Berta Sándor

Beperelték az Apple-t: túl hangos az iPod

Néhány napja egy demokrata kongresszusi képviselő kezdeményezte, hogy indítsanak vizsgálatot az eszköz állítólagos halláskárosodás-okozása miatt, most pedig egy felhasználó ugyanerre hivatkozva be is perelte a céget.

Sokasodnak a problémák az amerikai vállalat népszerű hordozható zenelejátszója körül. Az iPod kialakítása nem megfelelő és nincs ellátva olyan figyelmeztetésekkel, amelyek az esetleges lehetséges halláskárosodásokra hívnák fel a vásárlók figyelmét - emiatt emiatt fordult a kaliforniai san joséi bírósághoz John Kiel Patterson louisianai lakos. A dolog súlyosan érintheti a céget, mivel az Apple eddig 42 millió iPodot adott el, a vállalat csak a tavalyi esztendő utolsó negyedévében 14 millió ilyen készüléket értékesített.

A zenelejátszó hangereje elérheti akár a 115 decibelt is, ami már 28 másodperc után komoly károsodáshoz vezethet. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Patterson hallása megsínylette-e az eszköz használatát, azonban a fiatalember ügyvédje, Steve Berman szerint nem is erről szól a per. "A per tárgya, hogy jelenleg egy olyan termék kapható a piacon, amit nem lehet biztonságosan használni. Ő egy hibás terméket vásárolt meg és a hatályos törvény elég egyértelmű: aki hibás eszközt adott el, az köteles azt visszavenni és megjavítani" - nyilatkozta Steve Berman.

Az Egyesült Államokban az ilyen beadványokat illik komolyan venni. Számos olyan eset ismert, amikor egy ilyen ügyben elmarasztaló ítéletet hozott a bíróság vagy a felek peren kívül megegyeztek. Ilyen Stella Liebeck nyugdíjas esete is, aki egy McDonald'sban megégette a száját. A nő több millió dolláros kártérítést követelt a cégtől, mondván nem figyelmeztették arra, hogy a kávé forró is lehet. A két fél végül a bíróságon kívül egyezett meg egymással, Stella Liebeck egy közelebbről meg nem nevezett összegű kártérítést kapott.

Patterson kártérítést és az iPodok kijavítását követeli az Apple-től. A cég ugyanakkor egy ideje már mellékel egy figyelmeztető papírt, amin a halláskárosodás lehetőségére hívja fel a vásárlók figyelmét. Pattersonéhez hasonló vádak elhangzottak korábban Franciaországban is az iPodok ellen és az Apple kénytelen is volt átmenetileg kivonni a terméket a piacról, hogy megfelelően beállíthassa a hangerejüket. Az ügy érdekessége egyébként, hogy nemrég a The Who együttes gitárosa, Pete Townshend figyelmeztette az iPod-tulajdonosokat, hogy készülékeiken véletlenül se hallgassák túl nagy hangerőn a zenéket.

A legjobban azonban minden bizonnyal Deanna Meinke, az Észak-Coloradói Egyetem audiológus professzora tapintott rá a probléma lényegére: "Számos olyan termék létezik a boltokban, amelyek még nagyobb hangerőre is képesek, az ő gyártóik ellen mégsem indít senki sem pert. Talán az lehetne a megoldás, ha a felhasználók némileg lejjebb tekernék a hangerőt."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #42
    Ez a decibel most éppen milyen hangerő? Mert inkább hangnyomást kellett volna írni, hiszen egy zongora is több: ~120dB
    Szal inkább a fülben keletkező nyomásértéket kellett volna írni, azt lehet egzaktul összehasonlítani.

    Mindenesetre az amcsik (csakis ebből a szempontból), 1általán nem hülyék!
    Pont h az a hülye, aki ezt a jogi kavalkádot nem használja ki és nem jut egy "kis mellékeshez".

    Ha lett volna már Mo-n is néhány ilyen per és lenne pár százezerem (hátha vesztek ugye), akkor ezt a feljelentősdit én főállásban csinálnám.
  • Graxon #41
    Én direkt veszek olyan mp3 lejátszót, ami hangos, esetleg hallgatás után van egy kis fülcsengés, mert utálom a "modern" bkv buszok hangját, utálom a metro hangját, de talán a legjobban a kriptaszökevényeket hallgatni, akik reggel mennek a piacra, és Bori néni panaszkodását Juli néninek, hogy megemelték a sárgarépa árát. Hallgassanak ők engem, ne én őket!
  • MacrosTheBlack #40
    De a legjobb:

    ami már 28 másodperc után komoly károsodáshoz vezethet

    Akinek 28 sec alatt nem tűnik fel hogy hangos és le kéne halkítani, az meg is érdemli.
  • MacrosTheBlack #39
    Talán az lehetne a megoldás, ha a felhasználók némileg lejjebb tekernék a hangerőt
    :DD
  • P3h3ly #38
    Ez teljesen igaz, de mint látszik az amcsi bíróságokon máshogy gondolkodnak, így aztán aki kitalál vmi ilyesmit az nem kevés pénzt kap.
  • Sadist #37
    Csak hogy az ilyeneket nem szabadna megengedni. Ha megéget a száját és perelni akar, akkor jól el kéne zavarni a bús büdös ..csába. Tanulja meg, hogy a kávé az forró, a mikro meg nem macskaszárításra való! Aki ilyen baromságokért perel, annak nem fizetni kéne, hanem bezáratni vagy közmunkára ítélni. De felőlem ott helyben le is lőhetik, az ilyenért nem kár...
  • P3h3ly #36
    Miért is nem?
  • Inquisitor #35
    Ha jól tudom az EU-ban forgalmazott MP3 lejátszókban maximálva van a kimenő teljesítmény (remélem nem írom el) 12 mW-ban. Érdekes módon van olyan lejátszó, ami 2x6mW, van ami 2x12mW, ezek szerint nem egyértelmű a törvény. Ezt csak azért írtam le, mert sokak szerint ezek "halkak", ezért olyan verziókat vásárólnak, ami "nem EU" kompatibilis, ezeken 20-24mW is lehet a kimenő teljesítmény.

    Azt azért nem árt tudni, hogy erősen függ az MP3 szám tömörítésétől, hogy az milyen hangosan szól. Lehet, hogy az egyik albumtól süket leszel, a másikon meg full hangerővel nem jön ki mondjuk a szám rendesen.
  • Caro #34
    Éppen ez a baj.
    Ennek nem lenne szabad, hogy így legyen.
  • P3h3ly #33
    mindegyikőtök beszél itt a hülyeségről, sztem csak rájöttek hogyan lehet könnyen sok pénzt csinálni!
    Most őszintén ti mikor kaptok dollármilliókat? Azt hiszem szinte egyikünk se látott annyi dellát egyszerre, nemhogy annyija legyen... És ehhez semmi tudás nem kell, csak hogy jól figyeljenek, és egy ilyen dolgot meg tudjanak lovagolni!

    Az amcsi kormány ugyanez, csak nagyban, gondolkoznak, honnan lehet sok pénzt szerezni, aztán beugrik az ötlet: "Jé, a fegyverben meg az olajban nagy üzlet van"
    Aztán szépen felfegyverzik az irakiakat, és lerohanják Irakot hogy lehet hogy atomuk van vagy vmi.
    Eredmény? Sok pénz az olajból meg a fegyverből, meg egy amcsi bábkormány Irak élén.

    Ezt nem nagyon nevezném hülyeségnek.