Berta Sándor

Adatvédelmi kockázatot rejt a Google

A vállalat addig tárolja a lekérdezett adatokat - a kérdező személy IP-címével együtt -, amíg jónak látja. Csak kevés cég dolgozik akkora adatmennyiséggel, mint amekkorával a Google.

Egyre többen tartanak attól, hogy túl sok adat birtokába juthat a cég. Az internetes keresőt üzemeltető és fejlesztő társaság az adatbázisában több mint nyolc milliárd online oldalt tárol. Ezt egészítik ki az elektronikus levelező, a blog és az internetezést, illetve az online keresést meggyorsító szolgáltatások. A Google ezenkívül tervezi egy digitális könyvtár és egy online fizetési rendszer kiépítését is. Persze sokakban felmerül a kérdés, a vállalatnak miért van szüksége ennyi adatra?

Az EPIC elektronikus adatvédelmi információs központ egyik munkatársa szerint a Google, illetve az általa tárolt adatok és információk egyre inkább az internet egyik legnagyobb adatvédelmi kockázati tényezőjévé válnak. Az adatvédelmi szakemberek szerint ugyan a vállalatnál jobb a helyzet, mint például a Yahoonál, az MSN-nél, az Amazonnál vagy más nagy internetes portáloknál, azonban a rendszer korántsem tökéletes. A legnagyobb problémát a keresések során felhasznált személyes adatok, illetve ezek védelme jelentheti, hiszen ezek segítségével bármelyik online bűnöző hamis személyazonossághoz juthat.

Meglepő ugyanakkor, hogy a felhasználók körében végzett felmérések szerint a Google-nak jó az imidzse. Nicole Wong, a vállalat szóvivője szerint ez annak köszönhető, hogy minden új szolgáltatás bevezetésekor a cég az adatvédelemre és a biztonságra helyezi a legfőbb hangsúlyt. Ráadásul a társaság rendszeres kapcsolatban áll az olyan polgári szervezetekkel, mint az Electronic Frontier Foundation (EFF) és az EPIC.

Megoszlanak a vélemények atekintetben, hogy mi számít személyes adatnak és mi nem. A Google szerint például a felhasználók által a keresőbe beírt adatok nem számítanak annak, miként az IP-címek sem. Ezeket azért tárolja a cég, hogy egy ismételt keresésnél újra fel lehessen használni őket. Azt Nicole Wong is elismerte, hogy addig tárolják az adatokat, amíg ezt jónak látják, de ezeket harmadik személynek csak akkor adja ki a cég, ha erre bírósági ítélet kötelezi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uniu #25
    ok, most akkor kit kovezzunk meg ?:) Bar azt is hozzavehetjuk, hogy probalnak azert olyan cikkeket is leadni vagy ugy leadni, hogy minnel nagyobb visszhangot/erdeklodest valtson ki, mer ugye akkor tobben olvassak a reklamokat:)Ha megkerdeznenk az RTLklubot, hogy sztuk kinek szanjak azt a sox szart amit leadnak, akkor ok is valami hasonlo kriteriumokat adnanak meg:)
  • xnorbix #24
    Az SG médiaajánlat részén olvasható:
    Célcsoportunk:
    18-39 éves férfi
    diplomával rendelkező vagy egyetemi hallgató
    szellemi foglalkoztatású
    versenyszférában dolgozó

    Na most akkor sztem a cikkeket ennek a célcsoportnak kellene szánni, nem pedig a freewebes-benyelős fajtának.
  • uniu #23
    Az elozo mhelyemen a legnagyobb magyar bank(no reklam:) kartyaelszamolasi oszt. dolgoztam. Az elszamolo rendszer, ami tobbek kozt tartalmazta a bkartyaszamokat(adatbazisokban nem fajlokban, vagy html oldalon:), fizikailag izolalva volt a kulvilagtol/inettol. A PIN kodokat pedig sehol sem taroljak, generalas es nyomtatas utan torlik.
    Amugy meg nemjutott eszetekbe 1 masik celreteg akinek ezt a hirt szantak. 1ik ismerosomek mondtam h hol regisztralja magat ingyenes emailcimert. O meg nemmerte, mondvan: Olyat kerdezett a regisztracio hogy: Honlapja cime?. Erre o megszakitotta a regisztraciot mert azthitte, hogy ha beir valamit akkor a freeweb general rola egy honlapot:)) Nos ez ijen emberek siman benyelik, hogy a goggli szuperkereso meg a penztarcajukba is belekeres..
  • h4x0r #22
    Nekialtam jatszadozni, kiprobaltam egy-ket tippet (kizarolag poenbol), de csak honeypot oldalak jottek ki.
    Es fenntartom, hogy aki hulye, az szenvedjen...
  • Kazak #21
    Nnna: #5 <- #3 <- #2 <- "A legnagyobb problémát a keresések során felhasznált személyes adatok, illetve ezek védelme jelentheti, hiszen ezek segítségével bármelyik online bűnöző hamis személyazonossághoz juthat."
    Ez sztem nem azt jelenti, hogy valami diverzáns a gugli segítségével tör meg egy szervert, amin a te személyes adataid vannak, hanem azt, hogy az általad folytatott keresések során a gugli felhasználja és tárolja a te személyes (????) adataidat. Mind1, ne vitatkozzunk ezen tovább.

    AL7: Mi az a FUD?
  • mrzool #20
    Ki mondta, hogy köze van az sg-s cikkhez? Itt rinyáltatok, hogyan lehet a googlit rossz célokra felhasználni. Adtam egy elindulási példát, bár nagyon nem szívesen, mert így tényleg bárki nekiállhat játszadozni. Hadd ne osszak már meg minden információt, akit érdekel, járjon utána.
  • Kazak #19
    Elolvastam a belinkelt cikket, de nem világosodtam meg tőle. Ha jól értettem, arról szól, hogy vannak a gugliban olyan keresést szűkítő parancsok, amik megkönnyítik a szarul konfigurált webszerverek megtalálását, és - esetleg - az ott tárolt adatokhoz való hozzáférést. Ez nem forradalmi újdonság, viszont a cikk segítségével most már a teljesen hülyék is nekiállhatnak a keresgélésnek.

    Az eredeti (SG-s) cikkhez meg végképp semmi köze, mert abban meg arról rinyálnak, hogy a cég tárolja a lekérdezett adatokat és a keresést végző IP-címét. Ha proxy-n keresztül csatlakozol, akkor az IP-címet is a hajukra kenhetik.

    "A legnagyobb problémát a keresések során felhasznált személyes adatok, illetve ezek védelme jelentheti". Erre én is kiváncsi lennék, hogy ki milyen személyes adatot használ fel a keresései során.
  • smv #18
    Engem nem zavar. A google még midnig a legjobb kereső, és rentgeteg szórakoztató / hasznos szolgáltatása van / lesz. Amúgy pedig (szinte) minden oldal tárol rólam személyes infokat pl az ip-met, akkor most miért sírnék. Én spec elhiszem, hogy a google nem rossz, és hogy a guglisoknak nem célja kihasználni a megszerzett adatokat.És, hogy jajj a hackerek, meg a rosszarcú bácsik visszaélnek vele? Lehet. De ez is megvan minden oldalnál, hisz tulajdonképp bármely keresőt bármikor megtörhetnék.
  • h4x0r #17
    Thx. Majd elolvasom, ha lesz idom :)
  • [HUN]PAStheLoD #16
    Olyan cégnek add meg, aki képes rá vigyázni :)

    [L olvasom, talán ;]]