Specker Balázs

Még az iPod az úr

Az Apple még mindig fölényesen uralja a hordozható lejátszók piacát, ám a fokozódó versenyhelyzet miatt nem ülhet nyugodtan a babérjain az iPod gyártója.

A NPD Group piackutató cég felmérése szerint az iPodok az idén januártól júniusig szállított lejátszók mintegy 75,6%-át tették ki, ami mérsékelt növekedést mutat az egy évvel ezelőtti eredményekhez képest. Az Apple legfőbb riválisa, a SanDisk 9,7%-on áll, míg az élmezőnyben a Creative Labs 4,3%-kal, a Samsung 2,5%-kal, míg a Sony 1,9%-kal képviselteti magát - írja a PC World.

A piac szereplői talán megtalálták az óriás gyenge pontját. Elsőként a mobilgyártók húzhatják el az Apple nótáját, akik úgy tűnik egyre jobb eredményeket érnek el mp3-lejátszós telefonjaikkal, melyekkel lejátszható és tárolható a vezetéknélküli hálózatokból, illetve a PC-ről letöltött zene is. Elég csak az LG Electronicsra gondolnunk, amely nemrég dobta piacra Chocolate készüléküket, vagy a Motorolát, amely nemsokára olyan darabbal áll elő, amely támogatja a Microsoft Windows Media Playerét. Az amerikai elektronikai óriás Rokr és Slvr modelljei pedig az Apple iTunes-szával működnek együtt.

Manapság a mobilok még nem bírnak olyan könnyű kezelhetőséggel, és nem képesek olyan szoros együttműködést biztosítani iTunesszal, mint az iPodok. Azonban változni látszik a helyzet, ahogy a szolgáltatók minél jobb zene-támogatást kényszerítenek ki a gyártóktól, és saját, online zeneboltokat nyitnak. "A szolgáltatók úgy tűnik, felismerték, ha a vásárlók digitális életének középpontjává kívánják tenni a mobiltelefonokat, akkor rugalmasságot kell kínálniuk" - vélekedik Ross Rubin, az NPD elemzője az Information Week oldalán.

Valószínűleg, az sem kedvez majd az Apple vezető pozíciójának, hogy a Microsoft még az idén előrukkol Zune néven futó saját digitális lejátszójával és szolgáltatásával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • abzu #57
    hahó
  • abzu #56
    ja bocs
    nekem van egy iriverem és szeretem, de mindig ipodon halgatom a zenét,gb mindenre elég mini van és az az előző generáció, de még arra is vannak frssitések.
  • Mardel #55
    Ő így gondolkozik:
    Ami drága az jó, ami olcsó az igénytelen szar...

    Számomra az iPod drága, igénytelen szar!
  • rumos #54
    és te a kezedbe vetted az összes "más szart", az alapján mondasz róluk ilyen kultúrált véleményt?
  • Amadeoo #53
    Sztem az itt vitatkozó felek 60-70%-a még csak kézbe se fogta az Ipodot és úgy jártatja a száját!
    Sztem aki a hangzás mellett ad a dizájnra is egy kicsit Ipodot vesz és nem valami más szart! Kezelhetősége kitűnő és a képernyő is tökéletes!
    Egy szó, mint 100 az emberek nagytöbbségének mégis az Ipod jelenti az MP3 lejátszót ez látszik az eladásokból! Ha egy termék a piac 3/4-ét uralja akkor már nem kell sokat megmagyarázni!
  • Mardel #52
    Nemrég tértek át a mac-ek Inteles platformra és így 2-3X gyorsabbak lettek a gépek, ami már érezhető előrelendülés.

    Kibeszélt macről? Az iPod szarokat nem az Apple gyártja? Olvasni tudni kéne, vagy vegyél ipodot!
  • Sanyix #51
    Miért? Visszakérik a megvett ipododat, és adnak helyette egy újgenerációsat? Ha nem,akkor ki "kell kidobni 1 év múlva."
  • abzu #50
    lehet, hogy az ipod nem a legjobb ezek szerint, de azért mindig sokan veszik. Meg azt se nagyon értem, ha a macek sz@arok akkor miért használják mindenütt? mármint nagy cégek.
    Auszráliába csak mac van.
    És egy machez nem feltétlenül stimmel, kmpatibis egy nem ipod
  • DKm #49
    Ha azt akartad ezzel kifejezni, hogy az Apple már pár éve ugyanazokat a szarokat nyomja. Ez azért buta hozzászólás volt. Nemrég tértek át a mac-ek Inteles platformra és így 2-3X gyorsabbak lettek a gépek, ami már érezhető előrelendülés. Továbbá az elmúlt pár évben jött ki az összes generációs iPod, és ha egymás mellé raksz egy első generációs és egy mostani iPod-ot, akkor máris látod, hogy bizony sokat fejlesztettek rajta. Az más kérdés, hogy valaki alapból leszarja az egészet, mert valamit nem kultivál...
  • Mardel #48
    elírás: apple már pár éve..

    @Gladiator: Mi az, savanyú az alma?