Gyurkity Péter

A Google előnyét szeretné behozni a Microsoft

Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója egy, a partnercégeknek tartott konferencián kijelentette, hogy hat hónapon belül felvehetik a versenyt a Google keresőjével, ugyanakkor elismerte, hogy az utóbbi időben egyes területeket igencsak elhanyagoltak.

Ballmer Ausztráliában tartott előadásáról a ZDNet magazin adott hírt - eszerint Ballmer a partnerek kérdéseire a vállalat keresőjét illetően igen pozitívan, míg az SQL Server, illetve a .Net stratégia kérdésében visszafogottan válaszolt, elismerve, hogy a két utóbbi területen több hibát vétettek az utóbbi időben. A vezérigazgató szerint a .Net platform fejlesztése az elmúlt egy évben stagnált, de ígérete szerint a vállalat hamarosan újult erővel lát hozzá a munkához.

"Kormányzati oldalról igen erős elmozdulás tapasztalható az interoperabilitás irányába. A nyílt forráskódú kezdeményezéseket nem támogathatjuk, az interoperabilitást viszont annál inkább" - jelentette ki Ballmer, míg az SQL Server tárolókapacitását érintő kritikákra meglehetősen határozatlanul válaszolt, és mindössze annyit ígért, hogy az elkövetkezendő másfél évben ezen a területen is előrelépés várható.

Az internetes kereső kérdésében a vezérigazgató már jóval határozottabbnak és magabiztosabbnak mutatkozott, és a Microsoft gyors felzárkózását illetően megingathatlan optimizmusának adott hangot. "Aki azt hiszi, hogy a keresők terén már nem lehet újat kitalálni, az igencsak nagy tévedésben van. Van olyan köztünk, aki valóban úgy gondolja, hogy az internetes keresők tíz év múlva is ugyanígy fognak kinézni?" - tette fel a költői kérdést Ballmer, hozzátéve, hogy hat hónapon belül behozzák a Google szolgáltatásának tekintélyes előnyét. Véleménye szerint ezt a vállalati ügyfelek, belső hálózatok számára hasznos újításokkal, illetve üzleti alkalmazásokkal tudják elérni, de ezzel egy időben figyelniük kell az otthoni felhasználók igényire is.

A Microsoft tehát a jelek szerint hosszútávú tervvel készül az asztali és internetes keresők piacának meghódítására, és eltökéltségüket mutatja, hogy egyáltalán nem tartják behozhatatlannak a Google korábban kivívott előnyét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dshk #64
    anélkül, hogy a többire reagálnék: A java-n vitatkoznak, hogy milyen liszensz lenne jó, de szemben a M$ .dot netjével a Java specifikációk kidolgozásában több nem Sunos dolgozik, mint Sunos. A Java runtime gyakorlatilag minden elképzelhető platformon rendelkezésre áll, és nem egy hanem több gyártó fejleszt teljesértékű futtatót. Bárki letöltheti pl. a Sun saját Java implementációjának teljes forráskódját, nemcsak az osztálykönyvtárakat hanem az egészet úgy ahogy van, ugyanazt amit a saját mérnökeik használnak. Én négy Java fejlesztőeszközről tudok, amelyek mindenféle kompromisszumtól mentesen napi 8 órás munkavégzésre alkalmasak.

    A Microsoft csak a .net platform egy kisebb részének specifikációját tette nyilttá, ami édeskevés ahhoz hogy valaki arra alapozzon, azon felül, hogy van egy új, kábé százötvenedik gyakorlatilag szkript nyelvünk. A M$ a .net nagyobb részének jogi státuszátot lebegteti, és hosszútávon még hátrányos is neki, ha más platformokon megerősödik. Ezzel szemben a Java-nal minden szereplő abban érdekelt, hogy továbbra is minden platformon jó minőségű futtató álljon rendelkezésre.

    Összességében ne is emlegesd egy egy lapon a java-t meg a .net-et nyíltság szempontjából, ezek más súlycsoportban indulnak.
  • dez #63
    Te kezdesz teljesen behülyülni...
    (Megmondtam, hogy képtelen vagy beismerni, ha bármiben nincs igazad. Ekkor elkezdesz személyeskedni, meg hülyeségeket beszélni. Na ezt nevezik mélypontnak.)
  • FTeR #62
    te figyelj sikerűlt felhúznod
    eddig te vagy második
    hihetetlen vagy, asszem egy vitának nincsen annál mélyebb pontja, amikor egy olyan ellenérvet hozol fel, ami a másik állítását igazolja. ("A BluRay-t már elég rég óta fejleszti a Sony....") <- M$nek mér kéne? (ne válaszolj, költői kérdés).
    A mélységet jelöli még, h míg én minden oldalról felhoztam több példást is (még csak "metaforákkal" sem éltem), erre belekötsz abba, amit tök mellékesen jegyetem meg, mintegy utalva több dologra is, ráadásúl sikeresen elkezdted félremagyarázni.
    Ha már itt tartunk: "(Majd ha pl. a Google-ról is bebizonyosodik, hogy versenyellenes, illegális taktikát folytat, és máris akadályozza az egészséges piaci versenyt, majd vele is hasonlóan járnak el.)".
    Minden bizonnyal, de az, h minden törekvéseit elfogadod, mert nem volt még per, míg pl szídod a wint, mert m$ akármi, pont azt mutatja, amit már hosszú topikokon keresztűl próbáltam neked elmagyarázni.
    Általában azért szoktam vitába menni, mert új infókat tudhat meg az ember, de asszem téged teljesen elhasználtalak, úgyhogy ennek jegyében autómatikusan ignorálni fogom a hozzászólásaidat. lehet ff-ben beálíltom, h szűrje azokat a részeket, ahol a te neved van .
  • FTeR #61
    egy tök mellékes dolgon lovagolsz, ennél szánalmasabb már nincs.

    a BD-be meg minek kötsz bele, m$ ugyan úgy régóta fejleszti azt amit beletesz a sajtá cuccába, és honnan veszed, h az nem jobb.

    az büdös nagy helyzet, h te fikázod m$-t ahogy éred olyanért, amiért mást meg dícsérsz. ez hihetetlneűl.....
  • dez #60
    Fel kellene már fognod, hogy a MS egy monopólium, méghozzá olyan, amelyik - ezt is kihasználva - aggresszív továbbterjeszkedésre törekszik, és a megszerzett területeken a piaci verseny megakadályozására, ezért korlátok közé akarják fogni. Így neki jobban a körmére néznek. (Majd ha pl. a Google-ról is bebizonyosodik, hogy versenyellenes, illegális taktikát folytat, és máris akadályozza az egészséges piaci versenyt, majd vele is hasonlóan járnak el.)
  • dez #59
    Nem a FF-on volt a lényeg, hanem azon, hogy szerinted felesleges a belső ablak/tab (sok helyen egyszerűen átkapcsolható egy tab belső ablakká és vissza), és hogy a tálca = minden automatikusan tabos... Ez önmagában is említésre méltó gigaLOL, de emellett azt is újfent megmutatja, milyen elvakultan próbálod védeni és támogatni a MS-ot.

    A BluRay-t már elég rég óta fejleszti a Sony, talán már a HD-DVD előttől, miért kellene feladnia, ha egyszer jobb? Hagyjuk már ezt a kimagyarázást...
  • FTeR #58
    elég komoly képzavarban vagy. a photoshopban nincsenek tabok, a belső ablak meg != tab. ffben pölö meg nincs belső ablak, ellentétben operával vagy akár a dreamweaverrel, ahol mind a kettő van.

    de örülök, h megint sikerűlt a leglényegtelenebb részbe belekötnöd :)

    valaki felvetette az árucsatolást. ez valahogy csak m$nél gond. mindenhol máshol tök egyértelmű, az h a saját termékbe saját fejlesztést tesznek. pl sony (milyen jó példa alany:)) blueray discet rak a ps3-bam ezzel gyakorlatilag a legnagyobb kunkurenciát állítva hd-nek. ha olyan jó fej, meg annyira ferplayer lenne, akkor félretenné az önös érdekeit, h ne rekdjen meg a közös formátum összehozására irányuló tárgyalás.
    vagy pl egy kereső motornak, mér van saját hírportálja, hiszen az lenne a lényeg, h máshol megtalálja amit keresek és oda vezessen, ehelyett inkább mindenhonnan össze lopkodja az infókat. vagy érdekes módon gmailben a google searc enginnel lehet keresni, ez is árucsatolás, mégsem zavar senkit.
    vagy pl intel mint processzor gyártó minek fejleszt saját chipkészletet alaplapokra? ezzel kiszorítja szegény via-t, hiszen ő sokkal jobban ismeri a saját prociját, mint más.
  • dez #57
    "általában sokat nosztalgiázol és megszépűlnek az emlékeid"

    Már megint ez a beskatulyázáson alapuló téves következtetés... Nem unod?

    "a sony a világ legnagyobb szorakosztatóelektronikai gyára, minden piacon ott van."

    Ott lenni piacokon, úgy, hogy tisztességes versenyben az élmezőnyben vannak, nem egészen ugyanaz, mint egy időközben meghatározóvá vált szegmensben már eleve tisztességtelen módon kialakított monopóliummal visszaélve aggresszíven terjeszkedni, és egészséges verseny helyett gazdasági háborúval, és mindenféle trükkel próbálni kiirtani mindenki mást...

    Különös, hogy nem látod a különbséget - vagy csak nem akarod látni, ami kérdésessé teszi az állítólagos pártatlanságodat. Bár mindegy, mindkét eset gáz...

    "csak te ezt szereted figylemen kívűl hagyni"

    Tényleg? Honnan tudod? Eddig nem is volt téma a Google... A Google-t egyelőre érdeklődéssel figyeljük. Az egy belemagyarázás, hogy az ingyenes térképpel tönkreteszik a térképészprogramokat, mivel 1. nem nyújtanak olyan profi szolgáltatást, 2. léteznek más hasonló, ingyenes megoldások is. (És nagyobb pontosságú fizetősek is.)

    De itt is van egy különbség a fejlődés törvényszerűségei és a szándékos és öncélú írtóhadjárat között.

    A többi (pl. tálca = minden program tabos, LOL) meg már kimeríti a süket szövegelés kategóriáját, nem is kommentálom... Aha, tényleg, kicsit sem vagy elvakult MS-fan...

    Egy komment mégis: érdekes lenne pl. a PhotoShop (és tudok még egy sor más programot), ha nem belső ablakokkal dolgozna, hanem mind sima ablak lenne, és állandóan elő kellene őket keresgélni a többi közül, stb.
  • FTeR #56
    általában sokat nosztalgiázol és megszépűlnek az emlékeid. a sony a világ legnagyobb szorakosztatóelektronikai gyára, minden piacon ott van. már hogyne törekedne monopolra. minden mozzanatában tipikusan megfigylehető, főleg most a ps3 kapcsán (a tv/hifi piacot nem követjük ekkora figyelemmel).
    mióta kugli uralja a piacot és erősen a profitra hajt, azóta szépen jelentkeznek rajta a monopol tevékenységek tipikus jelei, csak te ezt szereted figylemen kívűl hagyni. nézd meg, kugli már rég nem csak 1 kereső. az autómatikus hírportálja miatt, nemrég volt a balhé. ezzel az ingyenes térkép cuccal, meg éppen most teszi tönkre a térképész progikat. de ezek fölött valahogy elsiklasz.

    hamár ennyire elmentünk offba, mindig fehozzák az NS böngit. nyugottan el lehet menni a w3cSchool oldalára és meg lehet nézni, a régebbi összehasonlításokat. NS-nek ugyan úgy megvoltak a hülyeségei. valahogy úgy lehet elképzelni, h középen volt a szabvány, jobb oldalt az IE, bal oldalt az NS. mind a kettő eltért tőle. mégis mindenki milyen jót nosztalgiázik rajta. a mostani NS meg ügye elég lol.
    A tabos böngikről is úgy beszélnek ff-óta, mintha azelőtt soha nem létezett volan, sokan már nem is nézik böngészőnek azt, ami nem tud ilyet. miközben nem 1 böngésző eddig is tudta. sőt egy win programban a belső tabok legalább akkora képzavar, mint grafikus linuxban a virtuális terminálok (mindenki esküdözik rá, h milyen jó, közben meg maga a több ablakos működés tök fölöslegesé teszi). win95 óta minden program tabosan működik, ott vannak a tabok a tálcán. ha valakinek nem tetszik alúl, akár még oldalra is teheti. eleve több soros is lehet, sőt újabb winekben, meg már a csoportosítás is megy (csak kár, h alapból nem lehet jobban testre szabni).
  • FTeR #55
    eszembe jutott még1 kuglis/m$ példa:
    általában amikor m$ beperel valakit a megtévesztő névhasználat miatt, akkor mindenki hőbörög, h milyen köcsög. múltkor, amikor kugli beperelte azt a frogos oldalt, akkor mindenki mélységesen egyetértett vele.
    érdekes, nem?