Gyurkity Péter

Neve miatt perelte be a Froogles.com-ot a Google

A népszerű internetes keresőt üzemeltető cég beperelte a Froogles.com tulajdonosát, azzal a váddal, hogy a keresőre feltűnően emlékeztető névvel igyekezett nagyobb haszonhoz jutni.

A New York-i bíróságon benyújtott 68 oldalas dokumentum szerint Richard Wolfe, a Froogles tulajdonosa cége nevének kiválasztásakor az első számú internetes kereső szolgáltatás népszerűségére épített és szándékosan választotta a keresőre emlékeztető elnevezést. "A Froogles név kiválasztásakor a vádlott teljes mértékben tisztában volt vállalatunk előjogaival a nevet illetően, és tudatosan épített a szolgáltatás népszerűségére" - áll a beadványban. A Google arra kérte a bíróságot, hogy határozatával szüntesse be az oldal működését, és kötelezze annak tulajdonosát a domain név megváltoztatására.


A mostani per nem az első ilyen jellegű ügy a Google történetében. A több milliárd dolláros forgalmat lebonyolító internetes keresők piacán az utóbbi időben számos hasonló összeütközés történt, és a nagyobb vállalatok féltékenyen őrzik előnyös pozíciójukat. A Google maga is kereszttűzbe került, amikor az Egyesült Államokban több alkalommal is szabadalomsértéssel vádolták meg a vállalatot, elsősorban a fizetős kereső szolgáltatásra hivatkozva.

A Froogle.com-mal kapcsolatos nézeteltérés több mint egy éve tart: az oldal tulajdonosa annak idején megkérdőjelezte a Google előjogait, és tavaly februárban elérte, hogy szabadon használhassa a Google tulajdonában lévő elnevezést. A Google természetesen azonnal nemtetszésének adott hangot, és arra hivatkozott, hogy Wolfe korábban engedély nélkül használta a nevet, és az általa benyújtott indoklás nem állja meg a helyét. A vállalat ugyanis már 2002 novemberében kezdeményezte a Froogles név levédését. Igaz, ezt csak 2004 februárjában kapta meg, mindössze néhány nappal azelőtt, hogy a bíróság engedélyezte Wolfe-nak a név használatát.

Az ügyben most újabb forduló veszi kezdetét, és a jelek szerint a Google továbbra is agresszívan védelmezi vélt vagy valós előjogait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #12
    Szánalmas ez a huzavona...
  • Tetsuo #11
    Yahoo rules!
  • gz8 #10
    Belőlem egyik sem húz hasznot, elvből nem gúgolt használok.
  • Drawain #9
    Elég ránézni erre a frogles.com-ra és látni mekkora szemét, csak a vak nem látja, hogy a véletlenül a google-ös froogle helyett idejutó emberekből akar hasznot húzni...
  • Whir #8
    a dolog attól lesz valszeg könnyen megnyerhető a google számára, hogy nekik van egy Froogle nevű szolgáltatásuk: http://froogle.google.com/

    ezek után nem valószínű, hogy a froogles.com hihetően tudná bizonyítani egy bíróság előtt, hogy jóhiszemű és véletlen egybeesésről van szó...

    mellesleg a cikk szerzői figyelmetlenek voltak. a cikk elején ez áll:
    "A népszerű internetes keresőt üzemeltető cég beperelte a Froogle.com tulajdonosát,"

    A froogle.com a google-é. A froogles.com-ért folyik a per.
  • atlagember #7
    Ez hülyeség. A neév nem ugyanaz, számos hasonló példa van rá a világon.
    Egyszer a kiadónk kiadpott egy könyvet, amely szerőjének a neve xy volt, majd megkeresett egy másik xy nevő illető, hogy micsoda disznóség, hogy lehet az ő nevével kiadni a könyvet, mikor nem is ő írta. Mondtuk neki, hogy az igazi szerzőt is így hívják, de hajthatatlan volt, hogy ez micsoda disznóság. Egyszerűen nem lehetett neki elmagyarázni, hogy ha valakinek van egy becsületes neve, akkor azt jogosan használhatja.
    Szóval ilyen hülye emberek vannak.
    Ráadásul itt még nem is ugyanaz a név, tehát nem tudom, mit nyavajognak. Engem például nem is emlékeztet rá. (Én speciel egy békára gondolnék, nem pedig a keresőre.)
  • entreri #6
    Pedig fog. Ez is csak a pénzről szól. Már régen nem a "haverral szórakozok a garázsban" cégről van szó. És 100% hogy megvédik az érdekeiket. Így vagy úgy.
  • [HUN]PAStheLoD #5
    Hmm Google-nek az utóbbi időben már volt pár "multikra" jellemző dobása.. reméljük nem durvul el a dolog..
  • takraj #4
    De most miért? Azért mert 2db "O" betű van benne?
  • Killgore #3
    Nem tom hogy lehet ennyi oldalba leírni, hogy változtassanak nevet, és töröljék a domaint. :)