Berta Sándor

eDonkey - vége a dalnak?

"Nem vagyok anarchista, ezért bedobom a törölközőt" - nyilatkozta az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága által tartott meghallgatáson Sam Yagan, az eDonkey-t és az Overnetet fejlesztő MetaMachine cég vezetője.

A vállalat a múlt hónapban kapta kézhez a RIAA fenyegető hangvételű levelét, amelyben a szervezet az eDonkey-hez fűződő kapcsolatának megszakítására szólította fel. Yagan a bizottság előtt elmondta, hogy amint megkötötték az Amerikai Zeneipari Szövetséggel a megállapodást, az eDonkey átalakul és zárt rendszerként működik majd tovább. Ennek részleteiről azonban többet nem volt hajlandó elárulni a szakember. A MetaMachine vezetője azzal indokolta a döntését, hogy nincs kedve belemenni egy olyan perbe, amelynek kétes a végkimenetele és amelyre akár az egész cég is rámehet.



Yagan elmondta azt is, hogy szerinte a fájlcserélő rendszerek elleni egész kampány hibás, mivel nem támad minden P2P-hálózatot, csak azokat, amelyeknek az Egyesült Államokban van a székhelye. A bizottságban helyet foglaló szenátorok eközben a hatóságok és a szerzői jogi szervezetek még keményebb fellépését sürgették. Az egyik szenátornő szabályosan követelte, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium indítson boszorkányüldözést a fájlcserélő rendszerek és az azokat üzemeltető magánszemélyek és cégek ellen. Ezt a követelést azonban a minisztérium képviselői visszautasították.

A Futurezone szerint egyébként jelenleg az eDonkey a legnépszerűbb P2P-kliens Európában és a világ más régióiban is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MerlinW #39
    Én nem is vagyok idióta op...:)
  • pemga #38
    Nézzétek meg a rövidhíreket is, van egy pipec kis történelmi összefoglaló és gondolatok a jövőről.
  • Piscator #37
    Nem tudhat mindenki mindent.......
  • Piscator #36
    Mint a neve is mutatja, ez IPAR. Már a művészet is iparrá vált.
  • Evil Merodak #35
    Hát ha egy napon arra ébredek hogy nem megy az Overnetem legfeljebb áttérek Freenetre.
  • assdf #34
    Nem értem hogy a RIAA miért nem kérdezi meg a felhasználókat hogy szerintük mik az okai a fájlcserélő hálózatok ilyen mértékü elterjedésének. Ahelyett hogy szélmalomharcot folytatnak talán el kéne gondolkodniuk hogy mi is az oka ennek és azon változtatni. Amig lessz aki letöltsön a fájlcserélőkről addig fájlcserélők is lesznek.És akkor majd mit csinálnak legközelebb? Lecsuknak több millió felhasználót? Inkább olcsóbban kellene adniuk a termékeket és nagyobb minőséget produkálni.Akkor tuti csökkene az illegális letöltés. De amig pl. itthon 4-5 ezer Ft egy új zenei cd (ami még ráadásul gagyi is, a többségén csak az első 1-2 szám ami hallgatható, a többi csak azért van hogy kitöltsék a helyet..), addig azt nem fogja megvenni egy átlagos fizetésü magyar user ha megkaphatja pár száz Ft-rt is.
  • ubuntu #33
    Szánalmas a RIAA, ezzel a lépéssel végleg open sourceá tették az edonkey hálózatot. Ezután fejlesztés csak az emule mldonkey és hasonlók keretein belül fog zajlani. Az open source fejlesztést pedig nem lehet leállítani. Ráadásul az overnetnek serverek sem kellenek, egy edonkey serverek elleni boszorkányüldözés sem hozna sikert. Főleg, hogy pár országban még legális is a filecsere.
  • [HUN]PAStheLoD #32
    Ez a lényeg !! ;]
  • [HUN]PAStheLoD #31
    van tiszta szerver lista : http://www.gruk.org/list.php
  • Feriboy #30
    tomo-nak teljesen igaza van, szal nem kell beszarni :D, a riaa-sok meg mpaa-sok és a magyar változataik nem veszik észre hogy már szétázott a gatyájuk a sok széllel szemben hugyozástól?