Gyurkity Péter

Nem jósolnak nagy jövőt a százdolláros laptopnak

A használt számítógépek felújítására szakosodott egyik legnagyobb brit jótékonysági szervezet alapítója úgy véli, a százdolláros laptop elhibázott ötleten, a technológiai fejlődés félreértelmezésén alapul.

Tony Roberts, a Computer Aid International alapítója a ZDNetnek adott interjúban beszélt a One Laptop per Child (OLPC) esélyeiről, illetve magáról a koncepcióról. Véleménye szerint az egész kezdeményezés elhibázott, és a fejlődés félreértelmezésén alapul, emiatt nincs esélye a sikeres fogadtatásra. Jóval több értelmet lát azonban a felfrissített PC-k adományozásában, amelyet a fejlődő világ iskoláihoz, szervezeteihez juttatnak el.

"Egy szabványokat mellőző, kellőképp nem tesztelt platformot akarnak bemutatni, amelyet kizárólag az egyes kormányzatoknak adnának el. A döntést ebben az esetben a politikusok hozzák meg, akik nem szívesen teszik kockára karrierjüket egy ilyen technológia kedvéért" - jelentette ki Roberts, hozzátéve, hogy a projekt tavalyi bemutatóján - amelyre az ENSZ találkozóján kerítettek sort - számos más, rendkívül érdekes kezdeményezést ismerhettek volna meg az érdeklődők, ha nem az OLCP-re korlátozták volna figyelmüket. A Computer Aid nemrég az adott okot az ünneplésre, hogy 1998 óta 70 ezer PC-t szállítottak le, van tehát némi tapasztalatuk ezen a téren - ők a helyi szervezeteken keresztül juttatják el az adományokat a fejlődő régiókba, elsősorban oktatási intézményeket, közösségeket segítve.

A lap emlékeztet arra, hogy Nicholas Negroponte, az MIT munkatársa, egyben a projekt ötletgazdája éppen ebben látja a jelenlegi megoldások nagy hátrányát. A Red Hat által megrendezett találkozón a szakember nemrég arról beszélt, hogy az adományokat a gyermekek - akik az igazi célcsoport - nem érzik magukénak, mivel kizárólag az iskolákban, a tanítási idő alatt férnek hozzájuk. Ezért közvetlenül nekik kell eljuttatni a modern érába bevezetést nyújtó számítógépeket, és közvetítőként a kormányzatokat kell felhasználni, amelyek jól ismerik a helyi körülményeket.

Negroponte tehát továbbra is kitart gyermeke mellett, amely azonban már nem marad hű nevéhez, hiszen a tervezettnél némileg drágábban jelenik meg. Emlékezhetünk arra, hogy korábban az Intel is kifogást emelt a projekt ellen, igaz, ők technikai szempontok alapján károgtak, mondván, hogy egy primitív kurblis megoldás nem versenyezhet a teljes értékű PC-vel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #44
    "Igen teljesen ideális e-booknak, hiszen kb A/5 -ös méretű a TFT-je. Az kb egy átlag könyv egy teljes oldala.
    Mennyire szép volna, ha a tanár év elején csak áttöltené a tankönyvet. Nem kellene 17k-ért ( pl) megvásárolni egy középiskolás tankönnycsomagot...:)"

    Valoszinuleg epp ez a baja az intelnek es az ms-nek az egesszel. Ezen az aron mar egy nyugati iskolanak is megeri hasznali. Es ha a gyerek veletlenul ezen tanul meg irni, akkor mar nemigen akar majd atszokni windows-ra. Az alternativ intel-es megoldas legnagyobb baja az, hogy feltetelezi, hogy az emberek megosztoznak egy nagyobb gepen, es felvaltva hasznaljak. Ez viszont egy iskolaban nem opcio, ott nem lehet harom muszakban tartani az orakat, hogy mindenkinek jusson gep.
  • HUmanEmber41st #43
    Igen teljesen ideális e-booknak, hiszen kb A/5 -ös méretű a TFT-je. Az kb egy átlag könyv egy teljes oldala.
    Mennyire szép volna, ha a tanár év elején csak áttöltené a tankönyvet. Nem kellene 17k-ért ( pl) megvásárolni egy középiskolás tankönnycsomagot...:)

    Nem is beszélve a papírtakarékosságról dolgozat íráskor..
  • HUmanEmber41st #42
    Jah ezen a cuccon nem a legújabb HW zabáló win alkalmazásokat kell futtatni, hanem az okosan optimalizált egyszerű dolgokat.
    Ha világszerte elterjedne, kialakulnának biztosan a fankluppok ( :) :) ) is hozzá.
    Mert meg lehet csinálni a Total Commandert 3MB méretben, meg lehet csinálni ( most pontosan nem emlékszem) 5-600kB-ban is..( PDA edition)
  • strogg #41
    Én tuti vennék egyet, és nem eszküszöm meg rá, hogy csak egyet. Millió apró dologhoz lehet egy ilyesmit használni.
    Pl: sokkal alkalmasabb jegyzetelésre, hordozható internetes kliensnek, e-book olvasásra, film nézésre, stb.-re mint bármi más.
    Linux futkos majd tajta, tehát a piaci bevezetés után fél évvel már külön oldalak lesznek letöltendő progikkal hozzája, ami nem is meglepő, hisz gyak:korrekt x86.
    A PDA drága és túl kicsi a kényelmes használathoz. A teljes értékű laptop meg túl nagy és nehéz.

    Én beruháznék pár ilyenbe. Asszonnyal utnánk doksit csere-berélni gond nélkül, adásterveket küldözgetni, bla,bla... szal savanyú a szőlő valóban.

    ráadásul aki rákeres a google képtárában, az elég sok képet talál róla, és rádöbbenhetm ennyire jól átgondolt kis kütyü ez.
  • Laci73 #40
    Ennek a laptopnak nem a harmadik világban, hanem a világ fejlettebb részén, az oktatásban lenne helye. A hagyományos tankönyveket a Net és az e-books ellenében előbb-utóbb úgyis elfelejthetjük: íme egy remek alternatíva.

    Dez: Magyarország nem volt fejlődő ország soha az életben - mert egyrészt nyugati szomszédságának köszönhetően tartani tudta - tartani volt kénytelen - a lépést, másrészt (a rossz nyelvek szerint) sokáig csak fehérek lakták (na de ilyet). A nagyokos közgazdászok is az előkelőbb "feltörekvő" gazdaságként jellemezték/jellemzik hazánkat. De nyugodj meg: húsz év globalizáció, és valóban fejlődő ország leszünk!
  • Hegyikecske #39
    nos... nekem ez a "primitív kurblis megoldás" is kéne 2.gépnek, nem mindenhol van 220as csatlakozó, és a drágább árfekvésű gépek miatt, a konkurenciának is jót tenne, ha ilyet szabad forgalomba lehetne kapnoi a csúcsgépek is olcsóbbak lennének...
  • pepe003 #38
    Osztom a véleményed
  • cyberass #37
    Nem csak elmaradott törzsek vannak, de láttam néhány dokumentumfilmet ami ezekről az országokról szólt.
    Sok helyen egy vödör tiszta vízre nagyobb szükségük van mint egy laptopra. (nem mondom azt hogy mindenhol ilyen a helyzet)
  • Zsoldos #36
    Amugy meglepodnel mi mindent lehet ezzel a gagyival csinalni. persze manapsag, ha nincs gigatrillioherc meg pixel séder 3 akkor az embere 99% -nak mar ertektelen a cucc.
  • Zsoldos #35
    Na vajon miert? Oszd el a 250-300-at 100-al es nezd meg az eredmenyt.

    Es az osszehasonlitas meg igysem lenne fair, mert a 100-ban mar bennevan a kozvetitoi lanc is, es nem a jezuskanak kell atvinnie a cuccot az oceanon.