Gyurkity Péter

Feltámadás előtt a WinMX?

A jogvédő szervezetek által térdre kényszerített fájlcserélő hálózat helyreállításán többen is dolgoznak, ám az összefogás helyett ismét a bizalmatlanság került előtérbe, ami veszélyezteti a procedúrát.

Az egyik ilyen csoport a felhasználók körében jól ismert WinmxWorld.com, amely már korábban kiadta "King Macro" névre keresztelt frissítését a szoftverhez. Ez a ws2_32.dll fájlt cseréli le, és a régi, megszűnt helyett immár saját szerverére irányítja a klienst. A csatlakozáshoz és töltéshez szükséges IP címeket tehát már innen szerezhetik be a programot használók, így a hálózat egy részét sikerült "helyreállítani". Ezen azonban mások is dolgoznak, és a jelek szerint érdekeik ütközhetnek.

A p2pzone oldalán hasonló kezdeményezésről adtak hírt, amely ugyanazon célt, vagyis a hálózat újbóli beindítását tűzte ki célul. Nagyrészt ezen a munkán alapul a harmadik változat, a "PIE patch", amelynek a vlad44.com ad otthont. Ez már host cache szerverek egész listáját bocsájtja rendelkezésünkre, így alkotója szerint kevésbé sebezhető külső támadással szemben. Néhány napig sikerült összefogni a különböző próbálkozásokat, ám hamarosan felülkerekedett a bizalmatlanság.

A hálózat teljes helyreállításán dolgozó felek ugyanis egymásnak estek, és míg Vlad44 technikai korlátokat emlegetett, a WinmxWorld.com hatalomvággyal és a hálózat kisajátításával vádolta meg a PIE patch alkotóját. Ezzel sikerült feléleszteniük a legnagyobb problémát, ami nem más, mint a hálózat - és a felhasználói bázis - újbóli megosztása, széttöredezése. Mindezt anélkül, hogy a kiadók, vagy jogvédő szervezeteik egyetlen mozdulatot tettek volna.

A megegyezésre egyelőre nincs sok esély, így úgy tűnik, hogy a feltámadás is elmarad. Kétségtelen, hogy ezzel a RIAA célját nagyrészt már elérte, és az eset nagy tanulsággal szolgál mindazoknak, akik a közösség érdekében cselekednek, ám képtelenek megegyezni ennek mikéntjéről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #17
    És a DC-n sem kell megosztani semmit ugye?
  • westerneer #16
    Imádtam a Winmxet mp3akhoz, de a p*cs RIAA ezt is elvette már tőlem :(
    Egyébként szerintem pont nem hogy egy egységes szabványvagy központosítás kéne, mert akkor sebezhetőbb, szerintem :)
  • archkoven #15
    Én ezt olyan nagyméretű és ritka fájlokra írtam amiből párhuzamosan csak néhányat tudtál tölteni egyszerre és ha nem adtál cserébe semmit akkor soha nem értek volna le neked, vagy csak nagyon sokára.
    Ami megvolt mindenkinek annál nyilván nem voltak sebességgondok. Valamint az mp3-aknál sem mivel azt a kis mérete miatt viszonylag rövid ideig töltötted és mire észre vette a másik fél, hogy töltesz róla már le is töltötted, de az mp3-akat senki nem is korlátozta egyébként sem.
    Én szerettem a winmx-et bár azt igényelte, hogy aktívan részt vegyél a letöltésekben (tehát figyelemmel kellett kísérni, hogy nem szakították-e meg, nem korlátozzák-e a sebességedet stb.)kellett hozzá türelem és nyilván lehetett volna még fejleszteni rajta, hogy mindezek automatikusak legyenek. Voltak is erre programok (pl. mx monitor), de azok nem működtek tökéletesen.
  • Emmegki #14
    Ackro flémet akar, ne segítsünk neki.

    "Gyakorlatilag bármilyen ritkaság beszerezhető volt vele." - mp3-makból igen, arra nagyon jó volt (modemesek is normálisan tudták használni) Programokból meg egyebekből viszont a DC-n lehet inkább vadászgatni.

    Az opennap szerverekre tudott csatlakozni, de abban nem volt köszönet, a funkciók 3/4-ét nem tudtad használni, és opennapos peertől sose tudtam tölteni. Na meg minden 20. szerver engedett csak csatlakozni, annyira tele voltak.

    Igazán a Winmx networkkel boldogult csak el.

    " A winmx a kereslet-kínálat alapján működött: ha nem adsz semmit nekem, te sem tölthetsz rólam. Ott érdekelt volt az ember, hogy értékes fájlokat osszon meg és azokat megfelelő sebességgel juttassa el a másikhoz, ellentétben a dc-vel"
    Én ezzel nem találkoztam, olyan sok forrásból jöhet néha az adat, hogy nekem kellett sokszor lelőnöm azokat akiktől töltenék. A dc-re inkább jellemző amit írtál.
  • Ackro #13
    a p2p megérett arra, hogy lesz@rjam. a film meg zene harácsoló kis nyomingerek meg küzdjenek csak!
  • faz #12
    A BCDC csak egy változata a klienseknek.

    DC-n is érdekelt eléggé, mivel másképp nem jut be a hubra. Az, hogy az idők végezetéig szedik a dolgokat meg a saját hülyeségük miatt van, mindenki kivárja a sorát például az új cuccoknál, miközben Bittorrenten pont akkor lenne a leggyorsabb és föltapadra a plafonra a sebesség. Ha meg mondom neki akkor én vagyok a botarc mert 3 hónap alatt is jó neki.
  • archkoven #11
    Egy világméretű hálózatnál nyilvánvaló, hogy gyakrabban fordul elő, hogy rossz a kapcsolatod azzal akiről töltesz mint egy olyan filecserélőn ahol csak magyarok vannak.
    Bizonyos tekintetben sokkal jobb volt mint a ma olyan népszerű bcdc, ahol mindenféle hülye szabályokkal korlátoznak téged. A winmx a kereslet-kínálat alapján működött: ha nem adsz semmit nekem, te sem tölthetsz rólam. Ott érdekelt volt az ember, hogy értékes fájlokat osszon meg és azokat megfelelő sebességgel juttassa el a másikhoz, ellentétben a dc-vel ahol atom nyugisan nézem, hogy egyesek napokig töltenek rólam egy nagyobb fájlt míg mások akiknek gyorsabban menne várhatnak a sorukra az idők végezetéig. Egyszerűen hiába a nagy szabályok ha nem vagy érdekelt, hogy gyorsan tudjanak tölteni rólad, megosztod a kívánt mennyiséget és ezzel le is van tudva a dolog.
  • faz #10
    (Mármint WMX-en van több a nagyon ritkákból)
  • faz #9
    Hm.

    Nekem úgy él a fejemben, hogy semmit nem kell megosztani, alig vánszorog az mp3, és sosincs meg senkinek az ami kell. Főleg filmek meg játékok. DC-n sokkal nagyobb a választék (lehet hogy a nagyon ritkákból ott több van) és sokkal jobb. Szerintem.
  • archkoven #8
    Én nagyon szerettem a winmx-et. Valójában az egyik kedvenc filecserélőm volt, sokkal nagyobb adatbázissal rendelkezett mi a ma népszerű dc. Gyakorlatilag bármilyen ritkaság beszerezhető volt vele.
    Érdekessége volt, hogy TÉNYLEG csak akkor kaptál valamit ha adtál is, többnyire privátban kellett ledumálni a transzefereket.
    Sok fake lett volna? Én nem vettem észere, pedig sok száz gigát szedtem le vele. Ahol valóban sok fake volt az a játékok, arra tényleg használhatatlan volt, bár az engem nem is nagyon érdekelt. Audiókra és videokra viszont tökéletes.