Specker Balázs

2009-ben jön el az analóg tv-adások alkonya az USA-ban

2009-re a Kongresszus azt tervezi, rákényszeríti a televíziós adókat arra, hogy csak digitális módon sugározzanak adást, jobb kép- és hangminőséget, valamint több csatornát biztosítva ezzel a nézőknek.

A Szenátus Kereskedelmi Bizottságának meghallgatásán, a műsorszolgáltatók képviselője elmondta, hogy az ipar készen áll arra, hogy teljesen átálljon a digitális technikára az elkövetkezendő négy évben. "A műsorszolgáltatók elfogadják, hogy a Kongresszus az analóg adások befejezéséhez 2009-et jelölte meg végső határidőként" - nyilatkozta Edward Fritts, a Műsorszolgáltatók Nemzeti Szövetségének elnöke és vezérigazgatója a Washington Postnak . Majd hozzátette: mi készen állunk.


A digitális tévé jobb képminőséget nyújt, de legnagyobb előnye az interaktivitás lesz

Míg a törvényalkotás már áldását adta a változtatásokra, a Kongresszust még mindig kétségek gyötrik. Még számos kérdés vár megválaszolásra, többek között az is, hogy hogyan óvják meg amerikaiak millióit a technológiai váltás adta nehézségektől - írja TechNewsWorld. Conrad Burns szenátor elmondta, hogy míg a kormány készen áll az analóg technika teljes felszámolására, addig a polgárok mit sem tudnak arról, hogy a vezetőség gyakorlatilag működésképtelenné teszi televíziókészülékeiket.

Amikor az analóg TV-adások megszűnnek, az amerikai háztartások majdnem egy ötödében, vagyis mintegy 21 millió otthonban kell majd csatlakoztatni a készülékeket különféle átalakítókhoz, hogy azok használhatóak maradjanak a digitális műsorszórás korszakában is. Az analóg technika száműzésével, az amerikai kormánynak nagy lehetőség lesz a kezében, mivel a mobil szolgáltatók valamint más cégek is versengeni fognak majd a sugárzási jogokért. A Wall Street Journal szerint ezek a beruházások 10-30 milliárd dollár (körülbelül 2-6 billió forint) közötti költségvetésen mozognak majd - olvasható a WebProNews oldalán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #83
    "Aha, automata. Nekem az nem kell."

    Mi az automata ?

    "A digitláis rendszerek bonyolultabbak -> több hibalehetőség."

    Nem feltétlen. Valójában egy digitális áramkör megbízhatóbb, és olcsóbb, mint egy analóg rendszer. Ha jól van megtervezve, és felépítve a rendszer, akkor bonyolultság az üzemeltetésnél sem gond.

    "Egyszerű hamburger fejű home usernek ez is jó, de egy digitális rendszerban vagy van/vagy nincs vétel. Rádió (TV) amatőrködésnél, vidéken elönyösebb egy kicsit zajos kép, de analóg."

    Pont az a lényeg, hogy ha egyszer bejön az adás, akkor a kép helyből tökéletes. Elvileg a hangolás is könnyebb lehet, mert a digitális jelbe csomó plusz infót lehet betenni.

    "Nem akarok automatikus irányítást!"

    Ezt nem értem. Nem leszel jobban irányítva.

    "nem szeretem az olyan gépeket, amik helyettem döntik el, mi a maximális. kérlek ne becsüld le az analóg rendszereket."

    A maximális minőséget úgy értem, hogy pontosan azt kapod, amit a TV központjában benyomtak a rendszerbe. Az analóg adásnál meg mindíg van valamennyi minőségromlás, és általában nem is kevés.
    Annál jobb képet nem kaphatsz, mint amit eredetileg sugároztak.
  • dez #82
    Már hogy ne így jönne analógban? :) Ott is ugyanúgy képkockák vannak, és azok szépen sorokra vannak bontva. És csak a soron belül analóg a jel. (Ha ez videojel, akkor megszakítások vannak benne, amik jelzik a sor, illetve képkocka-határokat; ha komponens jelről van szó, akkor külön kábelen jönnek ezek a megszakító jelek - amiket úgy hívnak, szinkron-jelek, és természetesen a digitalizálásnál ezeket is figyelembe kell venni.) Digitalizálásnál a sor-határok közötti jelet digitalizálják (valóban úgy, mint egy hangkártya a hangot, csak sokkal magasabb frekin - hogy is csinálhatnának másként egy analóg jelből digitálisat? :) )

    (Az esetleges interlace-progresszív letapogatás konverzió, és/vagy fps-szám konverzió már a digitális domainen zajlik.)
  • Caro #81
    Ez nagyon így van!
    Elég megnézni egy hangszerkesztőben nagy nagyításban a hullámot egy 44 KHz-s mintavétellel, és tisztán látni(helyesebben nem látni :)) a szinusz hiányát.
    Csak felfele és lefele ívelő vonalakat látni.
    De az viszont kérdés, hogy mennyire tud a fülünk ekkora frekvenciákon már megkülönböztetni hangokat?
  • Caro #80
    Ezen lehetne vitatkozni.
    Ha így digitalizálunk, ahogy leírtad, akkor nem videódigitalizálóról, hanem hangkártyáról beszélünk.(Persze olyan hangkártyát nem kapsz, de lényegileg ugyanazt csinálja). A számítógép a mozgóképet képkockánként értelmezi. A képkockákat pedig képpontonként.
    Igaz, hogy az analógon nem így jön, de logikailag így van.
  • billxxx #79
    itt az ideje váltani
  • dez #78
    Ehh, te most politikusnak készülsz, vagy műszaki szakemberfélének? :) Az analóg jel mintavételezése és kvantálása gyakorlatilag egy lépésben valósul meg. A kódolás közbeni DCT, és annak kvantálása meg egy másik dolog. Ha eleve digitális a forrás, akkor az első kvantálás nem történik meg, csak a második.
  • dez #77
    (Csak ne feledjük, hogy ez színuszjelre vonatkozik. Ha az emberi hallást nézzük, az ilyen alapon nem 20kHz-es, hanem több, mert 10-15kHz-nél még meg lehet különböztetni egy színuszt egy négyzettől, fűrészfogtól, vagy épp egy komplexebbtől. Ezért kevés pl. a 44.1kHz-es mintavétel CD-nél. [Bár egyéb technikai okai is vannak annak, hogy DVD-nél már megnövelték azt.])
  • dez #76
    Az fps??? :P Az a képkocka/mp, ami az analóg forrásnál is pont annyi, azt nem kell "mintavételezni" (legfeljebb scan-konverzióhoz, de az már digitális eljárás). De a kép képpontokból áll, és azokat kell mintavételezni. Ezt videónál MHz-ekben mérik, illetve felbontásban.
  • Caro #75
    Igen, nem is ezzel vitatkoztam, hanem hogy minden analóg jelre.
    Jó, akkor hagyjuk ennyiben :)
    Szerintem mindketten félreértettük a másikat :)
  • mrzool #74
    "Ez a videójelre igaz, de nem mindenre!"

    Ez butaság. Semmivel sincs kitüntetve a 'videojel'. Minden sávkorlátozott jelre igaz a tétel.

    "De könyörgöm, a dct kvantálás nem a digitalizálás része, hanem az mpeg tömörítésé!"

    Ha a papírformát nézzük, a digitalizálás 3 részből áll: mintvételezés, kvantálás, kódolás. A DCT pedig tartozhat a kódolásba, ha ezt a módszert használják. Márpedig a világon elterjedt rendszerek 99%-a így jár el, így szerintem megengedhető, hogy ilyen 'nagyvonalúan', még ha kissé pongyolán is fogalmazzam meg, amit mondtam.:)