Gyurkity Péter

CIA kémfotókkal és térképekkel bővül a Google

Az internetes keresők között vezető Google új funkcióval bővítette ki szolgáltatását: az oldalra ellátogató internetezők ezentúl műholdról készített felvételek között válogathatnak, kiváltva ezzel a személyiségi jogokért aggódók félelmeit.

A bejelentés várhatóan újabb versenyt indít el a nagyobb keresők között, de még fontosabb, hogy máris számos aggodalom merült fel az új szolgáltatással kapcsolatban, amelyek egyrészt a személyiségi jogokkal, másrészt a technológiát átadó vállalattal kapcsolatosak. A műholdas technológia ugyanis a Keyhole Corp. részeként került a Google tulajdonába, amikor közel fél évvel ezelőtt - közelebbről meg nem nevezett összeg fejében - felvásárolták a céget. A Keyhole 2001-ben alakult, és két évvel ezelőtt kapcsolatba került az In-Q-Tel nevű vállalattal, amely mögött a Központi Hírszerző Hivatal (CIA) áll.

Egyesek összefüggést véltek felfedezni a műholdas technológia és a CIA-kapcsolat között, amit elsősorban az a körülmény támaszt alá, hogy a műholdas felvételek nagy része körülbelül egy éves. John Hanke, a Keyhole igazgatója ezért igyekezett megnyugtatni a kedélyeket, és kijelentette, hogy a felvételek nem használhatók kémkedés céljára. "Ezek a műholdas felvételek nem olyan élesek, hogy elolvashatjuk az autónk ablakára tűzött papírfecnit, sőt, még azt sem tudjuk meghatározni, hogy pontosan mit csinál a képen látható személy" - jelentette ki Hanke.


A maps.google.com még csak amerikaiaknak hasznos

Ennek ellenére a személyiségi jogok semmibevételét hangoztatók tábora továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint a felvételeket könnyen illegális célokra használhatják fel. Félelmeiket táplálja, hogy a technológia eredetileg bizonyos területek szemügyre vétele céljából készült - a potenciális vásárlók például megtekinthették a kiválasztott telket, építési területet. Véleményük szerint az is aggályos, hogy a szolgáltatás ezentúl ingyenes lesz, és nem kell megfizetnünk a korábban megkövetelt 30 dolláros regisztrációs díjat.

Az új szolgáltatás - amely jelenleg az Egyesült Államok területének mintegy felére terjed ki - egyelőre tesztfázisban van, és a Google felületén továbbra is a hagyományos térképek számítanak elsőrendűnek - a műholdas felvételeket külön kattintással tekinthetjük csak meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fapapi #26
    http://worldwind.arc.nasa.gov/

    ha valaki tudja miert nem lehet futtatni ezt a programot irjak mar meg World_Wind_1[1].3_Full
    letoltottem feltelepitenem de szar az egesz
  • Sir Quno Jedi #25
    Tök jó, hogy lehet ellenőrizni kik fürcsiznek a medencémben, míg dolgozok !!! Asszem idje fedett kertet építeni... :DDD
  • mongoose18 #24
    sztem frissitik a world wind-et mert szoktam észre venni benne változásokat, mármint a képeken, de elég érdekesek azok a szimulációk is amiket le lehet szedni... probáljátok ki
  • BomBa #23
    Még nem szedtem le de ebben friss képek vannak vagy régiek?
  • BomBa #22
    Ezek élő képek vagy régiek?
  • _Vegeta_ #21
    Nagyon jo prog. Kosz az infot. ;)
  • FTeR #20
    formája...
  • FTeR #19
    eh, megkerestem a házamat, nagyon komoly. igaz csak 2-3mm az egész tető, de formályát ki lehet venni
  • Emmegki #18
    www.globexplorer.com

    Kiválóan rá lehet zoomolni Magyaro.-ra is, nagy közelítésnél műholdról légifelvétere vált.
  • _Vegeta_ #17
    Persze fizetosen, sokat nem erunk vele. :D

    stagedvr #9: Ez a bluemarble? mer az megvan es nem eleg reszletes. :P