Gyurkity Péter

Televízión terjeszkedik az eBay

A Time Warner Cable és az eBay között létrejött szerződés révén Texas államban - a világon elsőként - már a televízió készülékeken is figyelemmel kísérhetjük a világhálón lebonyolított aukciókat.

A The Wall Street Journal jelentése szerint a Time Warner kábeltelevíziós részlege Austin környékén mintegy 50 ezer digitális készüléken teszi elérhetővé az online aukciós oldal új szolgáltatását, amely teljesen ingyenes, és a megszokott távirányítókkal is használható lesz. Az eBay on TV névre keresztelt szolgáltatás egy éves próbaidővel indul, és elsődleges célja, hogy internetközelivé tegye a digitális tv-készülékeket.

"Úgy véljük, hogy az új szolgáltatás révén még inkább kiteljesedik a digitális szolgáltatás által nyújtott élmény és bízunk benne, hogy ezt előfizetőink is hasznosnak találják majd" - jelentette ki a Reuters hírügynökségnek Tom Kinney, a Time Warner Cable austini részlegének vezetője.

Természetesen azok az előfizetők, akik élnek a lehetőséggel, és a televízión keresztül szeretnék részt venni az árveréseken, nem szakadhatnak el teljesen a számítógéptől, mivel az első ajánlatot mindenképpen a hagyományos úton kell elküldeni. Ez után azonban már a fotelből is követhetik az árverés alakulását, a televízió ugyanis egy felvillanó üzenettel figyelmeztet akkor, ha megnyertük az aukciót, vagy időközben újabb, a miénknél kedvezőbb ajánlat érkezett. Ezt követően akár a tévé távirányítójával is megemelhetjük ajánlatunkat, így némileg leegyszerűsödik a folyamat.


A kezdeményezés mindenképpen érdekes, azonban kérdéses, hogy mennyiben mutatkozik iránta igény az előfizetők részéről. Az amerikai tapasztalat azt mutatja, hogy a tévénézők többsége nem veszi igénybe az ilyen és hasonló szolgáltatásokat, és nem hajlandók a személyi számítógéphez hasonlóan kezelni a televíziót. Az interaktív televíziózás tehát - bár elméletileg igen vonzó alternatíva - a mindennapok során eddig még nem tudott bizonyítani, mégis több vállalat igyekszik kiaknázni az új lehetőséget. Példa erre a CBS tévétársaság, amely lehetővé tette a digitális készülékkel rendelkező tévénézők számára, hogy a Survivor elnevezésű valóságshow alatt a a képernyőn keresztül szavazhassanak kedvenceikre.

A terület még meglehetősen kiaknázatlan, és az érdekelt vállalatok egyelőre azt próbálják meg kipuhatolni, hogy milyen igény mutatkozik az új szolgáltatások iránt. Az mindenesetre biztos, hogy ha nyugaton szép lassan kialakul a digitális televíziózás új válfaja, lesz mit tenni itthon a lemaradás leküzdéséért. Az Antenna Hungária csak tavaly novemberben kezdte meg a digitális műsorszórást - kezdetben a három közszolgálati adóval - de az új szolgáltatás egyelőre csak Budapesten és a Kab-hegy térségében elérhető.

Saját becslésük szerint az ország teljes területét lefedő hálózat 2010-2013-ra épül ki, természetesen addigra már jóval nagyobb választékkal. Az első bővítésről márciusban született döntés: a javaslat szerint a digitális földfelszíni televízió (DVB-T) szolgáltatás az északkelet-magyarországi régióval bővülne ki, míg az ország egyéb területein egyelőre még várnunk kell az új szolgáltatásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #1
    Nem rossz, bár egy-két festmény- vagy egyéb régiségárverést szívesen megnéznék. Igaz, a pénzügyi lehetőségeim inkább csak nyálcsorgatást tesznek lehetővé, de legalább információkat gyűjthetek a régebbi korok művészetéről és ízléséről.