Gyurkity Péter

Külön Vista az EU-nak és Dél-Koreának

A Microsoft közölte, hogy a Vista operációs rendszer időben megérkezik, ám két külön verziót is kiadnak, hogy megfeleljenek az Európai Unió és Dél-Korea támasztotta feltételeknek.

A cég közleménye szerint az operációs rendszer mindenképpen megérkezik időben, vagyis novemberben a nagyvállalatoknak, januárban pedig mindenki másnak. Az elmúlt hetekben több változtatást hajtottak végre egyes funkciókban és szolgáltatásokban, hogy minden téren megfeleljenek az Európai Bizottság követelményeinek. A változások érintik a keresőmotort, a biztonsági funkciókat, a beépített böngészőt, valamint a dokumentum formátumot.

"A Microsoft elfogadta az Európai Bizottság által javasolt módosításokat. Ezekkel a változtatásokkal biztosak vagyunk abban, hogy megfelelünk az EU előírásainak" - jelentette ki Brad Smith, a cég első számú jogi szakértője. Ezt a bizottság szóvivője is megerősítette, de arra már nem tért ki, hogy a testület mennyiben elégedett a konkrét lépésekkel. Nelie Kroes biztos asszony ennél tovább ment: "Azt ígérték, hogy számításba veszik előírásainkat és az európai szabályozást. Nos, most egy boldog nő vagyok." Ugyanígy jártak el Dél-Koreával szemben, amely korábban szintén kifogásolt bizonyos versenyellenes lépéseket.

Az első módosítás az Internet Explorer frissítésével kapcsolatos. A korábbi Windowsról és IE-ről átálló felhasználók szabadon választhatnak a motorok közül, nem kell megmaradniuk a Vista saját keresőjénél. A második feltétel az XML Paper Specification (XPS), vagyis az új dokumentum formátum licencelhetősége, mivel ez a PDF közvetlen vetélytársaként jelenik meg. A harmadik a külső kombinált biztonsági megoldások telepítése, a Vista nem küld figyelmeztetést ha más fejlesztőtől származó szoftvert észlel.

A cég egyben ígéretet tett, hogy a változtatásokat világszerte alkalmazza, és az Európai Elsőfokú Bíróságon beadott fellebbezés kimenetelétől függetlenül megtartja ezeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mogyi925 #58
    "a dokumentuaidat el tudod érni, de csak szabályosan, a Dokumentumok könyvtáron keresztül."

    Tudom, viszont így Total Commanderrel ftp-n feltölteni eléggé nehézkes.
  • turul16 #57
    En is mondok par jatekot :)

    Ingyenes OpenGL -es:
    glest (RTS)
    tremulous (FPS)
    cube (FPS)
    tuxracer (Sport)
    chromium (Arkad)
    2d:
    Open Transport Tycoon Deluxe (RTS)
    Lemings Pingvinekkel (Logikai)
    freeciv (TBS)

    DosBox -ba mennek jofel dosos jatekok, ma mar Old Games
    Super Nintendo


    Game vadasz1 Game vadasz2
  • nedudu #56
    Rossz kodeket néztél, ezerszer szebben és akadásmentesebben lehet filmezni.
  • strogg #55
    tuxkart
    armagteron
    racer
    torcs
    slune
    gl-117
  • htmm #54
    Strogg, ez a GLtron remek. Tudsz meg ilyet? ;]
  • asysoft #53
    RC2 nálam egy kicsit rosszabban ment, mint az RC1, de még így is gyorsabb legtöbb esetben, mint az XP. Az újításokról lentebb már adott BiroAndras néhány linket, aztán még van egy rakat apróság (pl átnevezéskor a kiterjesztést kihagyja a kijelölésből; ha új mappát akarsz létrehozni egy létező nevén, belép abba hibaüzenet helyett...)
  • asysoft #52
    Még egy pre-RC1-en próbáltam játékot, illetve most az RC2-n a MoHPA-t (legújabb Ati driverekkel). Na ez lassú volt, XPhez képest. Viszont WH40k: Dark Crusade-t is Vista alatt kezdtem el tolni, nagyobb csatákban leesik a framerate, de többnyire jól megy.
  • BiroAndras #51
    "igen, kipróbáltam."

    Nem volt egy túl alapos teszt.

    "Kb. harmadannyira volt gyors frissen telepítve, mint a WinXP-m, amit előtte már kb egy éve használtam (programok feltelepítve, stb)."

    Elképzelhető. Én csak azt tudom mondani, hogy nálam ugyanolyan gyors mint az XP, sőt talán picit még gyorsabb is. Ne feledd, hogy csomó mindenhez még nincs driver, és amihez van, az is béta. Szóval még érdemes várni pár hónapot a végleges ítélettel.
    Nálam egyből 1600x1200-ban indult, Aero-val, ahogy kell. Felismerte a SATA vezérlőt, az integrált hangkártyát (az SB Audigy 2-höz sajnos nincs még működő driver), és hálókártyát. Ha a TV-tuneremhez lesz driver, akkor az XP-t már törlöm is lefele, mert nem lesz rá többet szükségem.

    Ja, és a dokumentuaidat el tudod érni, de csak szabályosan, a Dokumentumok könyvtáron keresztül.

    Fícsörök tekintetében pl. ezeket érdemes elolvasni:
    http://winportal.net/?id=363
    http://winportal.net/?id=374
    http://winportal.net/?id=388
    http://winportal.net/?id=432
  • turul16 #50
    Eclipse Java/JVM cumo :(
    Nekem a VS vegtelenul idegen, ha suliba elem kerul ,a folyoso vegen is lehet hallani :)

    Talaltam valami erdekeset: Win. ablakok nelkul
  • mogyi925 #49
    BiroAndras: igen, kipróbáltam. Kb. harmadannyira volt gyors frissen telepítve, mint a WinXP-m, amit előtte már kb egy éve használtam (programok feltelepítve, stb).

    Sylverangel: pl. a Blenderre, de személy szerint nekem, mint átlagfelhasználónak (időnként webprogramozás) még sok is a Gimp.

    És kinek a hibája, hogy az ATI driver használhatatlan Linux alatt? (Mgj: van ismerősöm, akinek rendesen megy, nekem nem ati kártyám van.)

    Fejlesztökörnyezetként az Eclipse-et tudom javasolni. (Bár a VS valóban nem rossz, sőt. Nem véletlenül akkora, amekkora.)