Hunter

A MirCorp saját űrállomást tervezget

Az a cég, amely a Mir űrállomás kereskedelmi működtetésével próbálkozott, kedden bejelentette, hogy saját űrállomást terveznek felküldeni a világűrbe.

A MirCorp képviselői állásfoglalásukban elmondták, hogy megállapodást kötöttek az orosz űrhivatallal és az RSC Enyergijával a "Mini Station 1" kifejlesztéséről, felbocsátásáról és üzemeltetéséről, mely egy olyan keringő létesítmény lesz, ami a kereskedelmi tevékenységek széles körét szolgálná ki.


A 2004-re tervezett állomás három ember befogadására lesz alkalmas, ellátását mind a pilóta nélküli Progressz, mind a személyzettel rendelkező Szojuz biztosítaná, ez utóbbi a "taxi" szerepét is ellátná, mint azt most is teszi az ISS felé. A MirCorp részéről további részletekre azonban októberig még várni kell. A weboldalukon látható illusztrációk alapján az állomás egy átépített Szojuznak tűnik, leginkább a szovjet idők Gammájára emlékeztet, ami egy gamma sugarú obszervatórium volt. Az állomás hasonló pályán fog keringeni, mint az ISS, így a nemzetközi űrállomás mentőhajóiként szolgáló Szojuzokat is rendszeresen tudnák cserélni, a Mini Station 1-re látogató űrhajók tovább haladnának az ISS-re, ahonnan az ott álldogáló régi gépekkel térnének vissza a Földre. A költségekről sem esett még szó, egyes források szerint 100 millió dollár körüli összegre lesz szüksége az amszterdami főhadiszállású cégnek, melynek többségi tulajdonosa az Enyergija. Először 2000 februárjában kerültek reflektorfénybe, amikor bejelentették, hogy kereskedelmi célból bérbe veszik a korosodó Mirt. Második megmozdulásukat már tett is követte, mivel ők utaztatták Titót az ISS-re, valamint az állomáson elkészített reklámfilmek mögött is ők állnak. Hasonló dolgokat szeretnének megvalósítani az új létesítményben is.

"A MirCorp Mini Station 1 egyezmény megalkotja az első kereskedelmi űr infrastruktúrát, mely repülési lehetőségeket kínál a mi felügyeletünk alatt egy olyan célpontra, amit teljes egészében a magán szféra támogat"- nyilatkozott Jeremy Manber a MirCorp elnöke. "Megmutattuk, hogy van piaca tevékenységünknek, legyen az turista, tudós, filmkészítő vagy bárki, aki egészséges és egy űrutazásról álmodik. A mini-állomás kielégíti ezeket az igényeket".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mad Guy #7
    HAJRÁ MIRCORP!!! :)