Gyurkity Péter

Cellre épülő megoldást mutatott be a Toshiba

A processzor fejlesztésén dolgozó cég mindent megtesz, hogy a Cell ne kizárólag a PlayStation 3 konzolban kapjon helyet. Megoldásuk egy, a chip köré épülő fejlesztői csomag, amelyet a fogyasztói-elektronikai piacra szánnak.

A Toshiba fejlesztését a japán PC Watch ismertette. E szerint a vállalat már elkészült egy referencia-alaplappal, amely Cell processzorral, illetve az I/O feladatokért felelős Super Companion Chippel érkezik. Ez utóbbi digitális AV, IEEE 1394 (FireWire), és hálózati interfésszel bír, míg az alaplapon tíz XDR DRAM chip és a szokásos illesztők, bővítőhelyek foglalnak helyet. A hardverhez megfelelő szoftveres támogatást ígérnek, operációs rendszert (Linux) és a szükséges fejlesztői eszközöket.



Az oldal értesülése szerint a Toshiba először október 4-én, a Ceatec Japan 2005 kiállításon mutatná be megoldását, de legkorábban csak a következő évben, áprilisban tudná azt leszállítani. A cél egyértelműen a fogyasztói-elektronikai piac meghódítása, vagy legalábbis a processzor felhasználási területének kiterjesztése. Ez ugyanis mindeképpen szükséges ahhoz, hogy a következő generációs konzol megjelenése előtt bebiztosítsák a platform sikerét, és legalább részben visszahozzák a fejlesztésbe ölt pénzeket.

Jól tudjuk, hogy a chip fejlesztését végző három nagyvállalat mindent megtesz annak népszerűsítéséért. A Sony saját konzolját, az IBM - a hadiiparban és gyógyászatban érdekelt partnereken keresztül - speciális megoldásokat, míg a Toshiba újgenerációs digitális televíziókat épít a Cell köré. Ez utóbbi akár 48 műsor (SDTV, MPEG2, 1920x1080) egyidejű lejátszásával is megbirkózik. Szükség is van ezekre a projektekre, hiszen a Cell nem versenyezhet az x86 processzorokkal a személy számítógépek piacán, és nem is feltétlenül ez a cél. A három cégnek inkább a vállalati szférában van keresnivalója, de ehhez előbb el kell fogadtatni közös fejlesztésüket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #166
    Nem félre: pontosan azt értettem, amit írtál. Talán figyelj oda jobban, mit írsz.
  • BiroAndras #165
    Már megint alaposan félreértettél. Ez nálad valami hobbi lehet.
    Arról van szó, hogy ha a DX külön szálon fut, akkor az OS külön procira fogja tenni. Ha nem így lenne, senki sem használna WinNT-t szervereken.
    Tehát, abból, hogy nincs külön procin a DX következik, hogy nem külön szálon fut (vagy iszonyat szarul van megírva a játék).
    Erre mondtzam, hogy jobban átgondolva valóban jogos, hogy a DX nem külön szál, mert túl sok macera, és 1 procin semmi előnye nem lenne.
  • dez #164
    Nem-e? Az egyik sorban még azt írod, hogy a DirectX nem igazán tud külön szálon futni, a másikban meg már - azon felvetéseimre, hogy "Ott is külön szál (sőt független program) a hangkártya drivere, a DirectX, a videokártya driver, és még sokminden a rendszerből, a gyorsulás mégis csak 0.5%..." és "Lehet, hogy valami miatt egy magra kerülnek ma ezek mind. (Egy szálnak számítanak talán?)" - meg azt, hogy hacsak nem tiltják meg a kernelnek, át fogja rakni ezeket (mert ezekről van szó) a másik procira/magra.

    Szerintem neked csak az a lényeg, hogy mindenáron ellentmondj, talán nem is követed, miről is van szó.
  • BiroAndras #163
    http://www.hwsw.hu/hir.php3?id=29935&count17=1

    A Mercury blade szervere két Cellnek fog otthont adni, amelyek kombinált elméleti csúcsteljesítménye eléri akár a 400 gigaflopsot is, azaz 400 milliárd lebegőpontos műveletet -- áll a cég közleményében. Az érték a Cell korábban megismert képességei alapján egyszeres pontosságú, azaz 32 bites számokkal való műveletekre érvényes, a számítástechnika világában szélesebb körben használt kétszeres pontosságú, 64 bites számítások terén ez a mutató körülbelül nyolcadára, tehát nagyjából 50 gigaflopsra esik vissza.

    Ez azonban még mindig lenyűgözően magas, hiszen egy 2,4 GHz-es kétmagos Opteron chip 9,6, egy 3,2 gigahertzen üzemelő, szintén kétmagos Pentium Extreme Edition 12,8 gigaflopsra képes legfeljebb elméletben, de a hamarosan megjelenő 2,1 GHz-es IBM Power5+ is maximum 16,8 gigaflops kipréselésére alkalmas.


    Azért ezek érdekes adatok.
  • BiroAndras #162
    De ez nem ellentmondás, és nem 1 hsz-en belül.
  • dez #161
    Na, hát látod te, akkor miért kérdezed?
  • BiroAndras #160
    Hol?

    Arra gondolsz, hogy a DX futhat-e külön szálon?
    Futhat, de miután átgondoltam, rájöttem, hogy 1 procin nem éri meg külön szálra tenni, mert túl sok ponton kommunikál a játék többi részével.
  • dez #159
    Ez jó. Egy hozzászóláson belül cáfolod magad... :)
  • BiroAndras #158
    "Ó, dehogynem! DirectX egymaga megeszik állítólag 20-30%-ot. Grafkártya-driver ki tudja, mennyit. Hangkártya-driver is megehet vagy 10%-ot, kártyától függően."

    A DX nem tud könnyen külön szálon futni, mert túl sok erőforrást oszt meg a kód többi részével (pl. modellek). A hang már igen, de nincs rá garancia, hogy minden játéknál így is van (nálunk pl. igen).

    "Lehet, hogy valami miatt egy magra kerülnek ma ezek mind."

    Hacsak nem tiltják meg külön a kernelnek, át fogja rakni a thread-eket másik procira.
  • dez #157
    Olvasni nem tudó, de kötekedni mindíg kész barátunk újra feltűnt...

    "Mert ugye a Cell az igen..."

    Nem, viszont minden PS3-ban az lesz.

    "Lehet úgy hogy a több magot nem 1 programra használják el? Esetleg többre? Jé, hogy mik vannak..."

    Látom, mondatértelmezés még mindig nem megy... Tök értelmetlen a kérdésed, mert itt arról volt szó, hogy nem látott a srác asztalon még több procis gépet, alaplapot. [Pedig már évekkel ezelőtt volt, és volt is jópár embernek, így született is pár program, amik ki tudták használni. {De pl. a játékkészítők hanyagolták a kérdést, mert ahhoz túl kevés embernek volt.}]