Gyurkity Péter

Megadóztatnák a virtuális gazdaságokat

A virtuális gazdaságok megadóztatásától tartanak az Egyesült Államokban, ahol egyes vélemények szerint az adóhatóság az innen eredő jövedelmek megterhelésén gondolkodik.

A potenciális veszélyre Jim Saxton, a gazdaságra koncentráló kongresszusi bizottság (Joint Economic Committee) elnöke hívta fel a figyelmet a testület friss tanulmányában. Ebben többek között kitérnek arra, hogy a virtuális gazdaságok esetében tiszta szabályozásra, nem pedig adókra van szükség, mivel egyes félelmek szerint az amerikai adóhatóság azon gondolkodik, hogy megterheli a virtuális közösségekből származó, vagyis a valódi pénzre átváltható bevételeket.

Példaként a Second Life és World of Warcraft játékokat említik. Előbbi egy virtuális világ, amelyben a jelenleg mintegy 900 ezer játékos kereskedhet, különböző árukért és szolgáltatásokért fizethet, és ezekből természetesen bevételekhez is juthat, amely virtuális fizetőeszköz, magyarán játékpénz formájában jelenik meg. A játékpénz azonban átváltható valódi pénznemre, vagyis a Linden Dollárból zöldhasú bankó válhat, ami már az ottani adóhatóság, az IRS figyelmét is felkeltette. A bizottság szeretne arról megbizonyosodni, hogy az IRS nem tervez ilyen lépést és ennek megvalósítását a törvényhozók felvilágosításával kerülnék el.

Saxton elmondása szerint a hatályban lévő törvények értelmében a virtuális világokban végrehajtott tranzakciók után semmilyen körülmények között nem kell adózni, mivel nem történik olyan cselekmény, amely ezt indokolná. Kétségtelen azonban, hogy a gyorsan növekvő terület felkeltette az adóhatóság figyelmét: becslések szerint csak a Second Life esetében naponta 350 ezer dollárt költenek a játékosok és ez az összeg minden hónapban két számjegyű értékkel emelkedik.

A térhódítást jól jelzi, hogy nagyvállalatok is igyekeznek megnyerni a játékosokat: a Toyota, a Sun, az Adidas és több más cég is saját termékeit értékesíti a virtuális világban, mások pedig - így például az új hotelláncot építő Starwood Hotels - itt próbálják ki a későbbre tervezett új épületeket, szolgáltatásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BobaFett #25
    Nem semmik ezek az emcsik. még eztis megadóztatni...
    Már kezdem sejteni hol tanulta Gyurcsány a népszivatást :)
  • Morden23 #24
    Az teljesen mindegy egészen addig, ameddig vannak ilyen emberek. Hogy ő ironizált, annak semmi köze ehhez.
  • Luminas #23
    "Erre te mit tudsz mondani?"
    Azt, h ironizált..
  • Exi #22
    Az rohadt sok, tekintve hogy 30e körül lehet venni full lila karaktert néhány aukciós oldalon.

    Mellesleg a korrekt felcuccolás pénzért szerintem továbbra sem állja meg a helyét, legfeljebb BOE epic cuccokat kapsz. BOP cuccokat kifarmolni (pl tier 1 szettet) nem lehet 1 hónap alatt, na meg ki a bánat menne MC-be egy kínai farmerrel.

    Nekem fél évembe tellett hogy összehozzam a full lila szettet, ennél lényegesen gyengébbet kaphatsz csak pénzért. Szóval minden szempontból lúzer aki ilyenre költ :)
  • hopp #21
    exi nem csak aranyat lehet venni, hanem 1-60 grindért is lehet fizetni, felcuccolásért is lehet.. komplett szolgáltatáscsomagok vannak :D jó multkor kíváncsiságból nézegettem, olyan 2-300ezer forintot kell pengetni azért, hogy kb 1 hónap műlva kapj egy közepesen felszerelt 60-ast :D a hülyének is megéri :)
  • Exi #20
    Azt tudom rá mondani hogy konkrétan a wow-ra nézva baromság, mert a 'csúcs' cuccokat nem lehet megvenni, meg kell küzdeni értük. Hátast ugyan venni lehet, de egy átlagos játékos kb 1 hónap alatt össze tudja szedni az árát ingame.
    Abban egyetértünk amúgy hogy aki pénzért vesze ingame aranyat az haljon éhen. Az olyanos miatt vannak tele a szerverek kínai farmerekkel.
  • Morden23 #19
    Az király.

    De mégis, a legtöbb ember, aki bele van merevedve valamelyik MMORPG-be, az pontosan a hájfejű, ragyás geek, akit leírt Commandante is.

    Mellesleg nem arról beszélt a srác, hogy mind a 7 millió felhasználó szánalmas, hanem arról, hogy MINDENKI szánalmas, aki a havidíjon kívül képes terhelni a számláját virtuális pénz illetve fegyverek vásárlásával.

    "Elözö honapban parizeren éltem, mert kellett wow karimnak 1 csúcs fegyó.
    Jövö hónapban a hátast veszem meg.."

    Erre te mit tudsz mondani? Mert abban a pillanatban tiltanám el a gyerekemet a számítógépétől, amint ilyet ki mer jelenteni...
  • Evil Merodak #18
    Ez ahír kicsit bulvárosabban má két napja fenn van az Indexen itt.
  • Exi #17
    Hogy ki az a barom aki fizetne egy MMORPG-ért? Ha jól emlékszem a wownak jelenleg 7 millió (!) előfizetője van... Mind hülyék lennénk? Vagy csak egy újabb barom vagy aki úgy bírálja a játékot hogy a sims volt a legjobb amit valaha láttál.
    A skatulyázás a másik amit a fajtátok gyakran alkalmaz. Bármennyire is biztos vagy a dolgodban, ki kell hogy ábrándítsalak. Nem csak ragyásképű geekek tolják a játékot akik soha nem láttak pinát élőben. Sőt azt kell hogy mondjam hogy kifejezetten értelmes emberekkel lehet összefutni, ha nem így lenne megette volna a fene az egészet ugyanis a játék magasabb szinten elég komoly koordinációt, stratégiát, csapatmunkát (tehát értelmes embereket) igényel. Mi pl erősen szűrjük a klánba felvett embereket, és sok helyről hallottam hogy korhatárossá tették a tagfelvételt. A guild wars mellesleg rossz példa részedről ugyanis nem havidíjas.
  • Luminas #16
    Milyen finoman fejezed ki magad..