Hunter

A da Vinci Project is bejelentette indulási időpontját

Újabb rakétás csapat szállt ringbe a 10 millió dolláros Ansari X-díjért, akik tegnap amellett, hogy bemutatták űrjárművüket, hivatalosan is bejelentették első repülésük időpontját.

A torontói Brian Feeney nevével fémjelzett da Vinci Project október 2-án kívánja elindítani Wild Fire VI jelzésű űrrepülőjét, csupán napokkal a főesélyesnek tartott SpaceShipOne tervezett repülése után. A ballonról indítandó Wild Fire a tervek szerint két héten belül újabb repülést kísérel meg. "Meg akarjuk nyerni az X-díjat, amire kifejezetten jók az esélyeink" - mondta Feeney a Wild Fire hangárjában tartott sajtótájékoztatón, "A legfontosabb, hogy versenybe szálljunk."

"Történelmi nap ez a mai" - mondta Gregg Maryniak, a St. Louis központú Ansari X-díj Alapítvány igazgatója. "Amikor csak egy űrhajó áll a rendelkezésünkre, akkor még csak próbarepülésről beszélhetünk, amikor kettő, akkor viszont már versenyről." A SpaceShipOne és Wild Fire közötti versengés az időpontokat tekintve elég kiélezett, bár a Burt Rutan által tervezett gép már túl van egy éles próbaúton is, azt azonban nem minősítették X-díj kvalifikációs repülésnek, ezért a da Vinci csapat tagjai magabiztosan tekintenek az őszi csatározások elé. "Nagyon izgalmas lesz" - mondta Doug Gellatly, egy torontói könyvelő, aki két éven át segédkezett a kanadai csapat munkájában. "Már alig várom a kilövést."



Brian Feeney, a da Vinci project vezetője és Wild Fire Mark VI pilótája

A SpaceShipOne bejelentésekor Feeney nyilvánosan elismerte, hogy csapatának 500000 dollár hiányzik a repülés kivitelezéséhez, azóta azonban egy új névadó szponzor, a Golden Palace.com kaszinólánc tűnt fel a színtéren, aki biztosította a fránya anyagiakat, így mostantól a da Vinci Project Golden Palace.com Space Program néven fut. A rakétahajó első repülésén maga Feeney lesz a pilóta. A Wild Fire a SpaceShipOne-nal ellentétben semmilyen próbarepülésen nem esett még át, Feeney elmondása szerint élesben nem is vetik be a gépet, csupán néhány zuhanási tesztet végrehajtanak október 2-ig.


A Wild Fire Mark VI október másodikán fogja megkisérelni a díj elhódítását

Akárcsak a Scaled Composites gépe, a Wild Fire is tekintélyes magasságból vág neki a világűr peremének, a kanadaiak azonban hordozó repülőgép helyett a világ legnagyobb újrahasznosítható hélium ballonjára bízzák ezt a feladatot. A ballon a repülési tervezet szerint 24384 méteres magasságba viszi fel az űrjárművet, itt az addig egy kábelen lógó Wild Fire elvállik hordozójától és begyújtva hibrid rakétáját meglódul az űr felé, 115 kilométeres magasságba. A visszatérés során a gömbölyű 2 méteres legénységi modul leválik a Wild Fire hengeres törzséről, és egy szénszálas hővédő rendszer által védve mindkét fokozat belép a Föld légterébe. Ezután mindkét egységnél működésbe lépnek az ejtőernyők, biztosítandó hogy az űrjármű legalább 90 százaléka épségben visszatérjen a hangárba, ahol megkezdhetik a felkészülést a következő kilövésre. "Pokoli menet lesz" - jelentette ki Feeney.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Punkerwork #17
    amúgy addig amíg értelmes dolgokat szponzorálnak engem nem zavarnak.
  • [NST]Cifu #16
    Szóval akkor az űrhajózástól szépen eljutottunk a "mocskos multik"-ig. Hurrá, éljenek az offtopic hozzásólások! :)))
  • Punkerwork #15
    pedig hidd el hogy lassan a multik veszik át az irányítást.
  • Tetsuo #14
    Hát igen, az emberek többsége nem fél ettől, hiszen elhitetik velük hogy milyen qrvayo neki ha 200ér iszik cukrosvizet, meg 1500ért junkfoodot.
  • cifuatwork #13
    Ettől valahogy nem félek. :)))
  • _Vegeta_ #12
    Mar nagyonregota a cegek versenyeznek. Koka mekkdonác, ok iranyitjak a vilagot par ev mulva. :(
  • cifuatwork #11
    A nagy amerikai cégek most is versenyeznek egymással, a különféle állami megrendelésekért. Korábban az OSP tenderre készültek különféle tervek a nagy űripari cégektől, most meg a CEV-re. Azonban a valódi űrhajóépítésnek maguktól nem állnak neki, mivel nem éri meg anyagilag - nincs aki megvegye az űrhajót...

    Még egy viszonylag egyszerű űrhajó, mint amilyen az OSP is lett volna (ahol ugye az indítóeszköz adott, tehát csak a tényleges űrhajót kell(ett volna) kifejleszteni), a fejlesztési költségek alaphangon is több száz millió $-ra rúgnak. A nagy cégek nem akarnak ennyi pénzt befektetni, amíg nincs rá vevő. A kis cégeknek és egyéni kezdeményezéseknek pedig önmagukban sose lesznek képesek ennyi pénzt összegyüjteni...

    Az XPrize végülis erre épül: egy verseny, ahol kitűztek egy "kisebb" célt, egy "egyszerű" űrugrást, amely azonban még így is sokkal kevesebb technikai kihívást rejt, mint egy valódi földkörüli pályára állásra képes űrhajó megépítése. A 10 millió $-os díj ugyan soknak tűnik, de az SC-nek mintegy 30 millió dollárja fekszik a White Knight-ban és a SpaceSphipOne-ban, és ha DaVinci csapatnál nem önkéntes alapon ment volna a munka, akkor ott is lehet kb. ennyi pénz ment volna el.

    Az XPrize mögött az a nem is titkolt remény bújík meg, hogy a sikeresebb csapatok elég tapasztalatot gyűjtenek ahoz, hogy már reális esélyel belevágjanak egy valódi, teljesen civil űrhajó megépítésébe, amely a következő lépcsőfok lesz majd...
  • muerte2 #10
    Szerintem zséér, hogy lassan ezen a téren is lehet versenyről beszélni úgy, hogy nem országok, v nagyhatalmak közti ez a verseny. Egy pár év és nagyobb cégek mindegyike versenyezni fog. Az meg nekünk csak jó lenne, mert ugye felgyorsulna a technológiai fejlődé és idővel mindenki számára elérhetővé vállna az űrutazás.
  • cifuatwork #9
  • HUmanEmber41st #8
    Felmennek érte egy másik léggömbbel