Gyurkity Péter

A Vista lehet az utolsó a Windowsok sorában

A gyors változások, a webalapú szolgáltatások terjedése miatt a Vista lehet az utolsó hagyományos operációs rendszer a Windows családban. A Microsoft több területre figyel és igyekszik megnyerni a vásárlókat.

Steve Ballmer a New York Times munkatársainak adott hosszabb interjúban beszélt a cég elképzeléseiről, az ágazatban végbemenő változások által gyakorolt hatásokról, illetve a várható kihívásokról. Nem vitatja, hogy a webszolgáltatások gyors terjedése miatt a Vista lehet az utolsó a sorban, de szerinte a folyamat egyes részei eltérő ütemben zajlanak le, az operációs rendszerek tovább húzhatják.

A vezérigazgató a Vista kapcsán a legnagyobb tanulságnak azt nevezte, hogy nem hajthatják végre egyszerre a fejlesztést és az integrálást. Eleinte úgy képzelték, hogy a Windows minden egyes részletét újraírják, a fájlrendszertől kezdve a kezelőfelületig, de be kellett látniuk, hogy ez nem megy. A jövőt illetően egyetértett azzal, hogy a legtöbb szoftver az interneten keresztül terjed majd, és ez alól senki nem vonhatja ki magát. Ez egyben a fejlesztés felgyorsulását is eredményezheti, de a legnagyobb projekteket nem lehet elkapkodni. Példaként említi a Google keresőmotorját, amelyet szintén nem módosítgatnak havonta.

Az interjúból kivehető, hogy véleménye szerint a Windows is ezen alapok közé tartozik, már csak azért is, mert operációs rendszerként a hardverrel együtt érkezik, annak állandó társa. Nem válaszolt konkrétan arra a kérdésre, hogy a Vista az utolsó lesz-e a sorban, de elképzelhető, hogy a webszolgáltatások és maga az internet terjedése miatt ez az utolsó Windows, amelyet a hagyományos módon fejlesztenek, terjesztenek és alkalmaznak. A jövő az internetes közösségeké - lásd MySpace, YouTube, stb. - de arra még csak ködös elképzelések születtek, hogy ez milyen módon befolyásolja majd a szoftverfejlesztést és -alkalmazást. A Live szolgáltatások egyértelműen a zászlóshajó szerepét töltik be ezen a területen és ez a konzoloktól kezdve a televízióig és videózásig minden területen érezteti majd hatását - versenyezve a többi cég hasonló kezdeményezéseivel.

A cégről kialakított vásárlói véleményekkel kapcsolatban Ballmer bizakodó, ám kiemeli, hogy minden egyes alkalommal bizonyítaniuk kell. Az új fejlesztéseknél fontos szerepet játszik a név: az Xbox esetében például sokan ragaszkodtak a Microsoft, illetve a Windows szavak kiemeléséhez, ám végül mégis másként döntöttek - nagyon helyesen a vezérigazgató szerint, mert ezen a területen is alkalmazkodniuk kellett az igényekhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #65
    "Azt még belátom hogy az új driver modulok hatékonyabban tesznek meg ezt azt, de hogy ne lehessen a Dx10 grafikai utasításkészletét megírni Xp alatt azt kötve hiszem, főleg ha az újonnan beköszönő shaderek hardwaresen vannak megtámogatva"

    Részletes okfejtést sehol sem találtam, de mindenhol azt mondják, hogy nem megy. De még ha esetleg lehetne is, az biztos, hogy lényegesen lassabb lenne.

    "másban meg nem tudom mi újat hozhat a Dx10 a hatékonyításon túl"

    Az már épp elég szerintem. De tud ennél többet is.
    Miért olyan nehéz a Google-t használni?
    http://prohardver.hu/c.php?mod=10&id=19198
    http://pcforum.hu/hirek/9985/Letoltheto+a+DirectX+10+elozetes+valtozata.html
    http://en.wikipedia.org/wiki/Direct3D#New_Features
    http://www.hwsw.hu/hir.php3?id=31401
  • lokko #64
    azt ugye te is érzed, hogy ebben van egy adag félrebeszélés. Azt még belátom hogy az új driver modulok hatékonyabban tesznek meg ezt azt, de hogy ne lehessen a Dx10 grafikai utasításkészletét megírni Xp alatt azt kötve hiszem, főleg ha az újonnan beköszönő shaderek hardwaresen vannak megtámogatva ... másban meg nem tudom mi újat hozhat a Dx10 a hatékonyításon túl ... ez csupán üzleti fogás ... Radiátor együttes: válts válts válts, az úrítenit válts válts válts ...
  • HUmanEmber41st #63
    Nah nyomd csak le szépen XP alatt a ctrl+alt+del vagy a ctrl+shift+ esc bilentyűkombinációt, aztán nézd meg, mennyi progi fut még a háttérben, amire egy netes multiplayer gémnek abszolút nincs szüksége.
  • Inquisitor #62
    Ez tegnapi hír, a The Inquirer meg ma tette ki, hogy "Bocsi hülyék voltunk, nem igaz az egész ..."
    Mondjuk mindíg is "megbízható" hírforrás volt :)
  • vg #61
    "Az oprendszernek az a lényege, hogy a játék és a hardver között kapcsolatot hozzon létre. A bioszhoz a játék nem tud csatlakozni."

    Pistike, egyes! Ülj le szépen!
  • fako #60
    "Már sokan sok helyen leírták, hogy a DX10 a Vista új driver model-jére épül, ezért nem lehet XP-re portolni."

    hardwired mai hir:
    A TheInquirer által előásott friss információk alapján azonban az XP-n futó DX10 más néven, DX9.0L-ként lesz elérhető és természetesen minden DX10 alapú játékot futtathatóvá tesz a régi, jól bejáratott operációs rendszeren.
  • Yv@n #59
    "Ha nagyon akarnák, sikerülne. Mondjuk lenne update ami engedélyezi az új driver modelt."

    Csak az nem egy update lenne, ugyanis át kéne írni hozzá az XP alapjait, kezdve a kernellel.
  • Morden23 #58
    Hagyd már el :)

    A koliban, ahol anno laktam, a "rendszergazdánk" szerint, idézem:

    "Néha le kell állítani a szervereket pár órára, hogy ne legyenek vírusosak"

    Megjegyzem, ő tanította az Infó-t is. Hál' istennek nem volt kötelező tárgy, olyan messziről kerültem el, amennyire csak bírtam.
  • NEXUS6 #57
    Így van. A saját vas és a hálózati számítástechnika problematikája ugyan az, mint a saját kocsi vs. tömegközlekedés.

    Van mindkettőnek létjogosultsága, de pl. villamosokkal azért nem versenyez az ember. Az emberek soha nem mondanak le arról, hogy valami a kezükben legyen. Az autóvezetés/saját bika kompjúter sokkal közvetlenebb szabadságélményt okoz, mint hogy nézem a menetrendet és Budafokhárosról átnyomulok Újpestre.
  • peba #56
    Kicsit off, de el kell panaszoljam;

    Ma az infótanárom valóban bebizonyította, h nem hallott még a Vistáról. És már a vízcsapból is ez folyik.

    Köszi, h meghallgattatok :)