kábelek is. Sőt, az alkalmazott különleges vaspornak köszönhetően beállítható az is, hogy melyik frekvenciát nyelje el az anyag és melyiket ne.

A kutatók remélik, hogy e tapéta iránt sokkal nagyobb lesz az érdeklődés, mint a társai iránt és hogy számos vállalat, akár egy kábelgyártó cég is fantáziát lát majd az újfajta anyag felhasználásában. Korábban egyébként a brit hadseregnek szállító BAE Systems fejlesztett ki olyan új tapétát, amely megakadályozza, hogy illetéktelenek hallgassák le a vállalatok vezeték nélküli hálózatának forgalmát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • noss #4
    egészségügyi szempontból ki lehetne tapétázni az egész hálószobát
  • spidersoft #3
    A teleszkópantennás rádiók halála..... mire lett normális sugárzás meg elég nagy számú rádióadó megint visszatérhetünk ahhoz a módszerhez, hogy az ablakon kivágott drótok jelzik majd a rádióhallgatók szobáját :P ...persze csak ha vagyunk oly okosak és kitapétázunk ezzel a csodával :)
  • dez #2
    Ahhoz a két fém közül az egyiknek oxidnak kell lennie. Pl. alumínium+vasoxid. Bár az előbb-utóbb meglesz (rozsda). Viszont tömör keverék kell, és igen magas hőmérséklet a begyújtáshoz.
  • Szefmester #1
    adjunk hozzá egy kis alumínium port is aztán jöhet egy lakástűz.. éljen a termit.. (alumíniumpor+vaspor)