Spencer

Az Intelnek fel kell hagynia egyes termékei kínai forgalmazásával

Az Intel és a Broadcom május végén arra kényszerül, hogy felhagyjon a Wi-Fi kommunikációs chipek Kínában történő forgalmazásával, ami újabb ékes bizonyítéka annak, hogy az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi kapcsolata mostanság komoly viharokat él át.

Kínában most fogadták el azt az idén június 1-jén hatályba lépő új törvényt, mely kimondja, hogy az országban forgalomba kerülő Wi-Fi chipek mindegyikének kompatibilisnek kell lennie a WAPI (Wired Authentication and Privacy Infrastructure) szabvánnyal. A WAPI központi része egy olyan titkosítási algoritmus, melyet Kínában fejlesztettek ki és amelyet teljes mértékben kínai cégek kontrollálnak.

Chuck Mulloy, az Intel szóvivője újságírók körében azt nyilatkozta, hogy az Intel és a kommunikációs chipek piacán érdekelt egyéb cégek alaposan áttanulmányozták a kínaiak által kifejlesztett technológiát, azonban nem találtak megoldást arra, hogy azt hogyan lehetne megfelelő módon beleintegrálni a jelenlegi Wi-Fi megoldásokba. Ennek eredményeképp az Intel és piaci versenytársai Kínában május végén fel fognak hagyni a Wi-Fi termékek árusításával, ugyanis azokat június 1-től kezdődően már csak illegális módon lehetne az országban forgalmazni.

Mulloy utalt arra, hogy az Intel azért nem adta fel teljesen a dolgot, és továbbra is egyeztető tárgyalásokat kíván folytatni a kínai kormányzat és a helyi technológiai cégek vezetőivel, akiktől a Santa Clara-i székhelyű vállalat a lehető legtöbb információt szeretné beszerezni a mind a mai napig nagyon titkosan kezelt WAPI szabványról. Nem vagyunk biztosak abban, hogy határidőre meg tudunk jelenni a piacon WAPI kompatibilis, megfelelő minőségű Wi-Fi termékekkel, ezért most, március közepén azt kell mondjuk kínai partnereinknek, hogy május végén fel fogunk hagyni a Wi-Fi chipek szállításával, nyilatkozta a világ legnagyobb chipgyártó cégének szóvivője.

Meg szeretnénk felelni a kínai elvárásoknak, azonban jelen pillanatban oly kevés információ áll rendelkezésünkre a WAPI-val kapcsolatban, hogy júniusban még biztosan nem tudunk megjelenni a kínai piacon WAPI kompatibilis megoldásokkal, nyilatkozta a Broadcom egyik vezetője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pepito #1
    "...ami újabb ékes bizonyítéka annak, hogy az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi kapcsolata mostanság komoly viharokat él át."

    Ez egy nagyon elhamarkodott megallapitas, ugyanis a WAPI-nak semmi koze az USA-hoz.
    A WAPI resze Kina strategiai programjanak, amely a kulfodi technologiaktol valo fuggest hivatott megszuntetni. Kina rengeteg fuggetlen szabvanyt alkot es vezet be amelyek nem szuksegszeruen kompatibilisek a vilag mas reszen hasznalatosakkal.
    A WAPI azert erdekes kulonosen, mert a hivatalos indoklas szerint a biztonsag javitasat celozza. Ugyanakkor a szabvany nem nyilt, csak nehany kinai cegnek van hozzaferese. Rossznyelvek szerint :) az egesz dolog leginkabb a lehallgathatosagrol szol.