Berta Sándor

Nyilvánosságra hozzák a Cell processzor specifikációit

A Sony PlayStation 3 lelkének számító processzor specifikációjának nyilvánosságra hozatalában abszolút egyetértés volt a központi egységet fejlesztő három óriáscég, az IBM, a Sony és a Toshiba között.

Mindez azt jelenti, hogy - ha minden a tervek szerint alakul - akkor először a Cell szoftver-, majd később várhatóan a hardverarchitektúrája is bárki számára szabadon hozzáférhető lesz. A hírt hivatalosan Jim Kahle, az IBM fejlesztőcsoportjának vezetője jelentette be a kaliforniai San Joséban megrendezett Spring Processzor Forum nevű szakmai rendezvényen. A fejlesztők elmondása szerint elsősorban a nyílt forráskódú szoftvereket fejlesztő közösség tagjainak akartak lehetőséget adni, akik így már a közeljövőben készíthetnek az architektúrára épülő alkalmazásokat, a Cell minden erejét és teljesítményét kihasználó programokat.


Jim Kahle

A Toshiba szóvivője ezenkívül bejelentette azt is, hogy a többmagos processzor hardverdokumentációjának a nyilvánosságra hozatala mellett elérhetővé tesznek egy szoftverfejlesztési platformot is. A nyilatkozat szerint a három vállalat így kívánja támogatni azon programok létrejöttét, amelyek később elérhetővé válnának a PlayStation 3-ra. A PS3 elődeire korábban már egyes szoftverfejlesztők egyedi Linux-disztribúciókat is írtak, illetve összeállítottak. A Sony, az IBM és a Toshiba azt szeretné, ha ez a munka folytatódhatna a jövőben is - immár a PlayStation 3 esetében.

Ezenkívül kiderült az is, hogy a Cell processzort hamarosan más készülékekbe is be fogják építeni. Erre vonatkozó konkrét tervek ugyan az IBM részéről nincsenek (a vállalat még nem döntötte el, hogy mikor és mennyiért adja el a Cellt a számítógép- és a szórakoztató elektronikai készülék-gyártóknak), ám a Toshiba már 2006-ban piacra akar dobni egy, a processzorra épülő televíziót.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az IBM is vizsgálja ugyanakkor, hogy milyen területeken lehet majd használni a processzort. Szóba került például a videófeldolgozó és az egészségügyi rendszerekben vagy a nagyteljesítményű számítógépekben való alkalmazása is. Az IBM tavaly ősz óta rendelkezik egy, a Cellre épülő munkaállomás prototípusával. Mielőtt azonban a chip elterjedhetne, a legfontosabb feladat, hogy csökkentsék a fogyasztását.

A dokumentáción a mérnökök az utolsó pontosításokat végzik. A több mint kétszáz régi és új instrukciót tartalmazó csomag megjelenése pár napon belül várható. Az anyagot idén ősztől pedig megkapják a könyvtárak is világszerte. Kahle ugyanakkor elismerte: még nem tudják, hogy a fejlesztéseket milyen licencfeltételei szerint publikálják majd.

A nyílt forráskódú szoftverfejlesztő közösség később szintén meg foga kapni a kiegészítő eszközöket, úgy, mint egy alkalmazások fejlesztésére használható bináris interfész, több programnyelvhez is elérhető kiegészítő modulok, egy hardverplatform-szimulátor és egy működő Linux-disztribúció.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)